Pesti Srácok

Kialudt a láng, véget ért a XXXII. nyári olimpia

Kialudt a láng, véget ért a XXXII. nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban. A zárt kapuk mögött megtartott több mint kétórás program egy videós összeállítással kezdődött, amelyben a játékokon történt eseményeket foglalták össze, majd Akisino japán herceg és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke foglalta el a helyét a lelátón.

A japán nemzeti lobogót négy olimpikon, egy fogyatékossággal élő modell, valamint egy orvos hozta be a stadionba, az ázsiai ország himnuszát pedig a több mint százéves múlttal rendelkező Takarazuka Operatársulat tagjai énekelték el a zászlófelvonás közben.

Kopasz Bálint vitte a magyar zászlót

Ezután megérkeztek az arénába a 206 delegáció zászlói, élükön a göröggel és a japánnal. A magyart a Tokióban aranyérmes kajakos, Kopasz Bálint vitte. Újabb rövid videós összefoglalót követően a sportolók is bevonultak az Olimpiai Stadion küzdőterére. Természetesen mindannyian arcmaszkban, de jó hangulatban érkeztek az ünnepségre. A program következő szakaszában látványos fényjátékkal és tűzijátékos kísérettel jelenítették meg az olimpiai ötkarikát a stadionban, majd a Tokyo Ska Paradise Orchestra zenekar adott koncertet, egy-egy dal erejéig kiegészülve Szakamoto Kiu popénekessel, DJ Matsunaga lemezlovas-zeneszerzővel, valamint Milet énekes-zeneszerzővel. A zeneszámok közben többek között táncosok, gördeszkások, BMX-esek, valamint freestyle-futballisták mutattak be különböző mutatványokat a sportolók gyűrűjében.

PestiSracok facebook image

Felvonták a görög lobogót is

Ezt követően az olimpia bölcsőjének, Görögországnak a himnusza szólalt meg, és felvonták a görög lobogót, majd sor került arra az eredményhirdetésre, amely a záróünnepségre maradt: a női és a férfi maratonfutás dobogósai ekkor kapták meg érmüket. A nőknek Thomas Bach adta át a medálokat, és ebben segítségére volt Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke. Ezután mutatták be a NOB sportolói bizottságának újonnan megválasztott tagjait, majd pedig a tokiói önkéntesek munkáját köszönték meg. A műsor következő része a „Megemlékezés pillanatai” címet kapta, amelynek az volt a célja, hogy a stadionban zajló zenés-táncos előadás közben minden jelenlévő megemlékezhetett azokról, akik fontos szerepet játszottak az életében, de már nem lehetnek vele. Ezután japán különböző tájainak tradicionális táncait mutatták be videón, majd a modern időkben kialakult Tokyo Ondo már a küzdőtéren volt látható.

Olimpiai himnusz

Az olimpiai himnusz hangjai közben leengedték az olimpiai lobogót, amelyet aztán Koike Juriko tokiói kormányzó adott át Thomas Bachnak, aki pedig a 2024-ben rendező Párizs polgármesterének, Anne Hidalgónak nyújtotta át. Ezt követően a francia himnusz hangzott fel zászlófelvonással egybekötve, majd Párizs mutatkozott be röviden. Hasimoto Szejko, a tokiói szervezőbizottság elnöke beszédében minden résztvevőnek és közreműködőnek köszönetet mondott „a pandémia kellős közepén” sikeresen lebonyolított játékokért. Külön köszöntötte az önkénteseket, akik mindenki arcára mosolyt tudtak csalni a legnehezebb helyzetekben is.

– jelentette ki.

A remény, a szolidaritás és a béke olimpiája

Thomas Bach azt mondta, a tokiói játékokon részt vett sportolók a szolidaritás és a béke üzenetét közvetítették a világnak.

– fogalmazott a NOB-elnök, aki szerint a tavalyról idénre halasztott esemény a remény, a szolidaritás és a béke olimpiája volt. Kiemelte, hogy a japánok nagyon büszkék lehetnek arra, amit elértek, mert – mint mondta – a mostani játékok példa nélküliek voltak: korábban még soha senkinek nem kellett elhalasztott olimpiát megrendeznie. Végezetül hivatalosan befejezettnek nyilvánította a játékokat, pár perccel később pedig kialudt az olimpiai láng.

A július 23-án kezdődött játékokon – amelynek mottója "United by emotions" (Érzelmek által egyesülve) volt – 206 nemzet több mint 11 ezer sportolója vett részt, Magyarország pedig hat arannyal, valamint hét–hét ezüsttel és bronzzal a 15. helyen végzett az éremtáblázaton. Tokió augusztus 24. és szeptember 5. között a paralimpikonokat látja vendégül.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.