Kiégés az életben, rabság a virtuális valóságban

A minap szembejött velem a méltán hírhedt WMN egy cikke, amely hosszan és alaposan fejtegeti, hogy milyen nehéz manapság a fiatal generációknak, ugyanis a mai húsz–harminc évesek mindennapjait a motiválatlanság, a kilátástalanság és a kiégés lengi körbe. Na meg a napi nyolc óra Instagram, TikTok és a virtuális világ tökéletességének kergetése. Nem kiégni kell, hanem megtanulni alázatosan dolgozni, elfáradni és megtanulni a közösségi médián kívül érvényesülni. Ez a titok csupán.

Egyre több helyen találkozom a „kiégett generáció” kifejezéssel, amelyet a Z és az Y generáció szülötteire szokás mostanság használni. Ők az 1980 és a 2009 között született, mára már negyven és tizenhárom éves kor között lévő generáció. A WMN cikkírója úgy fogalmaz: „az Y és Z generációk ugyan nem félnek váltani, ha jobb fizetésről, izgalmasabb kihívásokról vagy más előnyökről van szó, de számukra nemcsak pozitív változásokat hozott a modern kor, hanem a kiégés érzését is. Sokan egyre kevésbé érzik a motivációt ahhoz, hogy nekikezdjenek a napnak – és nem, nem a lustaságról van szó. Hanem úgy tűnik, egyszerűen csak másként működnek.” A cikk felidézi, hogy egy 2021-es felmérés azt mutatja, hogy az Y és a Z generációs munkavállalók között a legmagasabb a kiégettség aránya. A cikkíró egy amerikai pszichológus professzort is idéz, aki szerint a Z generációs munkavállalóknak a lehető „legrosszabb stresszfaktorok” jutottak a pénzügyi bizonytalanságtól kezdve a kikapcsolódásra való képtelenségig. A professzor szerint a Z generáció rendelkezik a legkevesebb munkahelyi tőkével, ami azt jelenti, hogy nekik van a legkevesebb lehetőségük határokat szabni és nemet mondani a feladatokra. 

Egyszerűen minden feladatra igent mondanak, és mellékállásokat is vállalnak, hogy jó munkaerőnek tűnjenek

– fogalmaz.

A valóságidegen generáció

A WMN cikkében idézett gondolatok eszembe juttatták a saját és a szüleim életét is. Nekem szerencsém van, ugyanis két olyan csodálatos szülővel áldott meg a Jóisten, akik egész életemben motiváltak és példaként álltak előttem. Soha nem volt könnyű nekik az élet, szó szerint mindenért kőkeményen meg kellett dolgozniuk. Többször emlegettem már őket cikkben, ők voltak azok, akik a Gyurcsány–Bajnai-korszak alatt próbáltak meg érvényesülni, fejlődni, ugyanis ekkor voltak fiatalok, életerősek. Nehéz volt, fárasztó, de az biztos, hogy sem a kiégés, sem az unalom, sem pedig a motiválatlanság nem fenyegette őket. Most, hogy a családi házzal elkészültek, folytatják eggyel arrébb, vidéken, egy újabb szerelemprojekttel. Ötvenévesen. Nem szakadnak bele, de pont annyit dolgoznak, hogy este jól essen az ágyba feküdni. Ők mindig tudták, mit akarnak.

Ez az, amit az én generációm nagy része már nem tud. A nagyvárosi fiatalok életét ugyanis annyira megmérgezte a közösségi média, hogy a való életben is az Instagram-életet akarják elérni. Ez azonban letetetetlen. Nem véletlen, hogy kiégésre, pénzügyi és munkahelyi problémákra panaszkodnak azok a fiatalok, akikre ömlik a reklám minden felületen, ömlenek az influenszerek, akik azt kommunikálják, hogy bizony lehet tökéletes életet élni.

