Pesti Srácok

Két hete van a lengyel miniszterelnöknek, hogy csodát tegyen

Két hete van a lengyel miniszterelnöknek, hogy csodát tegyen

Várható volt Andrzej Duda lépése, mert a lengyel elnöki hivatal folyamatosan azt kommunikálta, hogy ők sem szándékoznak eltérni a gyakorlattól – fogalmazott portálunk megkeresésére Mitrovits Miklós, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa arra reagálva, hogy a lengyel államfő a választásokon győztes PiS-t és Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. A PiS-nek nincs sok ideje: 14 nap múlva eredményt kell felmutatnia.

Andrzej Duda lengyel elnök hétfő esti bejelentésében felidézte, hogy az általa a parlamentbe bejutott pártok vezetőivel folytatott egyeztetéseken a Jog és Igazságosság (PiS) és a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (KO) is meggyőződését fejezte ki, hogy parlamenti többséggel rendelkezik. Azt, hogy a kormányalakítással Morawieckit bízza meg, Duda azzal indokolta, hogy „folytatja a jó parlamenti hagyományt, amelynek értelmében a győztes tömörülés kap elsőként esélyt”. Az államfő ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy az alkotmánnyal összhangban, kormányalakítási kudarc esetén a második körben a parlamenti alsóház abszolút többségi szavazással bíz meg valakit a kabinet összeállításával.

Mint ismert, Morawiecki pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb szavazatot az október 15-i lengyel parlamenti választásokon, ugyanakkor az ellenzéki pártok együtt több szavazatot szereztek, és korábban bejelentették, hogy készek összefogni.

Mitrovits Miklós kérdésünkre kifejtette: nincs abban meglepetés, hogy az elnök a saját pártját kéri fel a kormányalakításra. A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Mateusz Morawiecki jelenlegi miniszterelnöknek 14 napja van arra, hogy megalakítsa a kormányt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Mitrovits Miklós. A szakértő a további menetrenddel kapcsolatban elmondta, hogy ha Morawiecki nem tud kormányt alakítani a következő két hétben, akkor a lengyel alsóház, a Szejm újonnan választott elnöke – aki egyébként az ellenzék táborából kerül ki – kér fel valakit a kormányalakításra.

– tette hozzá a szakértő.

Fotó: MTI/AP/Alik Keplicz

Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.