Pesti Srácok

Keszthely vizsgálatokat kezdeményez a kikötőeladás ügyében

Keszthely vizsgálatokat kezdeményez a kikötőeladás ügyében

A keszthelyi kikötőeladás ügyében a "rágalmak mielőbbi eloszlatása" érdekében vizsgálatot kezdeményez Keszthely önkormányzata minden lehetséges fórumon: kéri az Állami Számvevőszék és az ügyészség teljes körű ellenőrzését, és új vizsgálatot kezdeményez a kormányhivatalnál is.

Erről Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere tájékoztatta közleményében az MTI-t csütörtökön.

A közlemény kitér arra is, hogy a Phoenix nevű vitorláskikötőt üzemeltető önkormányzati céget megvásárló Nyugati-Medence Kikötőfejlesztő Kft. kéréssel fordult Keszthely önkormányzatához "a méltánytalan politikai csatározások" mielőbbi lezárása, a sajtóban megjelent alaptalan vádak miatt kialakult helyzet tisztázása érdekében.

PestiSracok facebook image

Az önkormányzatnak nincs oka arra, hogy védekezzen, hiszen az üzletrész-értékesítés mindenben megfelelt a jogszabályoknak, a kérésnek eleget téve kezdeményezik a vizsgálatokat - áll a közleményben. Keszthely elemi érdeke a vitorlásélet felélénkülése, egy sikeres vitorláskikötő üzemelése, ezáltal a település turisztikai vonzerejének növekedése, amelynek biztosítékát a Nyugati-Medence Kikötőfejlesztő Kft. elképzeléseiben és szakmai munkájában látja az önkormányzat - írták.

A keszthelyi önkormányzat kikötőüzemeltető cégének volt opciós joga arra, hogy megvásárolhassa a város kikötőjét a Balatoni Hajózási Zrt.-től. A cég tavaly jelezte is, hogy élni akar ezzel a jogával. Ezután az önkormányzat a céget 7 millió forintért - 22,8 millió forintos adóssággal - eladta a vitorlázókból álló befektetői társaságnak, a Nyugati-Medence Kikötőfejlesztő Kft.-nek. Így már az új tulajdonban lévő cég fizetett 330 millió forintot a kikötő épületeiért, eszközeiért, valamint a kikötői jogért a Balatoni Hajózási Zrt.-nek, amely huszonkét tóparti önkormányzat, köztük Keszthely, tulajdonában van.

A kikötő tizenegy éve épült, kétszáz hajó, húsz csónak befogadására alkalmas, egy fürdőház (tulajdonképpeni vizesblokk), recepció és egy snackbár is tartozik hozzá. A területe jelenleg is önkormányzati tulajdonban van, a használatáért az új befektetők tizenöt éven át összesen nettó 53,9 millió forint bérleti, illetve földhasználati díjat fizetnek. Mivel a Balaton állami tulajdon, a kikötőt üzemeltetőknek mederhasználati díjat is kell fizetniük.

Keszthely február 12-ei közleményében azt közölte az MTI-vel, hogy a Zala megyei kormányhivatal vizsgálata szerint törvényes volt a kikötőt működtető cég eladásával kapcsolatos önkormányzati döntés.

Az Együtt korábban felszólította Keszthely önkormányzatának fideszes többségét, hogy hozza nyilvánosságra azokat a zárt ülésen elfogadott dokumentumokat, amelyek révén a helyi kikötő "Orbán Viktor családja tulajdonába és kezelésébe" került. Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke korrupciós ügynek nevezte, hogy míg 2009-ben mintegy félmilliárd forintért próbálták eladni a keszthelyi kikötőt, végül a közelmúltban "alig 300 millió forintért juttatták el Orbán Viktor családi érdekeltségébe". A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) szerint a keszthelyi önkormányzat szándékosan kerülte ki a pályáztatást Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak és társainak kikötővásárlása ügyében, ezért a párt az ügyészséghez fordul - írták közleményükben. Meggyőződésük ugyanis, hogy a pályáztatás elmaradása és a jogszabályok kijátszása miatt érvénytelen a tranzakció - közölték.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.