Pesti Srácok

Egymás után esnek ki a csontvázak: Karácsony főtanácsadója tüntette el a szocialisták levelezését a 2010-es kormányváltáskor

Egymás után esnek ki a csontvázak: Karácsony főtanácsadója tüntette el a szocialisták levelezését a 2010-es kormányváltáskor

Annak a Tordai Csabának az ügyvédi irodájában tartottak nemrég házkutatást Karácsony Gergelyék bűncselekménygyanús mikroadomány-gyűjtése miatt, akire kulcsszerep hárult a minisztériumi e-mailek tömeges kitörlése kapcsán 2010-ben, amikor a választásokat követően elérkezett az idő, hogy a szocialisták átadják a minisztériumokat a Fidesz–KDNP-nek. A Miniszterelnöki Hivatal jogi és közigazgatási államtitkáraként ő vezényelte le a váltást, ami végül botrányba fulladt.

Történt ugyanis, hogy az elektronikus levélfiókokért felelős Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) szakemberei kiürítették a Bajnai-kormány minisztereinek, államtitkárainak, és miniszteri titkárságvezetőinek e-mail-fiókjait. Erről Tordai Csaba tájékoztatta az érintetteket. A Helyi Téma akkori cikke szerint Tordai egy olyan emailt küldött a kollégáinak, amelyben ez állt:

Tordai politikai karrierjét megtörte a Fidesz–KDNP hatalomra kerülése és választási sikerei, ám 2019 októberében visszatért. A Városháza-gate hangfelvételei alapján maga Bajnai Gordon ajánlotta be Tordait Karácsonynál.

A volt kormányfő régi harcostársa, Gansperger Gyula pedig arra hívta fel a figyelmet a hanganyagokon, hogy Tordai Csaba ugyan nem „pénzezik”, vagyis a korrupciós összegekből nem részesül, de kulcsszerepet visz az ügyekben.

Az is kiderült akkor, hogy minden olyan szerződés, rendelkezés, tervezet, ami kimegy a főpolgármestertől, azt ő készíti elő, és ő vizsgálja meg, hogy működőképes-e. Bajnai Gordon egyenesen úgy fogalmazott: „gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik”. Ha ez nem lenne elég, a Soros György által is finanszírozott Direkt36 nevű portál a főpolgármester egyik erős emberének nevezik Tordait, aki nélkül fontos döntés nem születik meg.

– olvasható a cikkben. A Magyar Nemzet azt írja, a főpolgármester 2019 augusztusában kereste meg Tordait a feladattal, hogy segítsen neki a majdani városházi struktúra kialakításában. A munka egy olyan szervezet felállítása volt, ami működhet egy sok párt által irányított rendszerben. Tordai Csaba azt a tapasztalatot vitte a Városházára, amelyet a szocialista kormányok alatt szerzett.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?