Moszkva szerint a kazahsztáni válság egy olyan kívülről sugalmazott kísérlet, amelynek célja erőszakos módon aláásni az ország biztonságát és integritását – olvasható az orosz külügyminisztérium csütörtökön kiadott közleményében. A dokumentumot azzal kapcsolatban hozták nyilvánosságra, hogy a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) Kollektív Biztonsági Tanácsa csütörtökön úgy döntött, Kazahsztánba vezényli a szervezet békefenntartó erőit.
A köztársaság normális életének mielőbbi helyreállításában vagyunk érdekeltek
– hangsúlyozta az orosz külügyminisztérium.
Kiemelték továbbá, hogy a békefenntartók küldéséről szóló döntés az 1992. május 15-i Kollektív Biztonsági Szerződés 4. cikkével összhangban született, amely kimondja, bármely tagállam elleni agresszió esetén (ideértve a biztonságot, a stabilitást, a területi integritást és a szuverenitást fenyegető fegyveres támadást) az érintett kérésére a többi tagállam haladéktalanul biztosítja a szükséges támogatást, beleértve a katonait is.
A kazahsztáni tüntetések január 2-án kezdődtek az ország délnyugati részén fekvő Mangisztau régióbeli Zsanaozenben és Aktauban, ahol a lakosok a cseppfolyósított gáz árának emelkedése ellen tiltakoztak. Két nappal később zavargások törtek ki Almatiban és az ország más városaiban, ahol a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. Halálos áldozatok is voltak. Kaszim-Zsomart Tokajev elnök szerdán kéthetes szükségállapotot rendelt el az egész országban, és menesztette a kormányt. Egyben bejelentette, hogy segítségért fordult az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete államfőihez az országát fenyegető „terrorveszély” ellen. Jen Psaki washingtoni fehér házi szóvivő kijelentette, hogy teljességgel hamisak azok az orosz vádak, amelyek szerint az Egyesült Államok szítaná a zavargásokat.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Vladimir Tretyakov
Facebook hozzászólás
Rézmüves Gusztáv
2022-01-07 at 15:42
Azt vélem, hogy valóban vannak ebben a térségben oligarcha érdekek .
Az energetika és azoknak nyersanyag hordozói világviszonylatban kiemelt anyagi javakat hordoznak magukban.
A mindenkori társadalmakban a ( feltörekvő liberális klikkek) igyekeznek átvenni a koncentrációt kiépítő oligarchák megszerezhető jövedelemtermelő potenciáljainak részarányait.
Ezeknek az érdekeknek bizonyos egyezkedések vagy mondjuk úgy (előzetes megállapodások függvényében) rendszerint bizonyos gyarmati hagyományokat preferáló erők nem hivatalosan és nem önzetlenül.
Mindig is a figyelmük fókuszába emelik. és emelték.
De úgy tűnik az Eurázsiai tőke erős káderek fegyveres szövetsége jó előre számításai közé vette ezt és most élvén él a szövetkezés erejével.
Angie
2022-01-07 at 07:17
Ahol zavargás van, ott mindenütt az USA háttér irányítói osztják a lapokat és keverik a szart. Ha nem Putyin lenne az orosz elnök, már rég kitört volna mindenféle háború. Gyuri báék próbálnak fogást keresni Putyinon, csak ez egyszer qva kemény falba ütköztek.
Namond
2022-01-07 at 01:09
A kazahok, úgy általában, inkább kazahok, mint muzulmánok.
csakafidesz
2022-01-06 at 22:39
Bakonyi Gábor 2022-01-06 at 17:31
Nyíltan beavatkozni nem fognak az oroszok, Kazahsztán attól nagyobb és a rizikója egy ilyen lépésnek óriási a muszlimok megharagítása miatt.
csakafidesz
2022-01-06 at 22:35
Békésen lefejezik a rendőröket és csodálkoznak, hogy bevetik a katonák ellenük. Nahát, hogy ma már rendőrt lefejezni sem szabad, micsoda elnyomásban élnek..
