Pesti Srácok

Kezdődik a Népstadion felújítása

Kezdődik a Népstadion felújítása

Már elfoglalta a Népstadiont a terület bontását végző cég – tudta meg a

Magyar Idők. A nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott vállalkozásnak október 5.-ig kell végezni a jelenlegi szerkezet elbontásával.

PestiSracok facebook image

A bontás mellett az értékmentő tevékenységek és közműkiváltások is zajlanak, a muzeális darabokat raktározzák és a Sportmúzeum kezelésébe kerülnek, a stadionban található „napszítta” ülőhelyek sorsáról pedig a közeli jövőben döntenek majd – írja a lap a ra (NSK)hivatkozva.

A régi stadion – hasonlóan a ferencvárosi Groupama Arénához – tovább él majd az új épületben. A törmeléket csaknem 90 százalékban, míg az ötvenezer köbméternyi vasbetont teljes egészében újrahasznosítják majd.

Az NSK-tól kapott adatok szerint ezen felül mintegy 175 ezer köbméter földet mozgatnak meg, amelyből 45 ezer köbmétert visszatöltenek az építkezés során, 60 ezer köbmétert újrahasznosítanak más helyszínen, közel 70 ezer köbméter pedig lerakóhelyre kerül, ahol rekultivációs célokra fogják használni.

Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa egy néhány héttel korábbi, lapunknak adott interjúban elmondta, a bontás februárban elkezdődik, 2019-re szeretnénk felépíteni az új Puskás Ferenc-stadiont. Az új épület megjelenésében felidézi majd a sokak által szeretett Népstadiont. Erre kitűnő lehetőséget adnak a hosszanti lépcsőházak, pilonsorok, amik karakteres építészeti arculatot kölcsönöznek az épületnek. Új pálya, lelátó, tetőzet, közösségi terek épülnek, eredeti állapotában csak a fogadóépület marad meg. Futballmérkőzéseken, köztük a 2020-as futball Eb budapesti mérkőzésein hatvanötezer szurkolót fogadhat majd az új létesítmény.

Forrás: Magyar Idők

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?