Pesti Srácok

Karácsony Gergelyt is megpróbálhatja kiiktatni a DK a miniszterelnökjelölt-aspiránsok közül

Karácsony Gergelyt is megpróbálhatja kiiktatni a DK a miniszterelnökjelölt-aspiránsok közül

A jászberényi időközi választás eredménye miatt sürgetővé válhatott a Gyurcsány-pártnak, hogy az előválasztás intézménye ellen kampányoljon, hiszen a DK-s támogatás nélkül könnyedén újrázni tudó polgármester győzelme kapcsán felerősödtek a jelöltválogatót és a civil összefogást sürgető hangok, amelyek a pártok szerepvállalását is háttérbe szorítanák – írja a Magyar Nemzet. Kiszelly Zoltán a lapnak azt nyilatkozta, hogy az előválasztást ellenző stratégiájával a DK Karácsony Gergelyt is megpróbálhatja kiiktatni a lehetséges baloldali miniszterelnökjelölt-aspiránsok közül.

A lap emlékeztet: Gyurcsány Ferenc már az áprilisi választás után néhány nappal tartott beszédében arra utalt, hogy politikai leszámolásra készülhet a szivárványkoa­líción belüli ellenfeleivel, ugyanakkor a beharangozott „zavaros hetek” jócskán elhúzódni látszanak. A lap kifejti: az ellenzék belső erőviszonyainak alakulása jelentős mértékben függhet attól, hogy tartanak-e előválasztást az önkormányzati voksolás előtt vagy sem. A válogató mellőzését favorizáló Gyurcsány-pártban aggodalmat kelthet a jászberényi időközi választás, amelyen a DK támogatása nélkül is könnyen újrázott a jobbikos polgármester, Budai Lóránt – írják.

– jelentette ki a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Kiszelly Zoltán szerint az előválasztást ellenző stratégiájával a DK Karácsony Gergelyt is megpróbálhatja kiiktatni a lehetséges baloldali miniszterelnök-jelölt aspiránsok közül.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Kiszelly.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.