Veritas Samu
2022-01-06 at 21:45
Soros György a rendező.Amennyi gazemberséget csinált már a világban-ebben az a borzasztó-hogy már réges régen börtönben kéne rohadnia.Hány és hány ember halt már meg miatta!Őrült világot akar teremteni.
DörrögZuldán
2022-01-06 at 21:29
Egyrészt amerikai érdek lehet – amint kommtársak is írták – az ukránok tehermentesítése okán és az oroszok megbirizgálása miatt a kétoldalú tárgyalások közben, de a ruszkik is érdekeltek lehetnek az ügyben a kazahsztáni amerikai befektetések visszafogása és a terület katonai (ami meg is történt) érdekszférába vonása miatt.
Namond
2022-01-06 at 20:32
Az ukrán-orosz határ tehermentesítése, a Soros-CIA naívák szerint.
Gomboc7
2022-01-06 at 19:29
Csak egy szokásos demokrata vezetés alatti CIA munkálkodás eredménye.
És egy kis erődemonstracio Putin irányába a 12-i csúcs előtt
halacska
2022-01-06 at 19:28
Krími hadikikötők után a bajkonuri űrtelep jön.
Hagyják békén kazakh barátainkat…
Orientál
2022-01-06 at 19:25
… Például ukrajnai beavatkozásuk az USA által nyomort okozott és tovább fog is.
Orientál
2022-01-06 at 19:23
Nálunk is az USA volt ügyvivője annyira szarkeverő volt hogy kiment személyesen ellenőrizni az ellenzék hecckampányának következményeit. Itt a környékünkön is bizonyíthatóan a mocskos szarát keverték és ma is keverik Sorosék ügynökeik.
Bukohill
2022-01-06 at 18:38
Nem lennék meglepve, ha az FSZB vezetője már a halakkal vacsorázna.
Egy dolog a kazahokat meglepni, más dolog az oroszokat.
Kiss Róbert
2022-01-06 at 18:24
Kinek is érdeke a kazah majdan???Gázvezeték,olaj,európaijunion-versus washingtoni elit,sorosgyuri!!!Hogy világos legyen a tényállás:Orbán is tisztában volt,van vele,hogy ott gengszterekkel tárgyal!!!Ideológia nincs,csak MAGYARORSZÁG!!!haszna-versus sorosgyuri haszna,ha Orbánt elküldik,sorosgyuri haszna lesz a mi hasznunkból,az ott élőknek mindegy!!!Hagyjuk égve a lámpát,ne kapcsoljuk le,vagy kapcsoltassuk le a lumpenproletárokkal,és az őket vezető vérgazemberekkel!!!
khm
2022-01-06 at 18:19
“Jen Psaki washingtoni fehér házi szóvivő kijelentette, hogy teljességgel hamisak azok az orosz vádak, amelyek szerint az Egyesült Államok szítaná a zavargásokat.”
Hamar sietett megcáfolni a demokrácia “bajnokainak” szövetsége. 🙂
Márpedig ez a zavargás azt a pénzéhes “demokrata” kisebbséget hivatott szolgálni,amelyiknek jól jön az olaj és gáz árának a meredek emelkedése.
Tuti
2022-01-06 at 18:14
Bakonyi Gábor. 2022-01-06 at 17:31
szerintem ez olyan, mint a sziriai helyzet: az amerikaiak nem nezik jo szemmel, hogy az oroszok egy strategiailag fontos helyen jo helyzetben vannak, amiben akar az amcsi hejjak is lehetnenek es ez egy remek proxy haboru lehet…megint…
ha visszaemlekszel (vagy olvasol) sem ukrajnaban, sem sziriaban az elejen meg a haterben maradtak az amerikaiak es csak mint demokracia-exportorok leptek fel
Girolámo
2022-01-06 at 17:39
Ekkora balhé közben lesz a kripto valutából kripta valuta.
Bakonyi Gábor.
