Pesti Srácok

Kelemen Hunor: A románoknak nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni, amit tesz

Kelemen Hunor: A románoknak nem bírálni kell Orbán Viktort, hanem lemásolni, amit tesz

Kelemen Hunor szerint nem bírálni kell Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem lemásolni, amit tesz; Romániának változtatnia kellene a költségvetési gyakorlatán, hogy olyan – a magyarországiakhoz hasonló – programokat vezethessen be, amelyek a demográfiai mutatók javítását tűzik ki célul.

– idézte a Krónika című erdélyi napilap Kelemen Hunor Sepsiszentgyörgyön, a hét végén szervezett román-magyar ifjúsági találkozón elhangzott szavait. Az RMDSZ elnöke előadásában kifejtette: az elmúlt harminc évben a bizalom nem erősödött a magyarok és a románok között. Szerinte a magyarság képviselete is felelős abban, hogy nem tudta elég jól elmagyarázni a közösség dolgait a többségnek, de a felelősség nem egyenlően oszlik meg. A többségnek van ugyanis eszköze és ereje, hogy megoldja a gondokat. Kelemen Hunor elmondta: a románok azt hiszik, amikor a magyarok az anyanyelv- és szimbólumhasználat jogát kérik, valamit el akarnak venni tőlük, miközben a magyarság azt érzi, a többség asszimilációra törekszik.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az RMDSZ elnöke. Szerinte ha helyreállna a bizalom az állam és az állampolgárok között, a magyarság is az ország építésére tudná fordítani azt az energiát, amit jelenleg az identitás, a nyelv és a kultúra megőrzésére fordít.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.