A kölni bíróság közleménye szerint megkezdődött annak a német férfinak a tárgyalása, aki magát bébiszitternek kiadva több száz alkalommal dokumentálta, ahogy szexuálisan bántalmazott gyerekeket.
Az ügyészség szerint a 45 éves férfi videóra vette, ahogy kisbabákat, gyerekeket és tizenéveseket bántalmaz, a “felfoghatatlan brutalitású” felvételeket pedig sokakkal meg is osztotta. A vádirat szerint a wermelskircheni férfi lakásán a múlt évben nagy mennyiségű terhelő bizonyítékot gyűjtöttek be. A házkutatást végző nyomozók az adatgyűjtésről úgy nyilatkoztak: “soha korábban nem találkoztak ilyen szintű embertelen brutalitással és a szenvedő gyerekek iránti szívtelen közömbösséggel”. A vádlott 2005 és 2019 között a bizonyítékok szerint több mint 120 alkalommal bántalmazott gyerekeket, ebből 99 esetben szexuális visszaélés történt. A házas férfi – akinek nevét biztonsági okokból nem közölték – elítélése esetén az ügyészség 15 év börtönbüntetést és a szabadságvesztést követően elzárást kérne a bíróságtól. A kölni bíróság a tárgyalás folytatását február végére tűzte ki.
Az ügy leleplezésének nagy visszhangja volt, egy ilyen bonyolult eset felfedése ugyanis általában számos egyéb nyomozást indít el. Egy hasonló ügyben a frankfurti bíróság 10 és 12 év szabadságvesztésre, majd elzárásra ítélt egy 42 és egy 49 éves férfit kedden, akik a Boystown nevű illegális internetes oldal működtetésében vettek részt. A gyerekek szexuális bántalmazásáról készült felvételeket gyűjtő weboldal kapcsán egy 66 éves, Paraguayban élő német férfit is letartóztattak, aki az oldal “különösen aktív” felhasználója volt; őt hét év börtönbüntetésre ítélték. A Boystown nemzetközi portál felhasználóinak száma a tavalyi megszüntetéskor a 400 ezret is meghaladta. A hatóságok azóta is folyamatosan igyekeznek felfedni a felhasználók kilétét.
Forrás: MTI; Fotó: ANP/Roos Koole
Facebook
Twitter
YouTube
RSS