
Zuzana Čaputová, szlovák államfő a Politicónak elmondta, aggasztja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos dezinformációk folyamatos terjedése Szlovákiában, valamint az is, hogy a közelgő parlamenti választások után csökkenhet Ukrajna szlovák támogatottsága a háborúban.
Szlovákia nagyon nehéz időszakon megy keresztül, polarizálódott és széttagolódott a társadalom. Ha idén ősztől populista pártok vezetik majd a kormányt, a szlovák külpolitika is talán inkább az Orbán Viktor-i külpolitikához fog majd hasonlítani
– nyilatkozta Čaputová .
Dühös és frusztrált emberek
Bár Szlovákia látszólag határozottan Nyugat-barátnak tűnik, a felszín alatt, úgy tűnik, tényleg átrendeződés zajlik. Ennek oka Čaputová szerint az aktív orosz dezinformációs kampány, amelynek Szlovákia „fiatalabb demokrácia lévén” kevésbé képes ellenállni. Az államfő egyenesen azt állítja, hogy egyes politikai vezetők, köztük a képviselők a médián keresztül terjesztik a lakosság befolyásolására alkalmas hamis információkat. Mindeközben Fico pártja tiltakozik a vádak ellen.
Katarína Roth Neveďalová európai parlamenti képviselő, a Smer nemzetközi titkára e-mailben elküldött nyilatkozatában azt írta:
Piszkos politikai trükk az ellenfeleket dezinformáció terjesztésével vádolni. Határozottan elutasítjuk ezeket a vádakat és hazugságokat.
A szintén a GlOBSEC közvélemény-kutatásából származó adatok szerint ugyanakkor a szlovákok mintegy 50 százaléka azt is gondolja, hogy az Egyesült Államok biztonsági fenyegetést jelent Szlovákia számára.
Népszavazás esetén a lakosság mindössze 58 százaléka szavazna a NATO-ban maradásra, 66 százalékuk pedig egyetért azon állítással, miszerint
az USA háborúba sodorja Szlovákiát Oroszország ellen.
A NATO saját felmérése még ennél is rosszabb arányt mutat, e szerint a szlovákok 51 százaléka maradna a NATO-ban, és a lakosság fele ellenezné az Ukrajnának nyújtott folyamatos segítséget.
Čaputová szerint az oroszokkal szembeni egyre megengedőbb hozzáállás okai a „a közös szláv gyökerek”, egy bizonyos történelemszemlélet népszerűsége a dezinformációs kampányok hatásai és „talán a demokratikus politikai vezetők kommunikációjában elkövetett hibák” lehetnek. Sok embernek pedig egyszerűen elege van a válságokból és a háborúból, aminek az egyre emelkedő energiaárak és infláció a következménye, ezért dühösek és frusztráltak.
Nem csak Čaputová aggódik
A Politico közvélemény-kutatása szerint a Smer 17 százalék körül jár, megelőzve az összes többi versenyzőt. Eduard Heger, aki május közepéig volt Szlovákia ideiglenes miniszterelnöke, a pártvezető Ficót szintén „a dezinformáció vezérének nevezte”, a Politicónak azt nyilatkozva, hogy attól tart, egy populista kormány eltávolítaná Szlovákiát a Nyugattól, és kivonnák az országot az európai struktúrákból, illetve a NATO-ból.
A Smer ugyanakkor kitart amellett, hogy erre nem fog sor kerülni.
Politikai pártunk teljes mértékben támogatja Szlovákia EU- és NATO-tagságát
– írta Roth Neveďalová a párt nevében. A Smer Ukrajnával kapcsolatos álláspontjával kapcsolatos kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, az ukránoknak „joguk van megvédeni magukat”, de a Smer célja egyértelmű: tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése.
Mindig is támogattuk az Ukrajnának nyújtott segítséget – humanitárius segélyt, tárgyalásokat, közvetítést, a Szlovákiába menekültek támogatását stb.. De nem küldhetünk katonai támogatást Ukrajnának, egyszerűen azért, mert Szlovákiában nem maradt katonai felszerelés
– tette hozzá.
Milan Nič, a Német Külkapcsolatok Tanácsának tudományos főmunkatársa ugyanakkor szkepticizmusának adott hangot a Smer ígéreteivel kapcsolatban. Szerinte ha a Smer – Ficóval vagy anélkül – kormányra kerül, mindenképpen változtatni fognak Szlovákia Ukrajnához kapcsolatos hozzáállásán.
