Az öt nemzeti egészségügyi program mellé célszerű egy hatodik, járványellenes programot is kidolgozni – mondta az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat szombaton megjelent részében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán megjelent videointerjúban Kásler Miklós hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt döntöttek arról, hogy a jelenlegi öt nemzeti program mellé egy hatodikat is kidolgoznak. Emlékeztetett: a magyarok egészségi állapotának javítása érdekében készítették el 2018-ban a daganatos, a keringési, a mentálhigiénés, a gyerekgyógyászati és a mozgásszervi betegségek nemzeti programját, amelyek a megelőzéstől a rehabilitációig tartanak.
Kásler Miklós kiemelte: a krónikus betegségek rendkívüli módon megnövelik a koronavírusos halálozás kockázatát. Példaként említette, hogy a magasvérnyomás-betegség elsősorban az időseknél, a cukorbetegség a néhány évtizeddel fiatalabb korosztályban jelent veszélyt, de ugyanígy a daganatos megbetegedések, az immunhiányos állapotok, az elhízás is kockázati tényezők. A nemzeti programok segítségével ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog – vélekedett.
A miniszter kiemelte a készülő járványellenes program kutatási részét, amely azért jelentős, mert a koronavírusról és annak mutációiról még mindig keveset tudni. Hozzátette: a program az újabb járvány és a mutánsok terjedésének megelőzését, valamint a várható kezelést is szolgálja. A tárcavezető a poszt-Covid eljárási rend kialakításáról elmondta: a fertőzés természetének megismerésében odáig jutott a szakma, hogy az nem a tüdő megbetegedése, hanem a legkisebb erek belső rétegeinek gyulladása trombózisképződéssel, és ez a magyarázata annak, hogy sok szerv károsodik. Ezeknek a következménye, hogy panaszok maradnak hátra a gyógyult embereknél, például fejfájás, ízületi, mozgásszervi problémák, amiket kezelni kell. Három héttel ezelőtt kezdeményezésére két intézet és a szakmai kollégiumok összeállították az úgynevezett poszt-Covid, azaz a fertőzés utáni panaszok kezelési eljárási rendjét. Tervszerűen és dinamikusan halad ennek a tevékenységnek is a felépítése – tette hozzá.
A miniszter megfogalmazása szerint az egészségügy hősiesen helytáll, és külön hangsúlyozta a mentősök munkáját, akik állandó készenlétben vannak, és hiánytalanul látják el feladatukat. Köszönetet mondott ezért a munkáért, és közölte: a mentőállomások, a gépkocsipark és a helikopteres mentés fejlesztése napirenden van, hasonlóan a fizetések korrekciójához. Kásler Miklós a videóban impozánsnak nevezte a magyar oltási eredményeket, és örömét fejezte ki, hogy a regisztrálók száma folyamatosan nő. Figyelmeztetett: a tömeges oltások időszakában még mindig fegyelmezetten be kell tartani a járványügyi előírásokat.
Forrás: MTI, Facebook; Fotó: képernyőfotó
Facebook
Twitter
YouTube
RSS