Pesti Srácok

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz újságírót a koszovói határon

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz újságírót a koszovói határon

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz újságírót a koszovói határon – jelentette be helyi idő szerint szombaton a koszovói belügyminiszter. Xhelal Sevcla közleményben tájékoztatott, hogy a Daria Aszlamova nevű újságíróról "több országban bebizonyosodott, hogy az orosz hadsereg és hírszerzés számára végez kémtevékenységet".

A Komszomolszkaja Pravda című orosz lap később Aszlamovára hivatkozva azt közölte, hogy az alkalmazásukban álló újságíró azóta kiszabadult, és jelenleg a szerbiai Raska városában tartózkodik. Aszlamova és a lap nem tértek ki a hatóságok által említett kémkedés gyanújára. A múlt héten ismét fellángolt a feszültség Koszovó és Szerbia között. Moszkva a héten támogatásáról biztosította Belgrádot a koszovói konfliktusban, amely azt követően lángolt fel, hogy a koszovói kormány szombaton bejelentette: augusztus 1-jétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél, valamint a szerb rendszámtáblájukat is le kell cserélniük a belépésnél ideiglenes koszovói táblára.

A hétvégén a határövezetben kialakult szembenállást követően Pristina amerikai felhívásra úgy döntött, hogy egy hónappal elhalasztja az intézkedés bevezetését. Koszovó lakosságának mintegy 90 százaléka albán, körülbelül öt százaléka szerb nemzetiségű. Koszovó az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz hasonlóan elítélte Ukrajna orosz invázióját és szankciókat is vezetett be Oroszország ellen.

Forrás: MTI; Fotó: Illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.