
Valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatokat adott be Perjés Gábor II. kerületi önkormányzati képviselő, Karácsony Gergely mozgalmának korábbi pénzhordozó embere. A politikus több millió forintnyi jövedelmet titkolhatott el, de úgy tűnik, arról sem mondott igazat, hogy hol élt eddigi élete során.
Perjés Gábor önkormányzati képviselő a II. kerületben, ezért évente vallania kell vagyoni helyzetéről. Először megválasztása után, 2019 novemberében adta le vagyonnyilatkozatát. Ebben feltüntette, hogy az Országgyűlés Hivatalában a Párbeszéd párt rendezvényszervezőjeként havi bruttó 235 ezer forintot keresett az önkormányzati képviselői tiszteletdíján felül, de egyéb jövedelemről nem számolt be, pedig lett volna miről.
Csorog a pénz innen is, onnan is
Perjés ugyanis 2016 és 2019 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza (röviden: Trafó) felügyelőbizottsági tagjaként, afféle politikai delegáltként havi bruttó nyolcvanezer, tehát évente közel egymillió forintot keresett, de ez a tétel mégsem szerepelt első önkormányzati vagyonnyilatkozatában. A dokumentumot 2019. november 11-én adta le, ám a Trafóban még 2019. november 30-ig a felügyelőbizottság tagja maradt, vagyis számot kellett volna adnia jövedelméről. A politikus ezután a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági elnöki tisztségét kapta meg 2019 végén, a cég az ezt követő évben megszűnt. Az ezzel összefüggő jövedelem és a pozíció szerepel a Perjés által leadott dokumentumban, ám a cég megnevezése érdekes módon nem.
Újabb elfelejtett milliók
Perjés Gábor ezután sem maradt extra kifizetések nélkül, ugyanis 2020 végétől a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagságát kapta meg. Ennek azonban nincs nyoma azóta leadott vagyonnyilatkozataiban (2021, 2022, 2023), ami azért problémás, mert ez szintén fizetett tisztség. A II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. 2021-es beszámolója szerint havi 65 ezer forintot kap Perjés Gábor, amely 2023-tól 85 ezer forintra emelkedett. Ez éves szinten 780 ezer forintot jelentett 2021-ben és 2022-ben, idén pedig már több mint egymillió forintot.
A választóinak is kamuzott
További érdekesség, hogy úgy tűnik, Perjés a képviselői bemutatkozásában sem mond igazat, amikor azt írja, hogy gyerekkora óta a II. kerület lakója. A legutóbbi két vagyonnyilatkozatát már Törökbálinton keltezte, ahol egy luxusotthonnal rendelkezik, és ide van bejegyezve a Karácsony Gergely vezette 99 Mozgalom Egyesület is. De az Opten cégadatbázisában is az látszik, hogy bejelentett lakhelye évekig az I. kerületben volt. A törökbálinti ingatlanon kívül 2022-ben ajándékozás révén hozzájutott egy XII. kerületi, 43 négyzetméteres lakás tulajdonjogának ötven százalékához is, de nincs II. kerületi ingatlana.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Orientál
2023-09-22 at 18:13
Balliberális Perjés Gábor azt csinálja amit Gyurcsány a gazdája az egyik előadásában mondott hogy jobb ha a nép nem tudja azt hogy hozzájuk a balliberális – zöld – ellenzékiekhez honnan jönnek a pénzek és hová mennek. Avagy kik mire költik el?
nelöködj
2023-09-22 at 14:06
bressa !
Ha az a “hétköznapi ember”, ilyen takony gerincű ,pofátlan, haza és nemzetellenes, lóbőrbe töltött tehéntrágya volna mint ez a pernyének való gábor (perjés gábor), akkor majd a báránydi + magyar hurka féle jogfacsaró szexta nem csak kimosná a x.rból, hanem kitüntetésre is ajánlanák,hogy rohadnának egymásra !
Sas
2023-09-22 at 12:47
MIUTÁN-Pestyt a Blinken klán pénzelte-ezzel lényegében az USA Külügy pénzelte-de fideszesnek volt beállítva-.
Sas
2023-09-22 at 12:45
cuki-Pestyt anno BLINKENÉK pénzelték-D BLINKEN, ÉS V BLINKEN.
Cuki
2023-09-22 at 12:32
nemzeti
Kiváncsi vagyok, hogy mivel jön ki a Pesty
Szerintem semmivel…azt fogja mondani, hogy megfélemlítették, nem akar ártani, stb, stb…
Sas
2023-09-22 at 12:24
“Félek ezektől-“(Fidesz-bonviván)
khm
2023-09-22 at 12:20
Kénytelen voltam a Híradót elkapcsolni,mert ebédeltem és közben különféle liburnyák barom nyilatkozgatott és a végére még odaillesztették a cinkotai palit,vagy mi a fenét.
Hiába voltam éhes,majdnem elvették az étvágyam ezek a ,,, pfuj de nagyon pfuj jószágok.
Dodo
2023-09-22 at 11:58
Perjés okos ember. A felügyelőbizottsági tagság afféle hamis tanú beosztás. Ugyan ez, hamis tanú, az adományok gyűjtése során is. A kapott pénzből csak egy részt adózott le: Takarékos.
Hallgatom a balliberális oldalt: Fidesz, Orbán, Mészáros, ott tűnik el szerintük a pénz. Na, és
Perjés (és társai)? Róluk nem suttognak, pedig ők adják a liberális baloldalt. Lehet, hogy 100 ezren is vannak. Felső 10 ezer helyett, felső 100 ezer.
saghy rozi
2023-09-22 at 11:28
Karácsony erre alkalmas, ezért tarják.
ejnye-ejnye II. kerületi aljas képviselő elvtárs
2023-09-22 at 11:24
Perjés Gábor elvtárs egy velejéig romlott aljas gazember csaló tróger.
Jól illik a vizenyős tekintetű szarházi Örsi elvtárs II. kerületi komcsi tanácselnök sleppjébe és a takonygerincű mocskos Karácsonygelgej főf@sz csapatába.
Minden balliburnyák hajtja a pénzt és a hatalmat, mindegyik fekáliába döngölendő nyikhaj.
Sas
2023-09-22 at 11:15
“hát az ilyenek adták el a nemzeti vagyont…pl. a teljes agráriumot, a feldolgozóipart, mindent..az ilyenek…ezért a ba..tt nagy infláció…ezeket New -yorkból pénzelik…há micsináljak, he..há ne engem b..tassanak..én pici vagyok, na”(Wintermantel).
bressa
2023-09-22 at 10:48
Kiváncsi lennék, ha egy hétköznapi ember, pl. én így intézném a pénzügyeimet meddig lennék szabadlábon?
Sas
2023-09-22 at 10:43
“ez a globális szdsz embere. Félünk”(Fidesz)
nemzeti
2023-09-22 at 10:34
Más téma de: Pesty László meg Csintalan Sándorrá
változott.
Elképpesztő átalakulás.