![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/justin-trudeau-welcomes-immigrants.jpg)
Kiakadt az internet Just Trudeau-ra az edmontoni terrortámadás miatt, melynek során egy férfi elgázolt, majd megkéselt egy rendőrt. A Twitterezők egy része szerint az egészről az ultraliberális miniszterelnök migránspolitikája tehet, mások pedig azt követelik tőle, hogy védje meg őket. Trudeau közben, mintegy 9 óra késéssel nyilatkozatban ítélte el a történteket. Különös egybeesés, hogy éppen akkor történik ilyesmi a konzervatívnak számító Alberta tartományban, amikor éppen háttérbeszélgetések folynak a márciusban elfogadott anti-iszlamofóbiáról szóló (M-103) parlamenti javaslatról.
Hosszú ideje migránsok ezrei ömlenek be Kanadába, amely elképzelhető, hogy közvetlen kapcsolatban áll az albertai Edmontonban történt, feltehetően dzsihádista terrortámadással. A kanadai miniszterelnök országával kapcsolatban azt az imidzset építi, hogy Kanada biztonságos és garantálja a menedéket mindenkinek, aki deportálással néz szembe az Egyesült Államokban, illetve a világ többi részén. A miniszterelnöknek kicsit vissza kellett venni a menekültek simogatásából az utóbbi időben, kormánya ugyanis egyre több kritikát kap, amiért hamis reményeket táplál a bevándorlókban, ennek következményeként pedig már a hadsereget is be kellett vonni az észak-amerikai országban a menekültek ellátásába. A probléma mértékét jól mutatja, hogy Montrealban például az olimpiai stadiont kellett átadni a menekültek elszállásolására. Egyes források szerint idén már közel 12 000 migráns érkezett Kanadába.
A helyzetet Trudeau úgy próbálta kezelni, hogy azt üzenete: “mindenkinek be kell tartania a szabályokat”, de látszik, hogy mennyire lengi körül nagy tisztelet a zoknigyűjtésben, hajbelövésben és felvonulgatásban a politikánál lényegesen jobban brillírozó miniszterelnököt. Nem véletlen, hogy az internet népe az edmontoni események kapcsán igencsak kiakadt rá, a közösségi oldalon rengetegen üzentek Trudeau-nak, aki egyébként laza kilenc órás késéssel ítélte el a történteket, írásában pedig természetesen nem tudta nem a szélsőségekre és a “változatosságban rejlő erősségre” fókuszálni.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-15.43.46.png)
@JustinTrudeau ez nyilvánvalóan egy terrortámadás volt Edmonton belvárosában, a célpont pedig a rendőrségünk volt. Végezd a munkádat Trudeau.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.01.20.png)
Hol van? Hol van a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau? Még mindig valahol az Invictus játékokon parádézik?
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.02.43.png)
Szóval dzsihádista áruló @JustinTrudeau. Hogy halad a terved, amivel tönkreteszed Kanadát? Szélsőséges iszlamista terror Edmontonban. Szavazz a #MCGA #M103-ra.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.06.39.png)
@JustinTrudeau elítéli az edmontoni terrortámadást, de úgyis vissza fog fordulni és inkább 10 millió dollárral ajándékozza meg őket, azért, mert jó kanadai terrorsták voltak.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.09.20.png)
@JustinTrudeau. Azt mondtad, hogy személyesen teszed magad felelőssé minden kanadaiért, aki terrortámadás áldozata lesz. Mit akarsz tenni az edmontoni helyzettel?
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.10.31.png)
@JustinTrudeau egy áruló vagy és el kell tűnnöd. Ahogy megjósolták az iszlám terror megérkezett. #Edmonton #cdnpoli #M103 #MCGA
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.12.59.png)
@JustinTrudeau. A “változatosság az erőnk” mottód elég sok ütést kapott ezen a héten. Edmontoni terrortámadás, antifa csőcselék, akik békés embereket támadnak meg Quebec határában…stb. AZ ELSŐDLEGES KÖTELESSÉGED, hogy védd meg a kanadai embereket. TILTSD BE A MIGRÁCIÓT A TERRORISTA ORSZÁGOKBÓL és az olyan helyekről, ahol az átvilágítás nem lehetséges.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/10/Screen-Shot-2017-10-01-at-17.16.38.png)
Kedves Justin Trudeau! Az edmontoni terrortámadást követően, kérlek áruld el, mi a terved, hogy megvédj minket?
Biztosan véletlen (vagy nem), hogy éppen akkor történt ilyesmi Kanadában, amikor a márciusban elfogadott M-103 névre hallgató anti-iszlamofóbiáról szóló parlamenti javaslat háttérbeszélgetései zajlanak. Az M-103 lényege, hogy kötelezi a kormányt arra kötelezi, hogy elítélje az iszlamofóbia minden formáját, illetve azt is tulajdonképpen parancsba foglalja, hogy a A Kanadai Örökség Állandó Bizottságának kötelező kidolgozni egy részletes forgatókönyvet arra vonatkozólag, hogy hogyan veszi fel a harcot az egyre fokozódó gyűlölettel, rasszizmussal és iszlamofóbiával, és ezzel kapcsolatban részletes adatgyűjtésbe is kezd.
Kanadában egyébként idén tartott elnökválasztást a Konzervatív Párt, amelynek élére Andrew Scheert választotta meg a párt, akit a PestiSrácok.hu részletesen is bemutatott. Scheer azzal is sok szimpatizáns szerzett a párttagok és a potenciális szavazók körében, hogy nemmel szavazott az M-103-ra.
Forrás: Twitter, CBC, Rebel Media, PS; Vezető kép: Fellowship of the Minds
Facebook
Twitter
YouTube
RSS