Forrás: Mandiner, fotó: MTI
Angie
2023-06-04 at 21:30
Én azért azt gondolom, mint ahogy nálunk is, az emberek nagyobb többsége már látta, hogy melyik kormány mit tett le az asztalra. Szerintem Ficoval járnának a legjobban, nem az ilyen gumigerincűekkel. Ez a tyúk is a saját anyját eladná, ha jó pénzt kapna érte.
Ungarn über alles !
2023-06-04 at 16:19
gyozo
23:08
…ez vágott be nálam is – a krumpli fejű hülye-tót kisöpörte a muníciós készletét, most aztán várja a sültgalambot, meg hogy cca 40-ik ként a sorban kapjon valamit valakitől, mert az ukretén fasisztákból még egy szpaszíva sem fog kiszakadni
TalEle
2023-06-04 at 13:08
A szlovákok is és a csehek is “kikapták Amerikát” a f@szopó sorosista köztársasági elnökeikkel…
angelblind652
2023-06-04 at 08:50
Azt javaslom, hogy csatlakozzanak Magyarországhoz, és akkor lesz nekik egy működő gazdaságuk, egy kitűnő miniszterelnökük, egy csodálatos külügyminiszterük folyt.köv. Ez a kaputovácska pedig mondjon le, mert nincs képben. Ficoból már volt nekünk egy díszpéldány, nem hiszem, hogy ő változott volna meg. Szerintem meg csak a körülmények.
Nahát
2023-06-04 at 08:11
Nyilvánvalóan Caputováék terjesztenek dezinformációkat. Ficóék nem akarnak kilépni sem az EU-ból, sem a NATO-ból, de lehet ezzel riogatni a szlovák népet a választások előtt. Ami a háborút illeti, nem kell arról hamis információkat közölni ahhoz, hogy az ember lássa, mi a helyzet, elég, ha elolvassa, mit ír az utóbbi időben a The Washington Post. Többek között arról, hogy az ukrán ellentámadás tömegmészárlás lesz, mert az ukránok által elaknásított aknamezőkre ráterelt ukránok tömegével fognak felrobbanni.
Karácsony.sk
2023-06-04 at 08:05
Megbízható forrásból tegnap komunikált életveszélyes hír került bele az éterbe, hogy 19.04. 2023-ban szlovák kormánykörök és NGO-k 21 hazaáruló tagja nemhivatalosan meglátogatott bizonyos EU-s és NATO befolyásos és magas szintü vezetőket, azzal az árulkodó és liberálfasiszta módon aljas gyalázatos céllal, hogy a mostani szlovákiai ellenzék, konkrétan a Fico, akik mellesleg patrióták, veszélyt jelentenek az európai demokráciára és a jogállamiságra s hibrid háborút szítanak az előbb felsorolt európai értékekkel szemben, kérik a NATO reguláris csapatait megvfigyelőként és rendfentartókként az előrehozott választások alatt!
Szégyen és gyalázat, hogy a húgyos Gyurgyka és fosos JÓzska liberálfasiszta aktivistái nem tanulva a mult történelméből, mert az ideológiájuk szerint a “multat végkép eltörölni…”, lássd 1956 és 1968, egy szemrebbenés nélkül külföldi negszállókat akarnak behozni a saját – külföldi érdekek által vezényelt politikai ambíciójuk megvédése érdekében!
Most már pontossan látjuk, hogy kik ezek és miért védik a külföldi magánpénz háttérhatalom (FED tulajdonosai is) érdekeit olyan gerinctelen emberek mint Kiska, Čaputová, Naď, Korčok,Matovič, Heger, Petr Pavel, Jurová,…. .
Arra kérek minden szlovák állampolgárt a nemzetiségi hovatartozásától függetlenül, hogy a mostani előrehozott parlamenti választásokon ne érzelmi, hanem politikai döntést hozzanak, mert most annyira szüksége van a függetlennek maradni szándékozó Szlovákiának Ficora, mint Magyarországnak Orbán Viktorra!!
A szlovákiai magyar pártok álapota a politikai érdekképviselet büzlő szégyenei s az a tény, hogy a Most-Híd az előrehozott választások előtt megint széttverte az Összefogást (magyar pártok szövetsége) s összeállt a nyugt seggét nyaló Dzurindával, semmi mást nem mutat, csak azt, hogy igenis a FICORA kell szavaznunk ahhoz, hogy tágabb értelemben megmaradjon a magyar nemzetiség egy független Szlovákián belül! Magyar nemzetiségűeknek ki kell állnuk a szabad és független Szlovákia mellett!
