Pesti Srácok

Kásler: A magyar kormány időben meghozta a szükséges intézkedéseket

Kásler: A magyar kormány időben meghozta a szükséges intézkedéseket

A kormány időben meghozta azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek a koronavírus-járvány terjedésének lassításához járultak hozzá – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Kásler Miklós kiemelte, hogy ezen intézkedéseknek köszönhetően két-három héttel később jelentek meg az első megbetegedések Magyarországon, és ezek száma is alacsonyabb volt a nyugat-európai országok adataihoz képest. Mint mondta, gyorsul a járvány terjedése, de ez még "kezelhető méretek" között maradt.

– emelte ki. A miniszter beszélt arról is, hogy az egészségügyi rendszer átalakítása már folyamatban van, és a szükséges humánerőforrás is rendelkezésre áll a járvány kezelésére. Zajlik az intenzív ellátás megszervezése, és megkezdődött a nem altatóorvos, intenzív terápiás orvosok átképzése, felkészítése erre a tevékenységre is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Kásler Miklós hozzátette: az egészségügyi szakmai kollégium tagozatai összeállították saját területük eljárásrendjét, ezen belül is meghatározva, melyek azok a beavatkozások, amelyeket a járvány ideje alatt is el kell végezni, melyek halaszthatók. Jelezte: a jóindulatú daganatok esetében a kezelés halasztható, rosszindulatú elváltozás esetén azonban minden kezelési formát el kell végezni, korlátozás nélkül.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.