Pesti Srácok

Kéz és láb nélküli csontvázakat találtak Adolf Hitler egykori keleti főhadiszállásánál

Kéz és láb nélküli csontvázakat találtak Adolf Hitler egykori keleti főhadiszállásánál

Kéz és láb nélküli csontvázak kerültek elő Adolf Hitler egykori náci diktátor keleti fronti főhadiszállásánál, a Farkasveremnél, a mai Lengyelország területén.

A három felnőtt, egy csecsemő és egy gyerek maradványaira Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában találtak rá a Latebra Foundation nevű amatőr régészekből álló csoport tagjai, akik elmondásuk szerint már évek óta engedéllyel folytattak ásatásokat a területen.

– közölte Dominik Markiewicz, a csoport egyik tagja a Reuters hírügynökséggel.

PestiSracok facebook image

– folytatta Markiewicz, hozzátéve: az sem világos, hogy a csontvázak egyáltalán a második világháború idejéből származnak, vagy talán később temették őket oda.

– mondta Markiewicz.

– magyarázta az archeológus. Sebastian Trapik, a Srokowo erdőség oktatásért és turizmusért felelős elnökhelyettese kifejtette a Reutersnek, hogy a holttestek sekély sírban nyugodtak az épület azon részén, ahol egykor fapadló volt. Az illetékesek elmondása szerint az ügyben a hatóságok nyomozást indítottak, a törvényszéki szakértők pedig rendőri felügyelet mellett megvizsgálták a maradványokat. Hivatalos eredményt azonban még nem közöltek.

A Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot, amely nagyjából 250 hektáron terült el, maguk a nácik próbálták lerombolni még 1945-ben, amikor visszavonultak az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A gierłożi erdőben található bunkerek, barakkok és egyéb épületek romjait ma turisták látogathatják.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.