Pesti Srácok

Kiderült, melyik pártcsaládba léphet be Orbán Viktor

Kiderült, melyik pártcsaládba léphet be Orbán Viktor

A közelgő EP-választások fényében nemcsak a magyar, de a teljes európai sajtót foglalkoztatta a kérdés, hogy melyik pártcsaládot választhatja a Fidesz az Európai Néppártból való távozását követően. A jelek szerint a válasz a legutóbbi EU-csúcsot követően született meg: a magyar kormánypárt az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártjához csatlakozhat.

Orbán Viktor miniszterelnök több olasz lapnak is elárulta, hogy az Európai Néppártból távozó Fidesz útja a tervek szerint az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártjába vezet majd – írja a Portfolio a Hír TV elemzése alapján. A csoportnak tagja többek között a Jarosław Kaczyński által vezetett lengyel Jog és Igazságosság, a cseh Polgári Demokrata Párt, a spanyol VOX, valamint a Svéd Demokraták. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy bár a Fidesz számos kérdésben közel áll az ECR-hez, vannak olyan területek, ahol eltérő állásponton vannak. Az egyik ilyen kiemelt téma Ukrajna támogatása, ahol a magyar kormánypárt és a Giorgia Meloni vezette európai alakulat jelentősen különböző véleményen vannak, különösen a felfegyverszállítások kapcsán. Ennek ellenére az ECR pártcsalád az, amelyhez a Fidesz a legközelebb áll természetszerűen. Orbán Viktor csatlakozásával pedig Giorgia Meloni is erősödhetne. Az esetleges csatlakozást taglalta többek között az olasz La Repubblica című lap is.

A döntés várhatóan az európai parlamenti választások után lép majd életbe, a kisebbik kormánypárt, a KDNP ugyanakkor továbbra is tagja az Európai Néppártnak.

Forrás: Portfolio; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.