
Ismét emelkedik az egészségügyi dolgozók bére: az orvosoké január 1-től 11 százalékkal, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bérét pedig két lépcsőben emelik. Konkrét számok erről még nem jöttek ki, csak azt lehet tudni, hogy a kormány terve szerint 2024-re az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére eléri majd az orvosi átlagbér 37 százalékát. Az InfoRádió több szakmai szervezetet is megkérdezett a témában. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta, az ő számításaik szerint az ápolók összesen 33–55 százalékos béremelést kaphatnak két év alatt.
A kormány december végén döntött az egészségügyi területen végrehajtandó béremelésekről. Karácsony után jelent meg az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Az orvosoknak januártól további 11 százalékkal emelkedik a bére. Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21–25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosoknak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére.
Az újabb ápolói béremelésre két lépcsőben kerül sor: első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével. A béremelés első ütemében a szakdolgozók béremeléséhez 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot, azaz összesen közel 50 milliárd forintot biztosít a kormány az Egészségbiztosítási Alapon keresztül. A béremelés második üteméhez szükséges fedezetet a 2024. évi központi költségvetés során szükséges biztosítani – jelentette be korábban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Konkrét számokat eddig nem közöltek, vagyis azt még nem lehet tudni, hogy pontosan melyik ütemben mennyivel emelkedik az ápolók és más szakdolgozók, egészségügyi dolgozók fizetése, de azt is tudni kell, hogy a tárgyalások, egyeztetések még folyamatban vannak.
Az InfoRádió megszólaltatta a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökét, aki azt mondta, jelenleg csupán ennyi a konkrét információ, az emelésről további részletek nem ismertek. Számításaik szerint az ápolók összesen 33–55 százalékos béremelést kaphatnak két év alatt. Soós Adrianna a bérrendezésre szánt 41,5 milliárd forintból arra következtet, hogy idén összesen 10 százalékos emelést kaphatnak. Örömtelinek nevezte a szakszervezeti elnök, hogy végül az egészségügyi intézményekben dolgozó műszaki-gazdasági munkatársak is kaphatnak fizetésemelést, de kiemelte, hogy a jelenlegi infláció és más országok egészségügyi béremelései képest ez nagyon kevés. Szerinte tovább fog nőni a távolság az orvosok és más egészségügyi dolgozók bére között.
A béremeléseken túl az egészségügyi államtitkárság átfogó reformon dolgozik. Takács Péter államtitkár átalakítaná a finanszírozási rendszert, gyökeresen szeretné átalakítani a magyar szűrési rendszert, és többek közt szeretné rendezni a köz- és magánellátás viszonyát is.
Forrás: infostart.hu; Vezető kép: origo.hu
K
2023-01-05 at 06:36
A telefonos előjegyzést az egészségügyben felválthatná a régen is bevált sorszám osztás, mert mikor sorszámosztás volt sokkal jobban működött az egészségügy. Jó lenne ha a háziorvos szolgálatnál is bevezetnék a sorszámosztást.
És a telefonos előjegyzés maradjon meg csak a magánrendeléseken .
K
2023-01-04 at 21:17
Az egészségügyben lévő általános béremelés teljesen indokolatlan az egészségügy által produkált kevés teljesítmény miatt.
Az MSZP kormányzása idején például Gyurcsány által okozott változások még mindig megvannak, annak ellenére hogy megszűntek a “vizitdíjak”.
Ezek a változások a “telefonos előjegyzés” és a kiépített várakozó listák. Korábban csak a magánorvosoknál volt telefonos előjegyzés, azóta a közszolgálati egészségügyben is.
Ennek a várakozó listának a célja pedig az , hogy a lakosságot a magánorvosok és a magándiagnosztika felé tereljék.
A közszolgálati egészségügyben dolgozók szinte művész szintre vitték a lustaságot, eszméletlenül megvárakoztatják az embereket, és ez a helyzet azt eredményezte hogy az emberek vagy öngyógyításba kezdenek, vagy elmennek a magán diagnosztikába és a magán orvoshoz, már akinek van pénze.
De hát nincs mindenkinek pénze.
Tehát az egészségügy gyógyítás helyett pénzszivattyúvá vált, és ezt fizetésemeléssel jutalmazni totális és végzetes hiba.
Ezeket mindenki csak akkor látja, amikor beteg lesz , és kénytelen az egészségügy szolgálatait igénybe venni, de ha ez ellen tenni szeretne, az akkor már késő lesz.
Valójában két intézkedésre már most azonnal szükség lenne…:
1.A magándiagnosztika kisajátítása elkobzása , és állami tulajdonba vétele.
2.A közszolgálati orvosok és a magán orvosok szétválasztása úgy, hogy az aki közszolgálati orvos, ne lehessen magánorvos, és a magánorvos ne folytasson magán rendelést a közszolgálati munkahelyén.
Lehet éppen a fentieket figyelmen kívül hagyni, de ezen problémák megoldatlansága a lakosság további csökkenéséhez fog vezetni az ellátatlanság miatt , és ez a lakosságcsökkenés már most drámai.
fanni
2023-01-04 at 15:39
Ez tök jó, de az infláció gyorsabban és radikálisabban emelkedik.
sorry
2023-01-04 at 08:29
Nem tudom ez a tervezett emelés érinti-e a szociális intézetekben dolgozó személyzetet? Kár lenne őket kihagyni, mert – aki becsületesen dolgozik – embert próbáló munkát végez.