Pesti Srácok

Karácsonyék ezt is megcsinálták! – Idén nem hajózhatunk a Duna fővárosi szakaszán BKV-hajóval

Karácsonyék ezt is megcsinálták! – Idén nem hajózhatunk a Duna fővárosi szakaszán BKV-hajóval

A vízi járművek üzemeltetése évi 300-500 millió forint pluszköltséggel járt a BKV-nak – mondta Bolla Tibor a Telexnek, ezért nem járnak majd a BKV hajói a Duna fővárosi szakaszán.

Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés – mondta a Telexnek Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója, aki úgy nyilatkozott: a koronavírus-járvány a BKV költségvetését is érintette, forráshiányos a cég, a BKK és a főváros is.

A vízi járművek üzemeltetése évi 300-500 millió forint pluszköltséggel járt a BKV-nak, ezért úgy döntöttek, hogy ezt az összeget idén buszokra, villamosokra költik. Bolla közölte: arról egyelőre még nincs döntés, mi legyen a hajóközlekedéssel jövőre. Kérdés, hogy folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék az árakat piaci szintre, hogy az üzletág eltartsa magát – írja a Telex.

A BKV flottája hét hajóból áll, és üzemeltetésükre a BKV minden évben pályázatot ír ki. A nyertes vállalkozók a hajókat március és augusztus vége között működtetik – fogalmaznak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex, kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.