Pesti Srácok

Kárpátaljai családoknak gyűjtött élelmiszert a KDNP

Kárpátaljai családoknak gyűjtött élelmiszert a KDNP

A háború által sújtott kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az akció részleteit ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

A politikus elmondta, hogy a felajánlott adományokat a görögkatolikus egyház képviselőinek adják át, akik a Szent Lukács Szeretetszolgálaton keresztül juttatják el azokat Kárpátaljára, a rászoruló családoknak.

A mai összejövetelünk célja, hogy kifejezzük szolidaritásunkat a háború sújtotta területeken élő családokkal - hangoztatta a frakcióvezető, hozzátéve: az ukrán nép az áldozata a háborúnak, ezért szeretnének segíteni a bajbajutottaknak.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Simicskó István, aki szerint a magyar állásponttal szemben az Európai Unió vezető politikusai "béketervek helyett háborús forgatókönyveket készítenek, folyamatos fegyverszállítmányokkal elhúzzák a háborút és megnehezítik az ott élő emberek életét." Mi, kereszténydemokraták és a magyar kormány is a béke mellett állunk, mielőbbi tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk - szögezte le.

Simicskó István megjegyezte: az összegyűlt adomány komoly összefogás eredménye, hiszen a KDNP valamennyi szervezete gyűjtötte a felajánlásokat és a képviselőcsoport tagjai is igyekeztek példát mutatni. Fontos, hogy emberközpontú politikát hangsúlyozzunk - emelte ki, majd hozzátette: bízik benne, hogy a párt kezdeményezése talán közelebb hozza a békét is.

Beszámolt arról is, hogy a szállításban azért kérik a görögkatolikusok segítségét, mert az egyház jó kapcsolatot ápol a kárpátaljai magyarokkal és gondoskodni fog arról, hogy a felajánlások a leginkább rászorulókhoz jussanak el.

1,3 tonna élelmiszer gyűlt össze

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára közölte: az akciót azért hirdette meg a KDNP, hogy ezzel is kifejezésre juttassák szolidaritásukat a háború áldozatai iránt. A felhívásra összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze, elsősorban tartós élelmiszerek - liszt, rizs, cukor, konzervek, étolaj és tészta - valamint fertőtlenítőszerek is - részletezte.

A politikus emlékeztetett, hogy az ortodox és a görögkatolikus húsvét ünnepe az előttünk álló hétvégén lesz, ám több tízezer ukrajnai családnak nem jut élelmiszer a húsvéti asztalra, mert a családfő esetleg kint harcol a fronton, netán már életét is vesztette, illetve, mert a háború a munkahelyeket is veszélyezteti.

- fogalmazott Latorcai Csaba, aki ugyancsak rögzítette, hogy a KDNP szerint az egyetlen megoldás a harcok azonnali beszüntetése és béketárgyalások indítása.

Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke arról beszélt, hogy a görögkatolikus egyház a háború kitörése óta segíti az áldozatokat, elsősorban közvetítő szerepével. Az elmúlt évben a görögkatolikusok napi, heti szinten segítették az adományok célba érkezését, amelyek életeket és családokat mentettek meg - mondta, hozzátéve: a görögkatolikus egyház rendelkezik azzal a kapcsolatrendszerrel, infrastruktúrával és erőforrással, amely révén közvetlenül meg tudják szólítani az Ukrajnában élő embereket.

Minden bajba jutott élet, minden bajba jutott család óriási fájdalmat jelent, de érezzük az összefogás megerősítő erejét, amit a magyar társadalom, a magyar állam és az egyház megvalósított - fogalmazott Seszták István.

Forrás. MTI, fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.