Ez azonban hazugság. A közösségi média megmérgezi a fiatal generációk életét, mert hazudik nekik. Azt mondja „légy szabad, válts munkát, utazz, bulizz, csinálj minél jobb Instagram-profilt, generálj lájkokat”. Aztán, ha ezzel megvagy, kiélted magad, elköltötted az összes pénzed designer ruhákra és tengerparti nyaralásokra, akkor elérted a virtuális életed csúcsát. Csak ezzel a való életben semmire sem mész. A virtuális közönség ugyanis csak lájkokban mérve létezik. A social médiában nem lesznek barátaid, nem lesz senki, aki átöleljen, nem lesz, akivel közös céljaid lehetnek. Nem lesz senkid és semmid. Egyedül maradsz és rájössz, hogy a virtuális világ felé kommunikált életed egy hamis látkép.

Szorongás a valóságtól

A cikket idézve pedig rá is jöhetünk azonnal a félelmetes válaszra, amire szerintem senki nem számított: a fiatal generációk szoronganak a valóságtól.  

Utálom a postára járást, egyszerűen szorongok tőle

– idéz a cikkíró egy amerikai fiatalt, akit a New York Magazine kérdezett meg a kiégés témájában. A valóság tehát szörnyűbb, mint képzeltük. Az Y és Z generáció nagy része egész egyszerűen szorong a valóságos dolgoktól. Szoronganak a munkától, a tanulástól, a bevásárlástól, magától az élettől.

Alapvetőnek tűnő feladatokat nem bírnak már elvégezni, amik a felnőtt élettel járnak – például az ügyintézés

– áll a cikkben. De akkor mit tudnak? Tudják pörgetni a TikTokot, az Instagramot, tudnak panaszkodni és ráfogni minden bajukat a „klímaszorongásra” vagy a különféle pszichiátriai betegségekre. Ahelyett, hogy elkezdenének élni.

Céltalan kényelem vs. ambíciózus fáradtság

Hogyan lehet segíteni akkor a kiégett fiataloknak? Véleményem szerint abba kell hagyni a hazudozást irányukba. Ha nem tudsz elmenni a postára feladni egy levelet, akkor nem szorongsz, hanem egyszerűen életképtelen vagy. Ha nem fáradsz el eléggé a munkahelyeden, akkor nem dolgozol eleget, ha nincsenek céljaid, akkor nem élsz! A cikkíró így kezdi az írás legelején: „a nagyszüleink és szüleink gyakran még arról a helyről mentek nyugdíjba, ahol először dolgozni kezdtek. Huszonévesen már gyereket vállaltak, lakást vásároltak és látszólag ügyesen manővereztek a feladataik között.” Pedig nekik sem volt könnyű. Sőt! A mi generációnknak már sokkal több lehetősége van, mint a szüleinknek volt, a mi gyerekeinknek pedig majd még több lesz. A különbség az, hogy ők megtanultak élni a lehetőségekkel, mi pedig inkább a kényelmes mátrixot választjuk. Az útkeresés nem egyenlő azzal, hogy lusták leszünk. Az útkeresés izgalmas, fárasztó és tanulságos.

A fiatalkor arra való, hogy minél több mindent kipróbáljon az ember, hogy aztán később legyen miből gazdálkodnia. Nem szabad bedőlni a közösségi médiának. Meg kell tanulni külön választani a virtuális teret és a valóságot. A valóságban dolgozni kell, elfáradni, párt keresni, házat építeni, gyermeket vállalni. Sokkal színesebb ez, mint a közösségi média, sokkal izgalmasabb, mint bármelyik film és sokkal nehezebb, mint bármilyen vizsga. De a nap végén elmúlik a szorongás, a kilátástalanság érzése, mert tudod, hogy ma is teljes életet éltél a valóságban. Ezt kell megtanulnia a mi generációnknak, nem pedig további kifogásokat keresni.

A WMN cikke tökéletes példája a magyarázatkeresésnek és az önigazolásnak. Hamis magyarázatokat keresünk valótlan, önmagunknak kreált problémákra. Ahelyett, hogy liberális női magazinokban kezdjük el keresni a motiválatlanságunkra és a lustaságunkra a választ, én inkább azt javaslom, hogy kezdjünk el tervezni és élni a valóságban!

Forrás: PestiSrácok, wmn.hu