Ezt a racionális politikai döntést kell most meghoznunk a túlélésünk érdekében!
Szlovákiából…..
Veletek
2023-06-04 at 07:06
Fico egy értelmes pali, abszolút átlátja a helyzetet. Kérdés, hogy a szlovákok felvállalják-e a harcot Brüsszellel, vagy inkább megjuhászkodnak továbbra is, s ez el fogja dönteni a választásokat. Fico győzelmének akkor van értelme, ha nagy arányban győz. Vajon átlátják-e a szlovákok, hogy ha ez az EU marad, akkor Szlovákia csak papíron fog létezni és elfelejthetik, hogy “Szlovákia a szlovákoké ! ” ?
a huszados meg a többiek
2023-06-03 at 23:24
“a szlovákok mintegy 50 százaléka azt is gondolja, hogy az Egyesült Államok biztonsági fenyegetést jelent Szlovákia számára”-nem csak a szlovákok fele gondolja így hanem ez az
objektív valóság.soros 93-as agymenése szerint az egyesült államok kelet-európaiakat akar
legyilkoltatni egymással-és jelenleg azt is teszi!Ezenfelül a migrációnak hazudott
erőszakos amerikai betelepítés és az erőszakolt genderizmus révén is irtani szándékozik az európai őslakosságot!Az egyesült államok európa hóhéra-úgy védi meg európát hogy az belepusztul és hódító háborút folytat európa utolsó védőbástyája Oroszország ellen-még ha
ukrán halálraítéltekkel is!
gyozo2018
2023-06-03 at 23:08
“a teljes MiG–29-es vadászrepülőgép-flottáját – összesen 13 darabot – átadta az ukrán erőknek, támogatva azokat az oroszok elleni invázióban.”
.
Ja!
Aztán meg ránk testáltátok Szlovákia légvédelmét.
Bazmeg.
márko
2023-06-03 at 22:49
hogyan lehet ennyire lehangolt a szlovák államfő
. ukránok ásták ki a Fekete tengert
. ukránok ásták ki a Dunát teljes hosszában ( Fekete tengertől a forrásig )
. ukránok már 10.000 éve keresztények
. ukránok találták a cirilbetű írást
. ukránok találták az ortodox kereszténységet
vélemény
2023-06-03 at 22:19
Nahát! A liberálisok főzte fekete leves már a főpapnőnek sem ízlik?
apro_marosan_petergabor
2023-06-03 at 22:09
Caputovának egy feladata van, azt is rosszul látja el…
Ha visszakanyarodna ehhez a feladathoz ő is, meg a felvidék is jobban járna…
Karácsony.sk
2023-06-03 at 20:37
Hazaáruló ribanc mentek a politika szemétdombjára a választások után, ugyanis a Szlovákoknak elegük van az amerikai megszállásból és az ukronáci drogos parancsokból!!
Fico alulról fogja súrolni a 30%-t az előrehozott választásokon! Neki van hasonló víziója Szlovákiáról, mint Orbán Viktornak maqgyarországról!
Arra kérek minden csallóközi, illetve Dél-Szlovákiai választót, de a többségi nemzetet is, hogy álljon ki a szabad és független Szlovákia mellett!
Szlovákiából…..
árleszállítás
2023-06-03 at 20:36
Figyeljük meg, hogy még mielőtt Fico-t megválasztják, valami rejtélyes gazdasági válság üti majd fel a fejét Szlovákiában. A választást elhalasztják és egy brüsszeli/IMF helytartót (művésznevén: technokrata) neveznek majd ki nagyon gyorsan.
Orientál
2023-06-03 at 20:24
Milan Mic még most sem változtattatok az ukrajnai Zelenszkijék mindenfélével kitöméseteken. Persze amit dumálsz az jelenleg mézesmadzag elhúzásod a nép előtt.
Tudományos libsizmus
2023-06-03 at 20:07
Fordítsuk le újbeszélről emberi nyelvre: kibaszott kurvára be van szarva, hogy Fico lesz a következő tót miniszterelnök. Ezért idejében kezdi előkészíteni a terepet a brüsszeli beavatkozásra. Jogállamiság, gender, buzijogok, bla-bla-bla.
Tudományos libsizmus
2023-06-03 at 20:04
Ez a tót spinének még a lakását is mi építettük.