Pesti Srácok

Karácsony mikropártja az Európai Bizottságnál fúrja Magyarországot és Lengyelországot

Karácsony mikropártja az Európai Bizottságnál fúrja Magyarországot és Lengyelországot

Közös levélben fordultak lengyel ellenzéki pártok képviselőcsoportjai és a Párbeszéd Magyarországért az Európai Bizottsághoz (EB), hogy vizsgálja meg a magyar-lengyel helyzetet, és indítsa el a jogállamisági mechanizmust, amely tisztázza, van-e rendszerszintű sérelem – közölte a Párbeszéd kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az Ursula von der Leyenhez, az EB elnökéhez eljuttatott levelet a Párbeszéd mellett Lengyelország Zöld Pártja (Partia Zieloni), a Modern Párt (Nowoczesna) és a Lengyel Kezdeményezés (Inicjatywa Polska) írta alá.

– fogalmaztak. Egyúttal azt is kérik, hogy vegyék figyelembe az EU-s támogatások végső kedvezményezettjeinek érdekeit, hogy azok maradéktalan hozzáférése a finanszírozási forrásokhoz minden esetben fennmaradjon - áll a szövegben. A négy párt felveti, hogy az Európai Bizottság tegye közvetlenül elérhetővé a végső kedvezményezettek, köztük a helyi és a regionális önkormányzatok, a civil szervezetek, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára azokat a forrásokat, amelyeket csökkentések vagy más pénzügyi korrekciók érintenek más finanszírozási programokba való áthelyezéssel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.