Miközben Karácsony Gergely, Zugló baloldali polgármestere hangosan és minden fronton tiltakozik az egyébként kulturális, városligeti Liget-projekt ellen, mondván a fővárosi zöld területek bekebelezését nem lehet támogatni, a XIV. kerületi polgármester zöld utat adott egy új zuglói pláza felépítéséhez. Érdekes, hogy a kerületi kereskedelmi beruházás is zöld területen, a Bosnyák téri katolikus templom mögött valósulhat meg. A PestiSrácok.hu megtudta, a Mundo nevű kereskedelmi központot kora tavasszal kezdi el építeni a beruházó, és a tervek szerint a pláza a karácsonyi szezonra nyithatja meg a kapuit. A zuglói bevásárló központot még 2008-ban, az akkori MSZP-SZDSZ-es városvezetés álmodta meg, de csak most, a Karácsony-érában fordult élesbe a megvalósítás. A Mundo-ról folytatott képviselő-testületi vitához a Fidesz és a Jobbik sem szólt hozzá. Rozgonyi Zoltán, Zugló fideszes alpolgármestere portálunknak elmondta, ők csak akkor támogatják az elképzelést, ha egy olyan igazgatási centrum is felépül a pláza mellett, amelyben például közösségi csarnok, egészségügyi központ is helyet kap, és amely az új városközpontja lesz Zuglónak. A zuglóiak többsége ugyanakkor hallani sem akar a plázáról.
SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu
Rendkívüli ülésen módosította Zugló képviselő-testülete az új XIV. kerületi pláza, a leendő Mundo kereskedelmi központ felépítésére vonatkozó szerződést, amelynek első változatát még 2008-ban fogadta el az akkori, MSZP-SZDSZ-es városvezetés. A testület jóváhagyta az önkormányzat és az Echo Investment Hungary Ingatlanhasznosító Kft. között korábban aláírt, a Mundo kereskedelmi központ megépítésére vonatkozó, módosított fejlesztési és együttműködési megállapodást. Az önkormányzat a befektető egyetértésével módosította a Mundo megvalósítására vonatkozó kétoldalú megállapodást.
Pikáns ugyanakkor, hogy miközben Karácsony Gergely, Zugló baloldali polgármestere hangosan és minden fronton tiltakozik az egyébként kulturális, városligeti Liget-projekt ellen, mondván a fővárosi zöld területek bekebelezését nem lehet támogatni, a XIV. kerületi polgármester zöld utat adott az új zuglói pláza felépítéséhez. Érdekes, hogy a kerületi kereskedelmi beruházás is zöld területen, a Bosnyák téri katolikus templom mögött valósulhat meg. A PestiSrácok.hu megtudta, a Mundo nevű kereskedelmi központot kora tavasszal kezdi el építeni a beruházó, és a tervek szerint a pláza a karácsonyi szezonra nyithatja meg a kapuit.
A szerződést egyébként most úgy módosította a testület, hogy a környék rendezésére az eddig tervezett 500 millió forint helyett 100 milliót kell költenie az önkormányzatnak. Mindezek ellenére a zuglóiak többsége hallani sem akar a plázáról. Portálunknak több kerületi lakos is úgy nyilatkozott, hogy a XIV. kerületből három pláza – a Sugár, az Árkád 1-2 és a Aréna – is percek alatt elérhető, nincs szükség egy negyedikre. Ráadásul, a kereskedelmi központ felépítéséhez kapcsolódóan a Csömöri út is három sávosra bővül majd, amelyen vélhetőleg megnövekedik majd a forgalom.
A PestiSrácok.hu az ügyben Rozgonyi Zoltánt, a kerület fideszes alpolgármeste kérdésünkre leszögezte, ők csak akkor támogatják az elképzelést, ha egy olyan igazgatási centrum is felépül a pláza mellett, amelyben például közösségi csarnok, egészségügyi központ is helyet kap, és amely az új városközpontja lesz Zuglónak. “Ha csak a pláza épül fel, akkor azt nem támogatjuk, mert persze jó lenne, ha egy kereskedelmi központ adót termelne a kerületnek, és munkahelyeket létesítene, de az alapinfrastruktúrára, egy közösségi térre, új városközpontra még nagyobb szükség van. Ha egy olyan városközpontja lesz Zuglónak, amelyben minden fontos intézmény helyet kap, és mellett ott van egy kisebb pláza is, akkor azt támogatjuk. Komplex városközpontra szükség van. Egy helyen kell lennie az önkormányzatnak, az önkormányzathoz tartozó cégeknek, a kerületi rendőrségnek és a kormányhivatalnak, mert akkor egy olyan centrum jönne létre, ahol minden zuglói kényelmesen el tudná intézni a hivatalos ügyeit” – mondta Rozgonyi Zoltán. Hozzátette, a beruházó is ebben gondolkozik, és ezt tervezi. Elárulta, a vállalkozó szerint a munka elkezdésétől számított egy éven belül nyithatja meg a kapuit a központ. Portálunk úgy tudja, a Mundo bevásárlóközpont mintegy 40 ezer négyzetméteres lesz majd.
Rozgonyi Zoltán azt is elárulta, 2018-ig a Keleti pályaudvar és Újpalota között járó gyorsvillamos építése is megvalósulhat. “A cél az lenne, hogy a villamos kiváltsa a buszokat” – szögezte le Rozgonyi Zoltán.
A plázaépítéssel és a Csömöri út kiszélesítésével kapcsolatban Karácsony Gergelyt is kerestük, de elérni nem tudtuk. Pedig kíváncsiak lettünk volna az ő álláspontjára, különösen annak fényében, hogy ellenzi a Liget-projektet, mint ahogy azt is megkérdeztük volna tőle, hogy mi a véleménye azon zuglói lakosok álláspontjáról, akik szerint a pláza szabályos szembeköpése azoknak, akik afféle kertvárosi életre vágytak egy félig zöld kerületben…
Vezető fotó: mundocenter.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS