Tavaly ilyenkor nem volt békés karácsonyunk. Alig pár héttel voltunk a berlini, nizzai és a többi hasonló „karácsonyi” merénylet után, s csak remélni tudjuk, hogy idén nem lesz okunk arra, hogy személyes biztonságunk megvédése felülírja a karácsony üzenetét. Többek között Orbán Viktor is a kereszténység és karácsony megvédéséről írt cikket minap a Magyar Időkben. Érdemes azonban azon is elgondolkodni: alapvetően nem mi védjük meg a karácsonyt, hanem fordítva.
DOBÓ ISTVÁN PÉTER – A PestiSrácok.hu karácsonyi vezércikke
A karácsony önmagában nem az Egyház legősibb s nem is legfontosabb ünnepe. Vallási jelentősége a kereszténységen belül harmadlagos Húsvét és Pünkösd után, melyek teológiai szempontból sokkal jelentősebbek és egyúttal ősibb ünnepek is. Még a karácsony eredetéről is megoszlanak a vélemények, egyesek szerint a római Sol Invictus, mások szerint Gyümölcsoltó Boldogasszony, az Angyali Üdvözlet ünnepéhez (március 25.) 9 hónappal igazított 4. századi, egyiptomi eredetű ünnep. A szokások, hagyományok révén feltűnik karácsonykor Szent Miklós alakja is, sőt az égen szánkózó Odin szekeréből hullanak az ajándékok német földön. A mézeskalácsok pedig eredetileg egyiptomi isteneket ábrázoltak s temetkezési „táplálékok” voltak a múmiák mellett.
Ezen túl hosszan írhatnánk dörgedelmeket arról is, hogy karácsony mára alig hasonlít egy vallási ünnepre. Írhatnánk arról, hogy mennyire “a fogyasztás, az evés-ivás „ünnepe”. Mennyire vált az év végén még gyorsan elhasznált üdülési és Erzsébet-utalványok, Széchenyi-bónuszok és megmaradt prémiumok elköltésének idejévé. Hogy mennyire szól a túlzott szénhidrát és alkohol-bevitelről, és mennyire kevéssé szól Jézusról és a jászolról, a Csillag-fényéről, a pásztorokat meglátogató Angyalról. Mennyire az esztelen költekezéssé aljasult öncélú „ajándékozás” a főszereplő, és nem a jászolban fekvő kisded. Nem tűnne fel, hogy minden közhellyé vált panaszkodás ellenére az érdekesség pont az, hogy karácsony összeköt minket, és már a legelső karácsonyt követően is megjelentek karácsony ellenségei. Nem fogadta el ezt mindenki, hisz alig pár hét múlva már az aprószentek, a betlehemi gyermekgyilkosság áldozatainak ünnepét üljük. A keleti bölcsek sem elsősorban vallási, hanem „tudományos” okokból jöttek a jászolhoz a Csillagot követve, ahogy Heródes is politikai megfontolásokból döntött a kisdedek legyilkolása mellett.
Az első bomba nem tavaly robbant, nem tavaly kellett ártatlanoknak meghalni karácsony miatt
Nem tavaly kezdődött az sem, hogy embereket egymásnak és Isten ellen fordítsanak. Talán pont azért is találkozik kezdetektől oly sok minden karácsonykor, mert ez az ünnep fókuszpont. Egy olyan „eljövetel” ünnepe, amelynek csodáját nem tudjuk megkerülni. Vallástól, társadalmi státusztól függetlenül tényként van ott karácsony. Persze ehhez a tényhez való viszonyunk lehet sokféle. Lehetünk mi a pásztorok, lehetünk a Józsefet és Máriát az utcára tessékelők, vagy őt az istállóban elszállásolók, lehetünk a körülményeket felismerő napkeleti bölcsek, de lehetünk Heródes katonái is, akik aztán pár napon belül, ha nem is bombákkal, de kardokkal kaszabolnak ártatlan anyákat és gyermekeket.
