Pesti Srácok

Ki kellett menteni a tengerből hatvan migránst Ciprusnál

Ki kellett menteni a tengerből hatvan migránst Ciprusnál

A ciprusi hatóságok szerdán kimentettek 60 szíriai migránst egy fából készült halászbárkából, amely napok óta a nyílt tengeren vesztegelt, 30 tengeri mérföldre Ciprus délkeleti sarokpontjától, a Greco-foktól.

A migránsokat szállító bárkát egy kereskedelmi hajó észlelte először, amelynek felhívására a ciprusi hatóságok mentőhelikoptereket és járőrhajókat indítottak útnak. A ciprusi mentési koordinációs központ (JRCC) közlése szerint mind a hatvan bevándorlót kórházba vitték, köztük három gyereket és egy férfit eszméletlen állapotban, további hármat pedig alsóvégtagtöréssel. Többségüket kiszáradással kezelik - tették hozzá.

- áll a görög belügyminisztérium közleményében. A tengeri segélyhívó vonalat működtető Alarm Phone szervezet beszámolója szerint a csónak január 18-án indult útnak Libanonból, az eltűnéséről szóló első hozzátartozói bejelentések vasárnap futottak be a központba. Konsztantinosz Joannu belügyminiszter az eset kapcsán elmondta, hogy újra fel fogja vetni európai uniós kollégáinak azt a ciprusi javaslatot, miszerint az EU-nak fontolóra kellene vennie Szíria bizonyos területeinek biztonságossá nyilvánítását, ezzel is támogatva a hatóságok munkáját az onnan érkezők hazatelepítésében.

PestiSracok facebook image

A ciprusi hatóságok jelezték, hogy a Brüsszelben csütörtökön kezdődő, informális bel- és igazságügy-miniszteri EU-találkozón újból felvetik az illegális migráció problémáját, miután az elmúlt hónapokban ismét megugrott a Libanonból és Szíriából érkező illegális bevándorlók száma, és félő, hogy a közel-keleti konfliktus nyomán újabb migrációs hullám indulhat el.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Orvosok Határok Nélkül/Hannah Wallace Bowman)

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."