Pesti Srácok

Kerpel-Fronius magasról tesz a Momentum zöldprogramjára: kétliteres dízellel és szolgálati Passattal jár

Kerpel-Fronius magasról tesz a Momentum zöldprogramjára: kétliteres dízellel és szolgálati Passattal jár

Facebook-posztban jelentette be Kerpel-Fronius Gábor momentumos főpolgármester-helyettes, hogy megválik szívéhez nőtt, öreg dízelautójától, ugyanis főpolgármester-helyettesi státuszához jár neki a hivatali autó, ami egy Volkswagen Passat lesz, és azzal fog járni. Sőt, fontos tárgyalásokra tartva hivatali sofőrt is igénybe fog venni. De ez teljesen "összefér a világképével", már csak azért is, mert "előző életében" is teljes körű magánhasználatra biztosított céges autója volt, egy öreg dízel Mondeo, amit mostanáig használt. Egyébként vegyes közlekedést alkalmaz majd: amikor az az ésszerűbb, tömegközlekedik, biciklizni viszont egészségügyi okokból nem fog. A főpolgármester-helyettes szemlélete nem igazán fér össze a Momentum zöldprogramjával, amely az elavult közlekedési eszközök és a dízelmotorok következményének tartja a fővárosi zaj- és levegőszennyezettséget.

Az új fővárosi közgyűlés alakulóülésén derült ki, hogy Karácsony Gergely a korábbi három helyett öt helyettessel fog dolgozni, akiknek fejenként milliós tiszteletdíjat, költségtérítést fizetnek és hivatali autót is biztosítanak. A momentumos főpolgármester-helyettes Facebook-posztjából derül ki, hogy jelenleg egy öreg dízelautója van, egy 2,2 literes Ford Mondeo, amit már tervezett lecserélni egy 1-2 évesre, de megtudta, hogy jár neki a hivatali Passat, így azzal fog közlekedni. Illetve tömegközlekedik is, de kerékpározni és futni nem fog, mert izzasztó és fizikai fájdalmat is okoz. Kerpel-Fronius arról ír, hogy "összefér a világképével", hogy ebben a pozícióban is használjon egy, a Városházán állományban lévő Volkswagen Passatot. Olykor, ha például "fontos tárgyalásra" kell mennie, sofőr használatát is igénybe fogja venni.

Eközben a Momentum programjában a következő olvasható:

PestiSracok facebook image

Mit lehet erre mondani? Képmutatás a köbön?

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.