Pesti Srácok

Egy szomáliai migráns három embert késelt halálra Németországban, sok a sérült (Videók!)

Egy szomáliai migráns három embert késelt halálra Németországban, sok a sérült (Videók!)

Egy huszonnégy éves szomáliai migráns férfi három embert megölt, legalább tizenötöt megsebesített Würzburgban, miután késsel támadt rájuk – írta meg német lapokra hivatkozva az Origo. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt "lőfegyverhasználattal" ártalmatlanították és őrizetbe vették. A Bild értesülései szerint hárman meghaltak, hatan megsérültek, később a Bayerische Rundfunk már tizenöt sérültről írt. Az egyik súlyos sérült egy kisfiú, édesapját a támadó megölte. Szemtanúk szerint a terrorista a támadás közben azt kiabálta: Allahu akbar!

A feltételezett elkövető már nem jelent veszélyt, és nincsenek arra utaló jelek, hogy lettek volna társai – közölte a rendőrség. A Bild este fél kilenc körül rendőrségi forrásaira hivatkozva azt írta: a terrorista huszonnégy éves és szomáliai migráns, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást. A helyieket arra kérik, hogy ne terjesszenek videókat, több felvétel azonban már felkerült a Twitterre, amin az látszik, hogy egy fekete bőrű, maszkos férfi a támadó, és többen próbálják megállítani. A videókon az látszik, hogy a támadónál egy hosszú kés van. Sikolyok hallhatók, egy férfi azt kiabálja: "éppen egy nőt szúrt meg". Székeket dobálnak rá, és egy férfi valamilyen bottal védekezik ellene. Végül tíz–tizenöt ember üldözni kezdi, ekkor érkezik meg egy rendőrautó.

A rendőrség még nem minősítette terrortámadásnak a történteket, de – ahogy azt a Die Welt is megjegyzi – a felvételek alapján a férfi láthatóan véletlenszerűen, találomra támadt az emberekre, vagyis ez alapján valószínűleg erről lehet szó. Erre utal, hogy a Bayerische Rundfunk már arról ír, hogy a támadó mentálisan zavart – a nyugat-európai hatóságok és sajtó ezzel szokták mentegetni a terrortámadásokat elkövető migránsokat.

Közben Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter megerősítette, hogy a támadó huszonnégy éves, szomáliai férfi. 2015 óta élt Würzburgban, vagyis az első nagy migránsáradattal érkezett, amikor Németország ellenőrizetlenül engedte be tömegével a közel-keleti és afrikai menedékkérőket. A belügyminiszter azt is elismerte, hogy a terroristát már ismerték a hatóságok. Szemtanúk szerint a terrorista a támadás közben azt kiabálta: Allahu akbar!

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo, Twitter; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.