2022-01-06 at 17:31
Én nem ismerem a Kazahsztáni politikai helyzetet, de egy orosz fegyveres beavatkozás egy ország belpolitikájába igen durva dolog. Ilyesmi történt 1849-ben és 1956-ban Magyarországon, vagy 1968-ban Csehszlovákiában, vagy 1979-ben Afganisztánban. Szerintem a kazah belpolitika a kazahokra tartozik, és remélem sikeresen találnak majd megoldást…
Tuti
2022-01-06 at 17:29
nezem,h hogy bannak a tuntetokkel a fegyveres erok, de nem durvabban, mint a nemetek vagy a hollandok a covid ellenes tuntetokkel…
csak az a kulonbseg,h az eu ezt el fogja itelni, a nemeteket meg nem…
Vladtepesch
2022-01-06 at 17:16
Szerintem az orosz nagykövetség sajtófelelősei olvasták a másik hírhez fűzött kommenteket.
Mert ott többen leírtuk, hogy tuti az, hogy ezt kívülről bujtogatják, ki más, mint Bidé és bandája?!?!
Torockó
2022-01-06 at 17:03
A korrupt DK (!!) felszólította az oroszokat, hogy ŐK (!!!!) ne avatkozzanak be a kazahsztáni, amerikai lázításba, “színes forradalomba”…
Tuti
2022-01-06 at 17:03
Királytigris 2022-01-06 at 16:54
koszi az osszefoglalot!
Ba
2022-01-06 at 17:01
T. Királytigris,
Most is a lényegre tapintott. Szerintem is erről van szó.
Királytigris
2022-01-06 at 16:54
Kazahsztán gazdasága Közép-Ázsia legnagyobb és legerősebb gazdasága. Az olaj- és a gázkitermelés a vezető gazdasági ágazat. Hatalmas területe lévén jelentős mezőgazdasági potenciállal is rendelkezik, beleértve az állattenyésztést és a gabonatermelést.
Főbb ásványkincsei: urán, réz, bauxit, kőolaj
Kazahsztán a világ vezető országa az uránkitermelés terén, a globális termelés 35 %-ával,[33] és Ausztrália után a világ második legnagyobb uránkészletével rendelkezik.[34]
Kazahsztán a világ egyik fontos olajkitermelő országa. Olajkitermelése a 19. század végén kezdődött, jóval korábban, mint Iránban, Kuvaitban, Mexikóban, Norvégiában vagy Szaúd-Arábiában. A 2010-es években az olaj- és gázipar Kazahsztán GDP-jének negyedét adja.
Így már érthető, hogy miért érdemes egy újabb “Majdant” kreálni…
Torockó
2022-01-06 at 16:47
A soros-usa-féle “felszabadítási” forradalmakat ismét használják? Nem volt elég Grúzia, Ukrajna, Líbia, Tunisz, Egyiptom, Szíria, Irak, Irán, Bulgária, stb.?
Ugye, mi magyarok átlátunk rajtuk és nem követjük hazaárulóink uszításait?
K.L.
2022-01-06 at 16:38
“Jen Psaki washingtoni fehér házi szóvivő kijelentette, hogy teljességgel hamisak azok az orosz vádak, amelyek szerint az Egyesült Államok szítaná a zavargásokat.”
Idióta barom. Az oroszok egy szóval sem említették egy ország nevét sem, de ti rögtön magatokra vettétek. Gratulálok a beismeréshez !!!!
amintazvagyon
2022-01-06 at 16:09
nem(csak) moszkva szerint,hanem az van!-sorosék ott is rárepültek az áremelésre
mint anno nálunk soros ss-e,az szdsz.Az irán elleni agressziót megakadályozó oroszország ellen egy újabb frontot nyitottak a hátteresek-ennyi
X³
2022-01-06 at 16:06
Csányi
bimbó hülye gyerek
Proli bolsevik Troll !
buta ostoba kommunista fsz a³!
X³
2022-01-06 at 16:03
Természeten ! Úgyan ki merészelne az USA -állításában kételkedni!
A demokrácia fellegvára (de csak a németek után)-:)
Ök ketten letalpnak minden diktatúrát és tüzzel vassal exportálják a demokráciát!
Még Hitler is büszke lenne!