Ki mit talál, övé

Felgyorsultak az események mind Oroszországban, mind Ukrajnában. Érdemes szépen végignézni, mert tényleg rengeteg minden változott az utóbbi napokban, és mik következnek mindezekből. Tény, hogy február 24-e óta semmi sem olyan, mint amilyen eddig volt, de megint fordulóponthoz érkeztünk. De hogy jutottunk el idáig?

Az elmúlt napok legfontosabb eseménye az, hogy Oroszország annektált négy ukrán megyét. Mi ennek a jelentősége azon túl, hogy az orosz medve megpróbálja megtölteni a hasát más földjeivel? A válasz roppant kézenfekvő: megváltozott a status quo. A két ország határa immár nem ott húzódik, ahol eddig, a harcok innentől Oroszország területén zajlanak, és Oroszország folytat „honvédő háborút” az „agresszor Ukrajnával” szemben. Tehát el lehet rendelni a teljes mozgósítást és ki lehet hirdetni a hadiállapotot.

Mi lesz ezután?

Oroszország mindent el fog követni, hogy a „felszabadított” országrészek nála maradjanak, és ha lehet, további területeket szabadítson fel az „ukrán megszállás” alól. Ugyanis még mindig nincs vége. És egyre kevesebb oka van Oroszországnak, hogy vége legyen ennek az egész őrületnek.

Meg tudjuk állítani?

Amíg a szankciós fegyverrel próbáljuk, addig aligha. A szankciók fájnak Oroszországnak, ez tény. Okoz ez valamiféle változást politikai téren? Hiszen mi más lenne a célja a szankcióknak? Erre már nem lehet ilyen egyértelmű választ adni. A korábbi szankcionálásokból kiindulva azonban lehetnek kétségeink. Működött a szankciós politika Észak-Koreával szemben? Nem úgy néz ki, hogy sikerült elvinni oda a demokráciát. Akkor talán Iránnál több sikerrel jártunk? Ott se jelenthetjük ki határozottan, hogy volt értelme. Mivel Oroszország a világ legnagyobb nyersanyag-készletével rendelkezik, az újabb próbálkozásokat sem fogja siker koronázni. Lehet ugyan részsikereket elérni, de a részsikerek sem Ukrajnát, sem minket nem vigasztalnak. Mi teljes (1945-ig végső) győzelmet szeretnénk aratni, és el akarjuk vinni a demokráciát Oroszországba! Putyinnak buknia kell, és létre kell jönnie egy nyugatbarát Oroszországnak, amelyikkel már lehet nyugodtan együtt élni.

Van erre esély?

Egy sci-fi regényben minden bizonnyal. Ezen a sárgolyón már kevésbé. A két tábor zenészei különböző kottákból játszanak; pedig mind a ketten ugyanabban a moziban ülünk és ugyanazt a filmet nézzük. A különböző változásokra adott reakciók azonban erősen befolyásolják a végeredményt. Az oroszok helyzeti előnyben vannak, mert övék volt az első lépés. Húztak egy váratlant, és elindítottak egy területszerző háborút, amiről egy ideje nyugaton azt mondták, hogy már kiment a divatból, így nem támadhatja meg egyik ország a másikat. Ez volt az első tévedés, és még számtalan követte.

Oroszország revizionista céllal megtámadta Ukrajnát. Ősi orosz területeket követel tőle vissza, amik a Szovjetunió idején kerültek Ukrajnához. Jogos vagy jogtalan, ezt mindenki döntse el maga vérmérséklete, illetve párthovatartozása szerint, de attól még a tények tények maradnak. Oroszországnak szüksége van a fekete-tengeri kikötőkre, és ezt olyan köntösbe rejtette, ami elméletileg működhetne a művelt nyugat szemében is. A csecsen háborút terrorizmus elleni harcnak állították be, mivel 2001 után a muszlimok lettek a világon mindenhol a rosszfiúk. Most meg bedobták a népek önrendelkezésének jogára való hivatkozást, és Ukrajna nácitlanítása is jól hangzik, de sajnos olyan érdekeket sértettek meg, amiket nem kellettek volna. Ukrajnát ugyanis korábban már megvették az amerikaiak, és a kezdeti pánik után most megpróbálják megvédeni.

Ezért van az, hogy ami az egyik oldalon eddig sikeres volt, a másik oldalon már nem eladható. Oroszország nem léphet fel nemzetek védelmezőjeként és a gonosz elleni küzdelem élharcosaként, mert az az USA! Hogy ki a jó és ki a gonosz, azt nem Moszkvában fogják megmondani. 

Ezt a dolgot már elengedték. Ők már nem akarnak jó fiúk lenni ebben a történetben. Nincs rá szükségük. Szereztek négy megyét, az már az övék! És akarnak szerezni további négyet – ha már lúd, legyen kövér. Minden fegyver náluk van, hiába a szankciók, az üzlet nem áll le. Európa ugyanúgy veszi tőlük a gázt. Hol kínai közvetítéssel, hol a letteken keresztül. De ha nem vennék tőlük, őket az se érdekli. Egy hatszor nagyobb piac hullott az ölükbe. Úgyhogy nyugodtan csinálhatja a nyugat a kis játékait, csak magának árt. Ukrajna eddig megkapta a gázszállításért járó tranzitdíjat az agresszortól; ha a nyugat nem vesz több gázt azon a vezetéken, Ukrajnának több segélyre lesz szüksége. Az Északi Áramlatok is tudtak volna nyugodtan működni, de valamiért valakinek az volt az érdeke, hogy azok se legyenek. Elméletileg az Északi Áramlat–2-n nem is volt gázszállítás, hiszen nem kapta meg a szükséges működési engedélyeket. Mégis „felrobbantódott”. Egy használaton kívüli vezeték? Miért volt rá szükség? És ha nem volt benne gáz, akkor miért szivárgott belőle a robbanás után? Ha mégis volt benne gáz, akkor miért? Ezek olyan kérdések, amikre senki se akar válaszolni. Aki véletlenül mégis mond valamit, az meg több kárt csinál, mint hasznot.

Végkövetkeztetés?

Az még várat magára. A nagyoknál megint elgurult a gyógyszer. Egymást szívből gyűlölő öregemberek miatt olyan fiatalemberek ölik egymást halomra, akik nem is ismerik a másikat. Hogy nem lesz ennek jó vége, azt már régóta tudjuk. Hogy mikor lesz vége, azt meg egy jó ideje nem. Időről időre fordulóponthoz ér a háború, és mindig sikerül olyan választ adni a felmerülő kérdésekre, amik egyre jobban kitolják a végét. Már jósolni se lehet, hogy mi következik. Nagyjából a hátországok terrorbombázásától a tűzszünetig minden benne van a pakliban. Hogy melyik lap kerül elő, azt nem Magyarország fogja meghatározni, úgyhogy mi egy valamit tehetünk: háttérbe húzódunk és kivárjuk a végét. Oldalt ráérünk akkor választani, amikor már megvan a győztes. Vannak nemzetek, akik egész létezésüket ennek a szemléletnek köszönhetik. Ami az egyiknek sikerül, az a másiknak is sikerülhet. Még az is lehet, hogy a végén haszonnal tudunk ebből az egészből kijönni. Az innen-onnan leeső darabokat meg összeszedjük, mivel ez ránk is igaz lehet, hogy ki mit talál, övé.