Karácsony pillanata, a szenteste azonban összeköt, hisz karácsonykor még az ateisták is a „szeretet és család” ünnepét ülik. A kommunisták is kénytelenek voltak megtartani a „fenyőfa ünnepet” mert Karácsonyt nem lehetett simán munkanappá avatni, mint húsvétot és nemzeti ünnepeinket. Még a legsötétebb elnyomatás éveiben is megvolt a lehetőség, hogy szívünkben ne a hatalmas felhajtásra, hanem a jászolban fekvő kisdedre gondolhassunk. Karácsonyt korunk „hatalmasai” sem elsöpörni akarják, hanem kisajátítani, jelentékteleníteni vagy átértelmezni. Karácsony csodája azonban még a Koránban is szinte szó szerint jelen van, tehát karácsony titkát még a muzulmánok is elfogadják, ha nem is ünneplik. Karácsony „társa” a zsidó Hanuka, a fények ünnepe is, tehát míg vallások és kultúrák más téren és más ünnepek alkalmával akár véresen feszülnek egymásnak, karácsony békéje a mindenkori fegyverszünet ideje, mely, ha nem is a közös ünneplés, de a párhuzamos elcsendesedés ideje.
A történet szerint az első világháborúban, 100 évvel ezelőtt a német és francia katonák a Maginot vonal véres csatái közepette szenteste abbahagyták a csatát, együtt énekeltek és apró ajándékokat cseréltek. Aztán ahogy véget ért karácsony, folytatódott a véres csata is. Jelenleg is folynak harcok, szimbolikus lövészárkok és frontvonalak feszülnek a világban. A hétköznapokban nincs is alkalmunk megnyugodni. Frontvonalak vannak Európán belül, a határain, más kontinenseken. Frontvonalak a politikában, országok, kelet és nyugat, észak és dél, szegény és gazdag, fejlett és fejlődő, őslakos és bevándorló között. Frontvonalak húzódnak intézményeken át, s bár a „felvilágosult modernitás” 300 éve temeti már a vallást, a 21. század egyik legkomolyabb törésvonala a vallások közt, valamint a vallás és a vallástalanság erői között feszül. Újra „titkos szobák mélyének” összeesküvőire gyanakszunk, feltűntek a kalandorok, a machiavellik, az okosak és ügyesek, és a bukottak, a halottak, elnyomók, elnyomottak, győztesek, vesztesek.
Joggal érezzük azt, hogy karácsonyt nem csupán teherautókkal és bombákkal lehet megtámadni
Az ártatlan kisdedeket nem csak világi paranccsal lehet kardélre hányni a „biztonság kedvéért” hogy véletlen se veszélyeztesse a világi hatalmat valami jászolban fekvő „új király”. A hatalmat féltve adminisztratív eszközökkel lehet manapság egész országokat is elhallgattatni, de a média és kommunikáció hatalmával a lelkeket és az igazságot is el lehet hallgattatni. Az ördög kísértő szelleme által el lehet követni lelki merényletet a karácsony ellen: a közönyt, a keserűséget, a dühöt, a haragot, a gyűlöletet bele lehet csempészni a szívekbe a szeretet helyett.
Lehet közölni, hogy „nincs ok ilyen időkben az ünnepre”. Meg lehet keményíteni a szívünket, mondani, hogy van „fontosabb” a kiüresedett, talmi és idegesítő karácsonynál. Lehet mondani, hogy fontosabb megvívni napjaink harcait, fontosabb a hatalom, fontosabb a közjó, vagy bármi más, mint a nyálas csöpögés a szeretetről meg a békéről. Holott nincs ennél fontosabb: harcaink célja is elvileg épp ez a béke. Ami azonban mindvégig ott rejtőzik bennünk. A mai nap tehát a fegyvernyugvásé, a csenddé, az örömé. Az eljövetelé, a születésé. Azé a közös kezdeté, amiből természetesen más és más utakra fogunk menni tovább, ahol majd konfliktusok is lesznek már másnap, de ma nem. Ma találkozunk, a kicsi vagy nagyobb család, és a konfliktusaink helyett az ajándékozásra, a közös örömre, a béke és szeretet ideájára koncentrálunk.
Ma a karácsony oltalmában vagyunk: hallgatnak a fegyverek, csendes az éj, és jön a Mennyből az angyal. Hagyjuk tehát, hogy karácsony megvédjen minket is! Boldog karácsonyt!
Karácsonyi vezércikkünket a Le Nain testvérek Születés fáklyafénynél című festményével illusztráltuk (Franciaország, XVII. század.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS