Pesti Srácok

Tiszta udvar, rendes ház

Tiszta udvar, rendes ház

  Ica néni büszke volt a táblára. A nagyközségi közös tanácstól kapta. Rá volt írva, hogy Tiszta udvar, rendes ház. Ő legalább is úgy tudta, hogy a tanács, illetve azon keresztül a nagyközség, azaz maga a közösség, a falu, az utca, Katica a boltos, Krisztina, az OTP ügyintéző, Ferkó, az átellenben lakó üveges, Szeleczky elvtárs, aki valami tótumfaktum volt a járásnál, és persze Tamás atya, akinek mindenki meggyónta bűneit… Ők ítélték neki az elismerést. Pedig valójában a Hazafias Népfrontnak köszönhette a táblát, konkrétan Laudancsek Mártonnak, aki azt javasolta a kérdéssel foglalkozó VB ülésen, hogy Ica néni – amúgy valóban rendezett portáját – jutalmazzák a táblával. Persze ennek nem volt nagy jelentősége. Jelentősége annak volt, hogy Zoltán, Ica néni ura négy szál drót és egy kombinált fogó segítségével, valamint néhány kurvaanyja kíséretében felszerelte a táblát a kapu mellé. Ettől kezdve Ica néni minden reggel felsöpörte az udvart, megöntözte a virágokat, olykor elültetett néhány újabb rózsatövet, s el-eljárogatott a helyi Tüzép telepre, hátha talál valamit – olcsó murvát, beton járólapot, maradék hullámpalát –, amivel csinosítgathatja kertjét. Még a Lakáskultúrára is előfizetett, hogy onnan merítsen ihletet. Sem a Szabad Földben, sem a Nők Lapjában, de mégy a Megyei Hírlapban sem talált elég inspirációt. Egyszóval Ica néni büszke volt a táblára, büszke volt a portára, és lehetőségei szerint igyekezett is megfelelni a maga büszkeségének. Hogy csodájára jártak volna kertecskéjének, az persze túlzás, de tény, hogy olykor a járókelők hosszasabban bámultak a rózsatövek felé, mint szokás és illem megengedte, s ilyenkor Ica néni úgy érezte, értékes tagja, mintapolgára a kis közösségnek. Történt azonban, hogy egy nyár végi reggelen a szemben lakó Müllerék kapuja mellett is feltűnt egy tábla, amely diadalmasan hirdette: amott is gondos gazda lakik. Ica néni akkor vette észre az új táblát, amikor tejért, kenyérért, cikóriakávéért indult az Áfész-boltba. Megtorpant és elhűlve bámult a feliratra. Müllerék? Kérdezte Magától. Müllerék? Kérdezte súlyosabb nyomatékkal és nem talált szavakat az indulattól. Müllerék, akik képtelenek megfékezni a kutyájukat? A múltkor is kibújt a kerítés alatt, s megtámadta a robogóval közeledő postást Müllerék, akiknek a lányáról az a hír járja, hogy vadházasságban él Pesten valami jampeccel? Müllerék, akik tavaly tavasszal sem meszeltek? Akiknél tócsában gyűlik össze a hólé, mert a Béla képtelen leszórni egy kis sódert a gödrökbe? Nem sorolta tovább, s a legmélyebb sérelemről tudni sem akart. Most sem. Soha nem emlegette. Azt ugyanis, hogy Müllerné egyszer a szemére vetette, hogy ő itt csak egy jöttment, hogy egy kitelepített sváb házába költözött be, hogy kommunistáknak köszönheti, hogy kivakarózott a putriból… Ez akkor történt, amikor Ica néni – mivel nagyon sajgott a dereka, s mivel a doktor amúgy is tartozott neki egy szívességgel azért a tüzelőért, amit Zoltán ügyeskedett ki a TSZ-ből – soron kívüli elbánást kért az orvostól. A várakozó Müllernével –, aki valami szögbe lépett, s meggyűlt a lába – jól összevesztek akkor. Azóta csöndesen gyűlölik egymást. Ica néni most sarkon fordult, berobogott Zoltán műhelyébe, előrántotta a legnagyobb csípőfogót és néhány erőteljes mozdulattal, letépte a maga tábláját a kerítésről. A bolt felé menet útba ejtette a postát, s túlsúlyos levélként feladta a bádogdarabot a tanács címére: Szabadság út 9. Soha többé nem sepregetett a kertjében.  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.