Pesti Srácok

Kende Péter szerint hiteltelen a magyar baloldal

Kende Péter szerint hiteltelen a magyar baloldal

Kende Péter Lendvai Ildikónak panaszolta el az ATV stúdiójában, hogy neki a magyar baloldal rendkívül ellenszenves. A szociológus az Egyenes beszéd című műsorban elmondta: az ellenzékben már nincs erkölcs.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának hétfő esti adásában Lendvai Ildikó mellett Kende Péter vendégeskedett és többek között arra a kérdésre igyekeztek választ adni a beszélgetés során, hogy miként politizáljon az ellenzék a Fidesz–KDNP negyedik kétharmados győzelme után. Kende ekkor fakadt ki, és mondta el, hogy a magyar baloldal az ő szemében "baromira ellenszenves".

– folytatta. Rámutatott ugyanakkor, hogy a fentieknél van még egy nagyobb baj is. Mint fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Kende konkrét példát is hozott. Felidézte a 2020 őszi szerencsi időközi választást, ahol "egy Bíró László nevű náci a DK támogatásával indulhatott".

– hangsúlyozta.

– zárta gondolatait Kende Péter.

Forrás/Fotó: ATV

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.