CEU, a janicsárképző
Ez a CEU, egy janicsárképző. Magyar viszonyok között rendkívüli anyagi juttatások és a multinacionális vállalatokkal történő kifinomult együttműködések révén biztosítja az ideológiai utánpótlást azokban az országokban, ahol a liberális médiajelenlét még nem elég az agymosáshoz.
Érdekes volt megfigyelni, hogy egyébként normálisnak tűnő emberek, akik pontosan tudják, hogy a jelenlegi liberális tanok ellentmondanak a józan észnek, a történelmi tapasztalatnak, a genetika, a humán etológia, a kultúrantropológia és egyébként az ideológia előtti társadalomtudomány minden felhalmozott tudásának, hogyan sietnek kifejezni, hogy milyen mérhetetlenül felháborítja őket az, ami a CEU-val történik.
Az, hogy a CEU-val nem történik semmi, nem befolyásolta őket a felháborodásukban.
Érdemes megvizsgálni, hogy ezek az emberek vajon miért is bizonyulnak gyengének. A gyenge jelleműek esetében ennek oka az az egyszerű tény, hogy a világ bármely táján jól el lehet éldegélni, ha az ember megcsíp egy Soros-ösztöndíjat. Ehhez alapból elég egy jó témaválasztás. Az ember máris bekerül egy olyan védett közegbe, ahol a tudományos integritásának tett csekélykének tűnő engedményei fejében ösztöndíjtól projetmenedzserségig, onnan oktatói állásokig vándorolhat, majd tárt karokkal fogják várni azok a multinacionális vállalatok, amelyek a Pride-ot is oly lelkesen támogatják. Szinte semmit sem kérnek érte cserébe.
Csak toleránsnak kell lenni és persze pontosan tudni kell hozzá, hogy mi a tolerálhatatlan.
Ha ezeknek az embereknek még működne az egészséges világlátásuk, mérlegelnének a kutatási témaválasztásaikban, nem írnának olyan cikkeket, amelyek az aktuális liberális kánonnal vágnak egybe, alig-alig találkoznának a sajátjukhoz hasonló véleményekkel. De hát hogyan is találkozhatnának, hiszen egy olyan közegben élnek, ahová azok nem is kerülnek be, akik ki is mondják azt, amit erről a kényszer-toleranciáról gondolnak. Óriási a csoportnyomás, hiába vannak elvileg barátaid, kollégáid körülötted, nem nagyon fogalmazhatja meg senki szabadon, önállóan a véleményét. Ebben a közegben az nem lenne illendő. Aki megfogalmazza véletlenül, az már valahogy nem marad benn a következő körben, finoman meg is jegyzik majd, hogy nem volt idevaló. Semmi erőszak, semmi konfliktus, csak az állandó és mindent átható csoportnyomás. Egyre inkább csak az ő sajtójukat olvasod és nemsokára azt is elhiszed, hogy minden EU-s pályázatról, apró kis törvénymódosításról maga Orbán Viktor dönt. Ez a CEU értelme, egyrészt biztosítani az anyagi juttatások rendszerén és a multinacionális vállalatokkal történő együttműködés révén az ideológiai utánpótlást, másrészt alkalmas arra, hogy az ideológiai centrumból elcsalja azokat a viszonylag tehetséges embereket, akik megvásárolhatóak, továbbá azokat is, akik elég naivak hozzá hogy elhiggyék, tehetségük miatt esett rájuk a választás és nem azért, hogy gyengítsék a nem liberális, ideológiamentes tudomány erejét. Maga a liberális ideológia hiába vonzó rövid távon, sokkal kevésbé életképes, mint a nácizmus, vagy a kommunizmus, mert sokkal nagyobb önfeladást kíván meg, mint az utóbbiak. Hatalmas ereje abban van, hogy nem zárt közösségként művelik, mint eleinte kommunizmus és a nácizmust, hanem a határain nagyon finom behálózási technikákkal környékezik meg azokat, akik számára a totális tolerancia hamis eszméje etikailag vonzó.
Úgy válsz liberálissá, hogy szentül meg vagy róla győződve, pont olyan konzervatív vagy, mint amikor az első pénz megjött a számládra.
Sőt, liberális barátaid dicsérik elvi szilárdságodat, azt mondják neked, hogy te vagy az igazi konzervatív, olyan, amilyennek minden konzervatívnak lennie kellene. Ha ezt hallod már el is vagy veszve, viszont a jó hír az, a pénzt még évekre biztosítják számodra. A CEU körüli botrány megmutatta, hogy mennyi, egyébként nem liberális ember érzi magát lekötelezve a Soros-birodalomnak (akikről nem is gondoltuk volna), vagy úgy van észrevétlenül beágyazva a lekötelezettek közé, hogy bármikor hajlandó szajkózni azt, amit megkívánnak tőlük. Ebben az a gyönyörű, hogy mindezt önként. Pontosan annyira önként, mint ahogy ez a Népszabadság szerkesztőségében ment a hetvenes-nyolcvanas években. A Soros NGO-k kivétel nélkül olyan janicsárképző szervezetek, amelyek olyan ideológia-zombik létrejöttét segítik elő, amelyek a hagyomány minden szövetét el akarják pusztítani. Erre a célra különösen alkalmasak azok a naivak, akik nem veszik észre, hogy árulóvá válnak, amikor párbeszédnek élik meg azt az agymosást, amelyet a liberális közegekben kapnak. A magyarországi konzervatív értelmiség jelenleg sem igazi egyetemi pozíciókkal nem rendelkezik, sem nem képes olyan közösségek kialakítására és működtetésére, amelyek legalább intellektuális értelemben megvédik a fiataljainkat az ideológiai agymosástól.
A Fidesz történelmi bűne lesz, ha nem képes ezt a hiátust pótolni.
Ha megnézzük, hogy milyen marhaságokat tanítanak a CEU-n, sokszor akár valódi tudomány közé keverve, vagy a mögé rejtve, rájöhetünk, hogy a CEU tulajdonképpen nevetséges, mint ahogy nevetséges és szánalmas az a hisztéria, amit körülötte keltenek. Az egész liberális cécó röhejes, mint ahogy a nácizmus és a kommunizmus volt egészen odáig, amíg el nem kezdtek gyilkolni a képviselői. Röhögjük ki őket, mert azt érdemlik, de vegyük komolyan a veszélyt, amit jelentenek. Csináljuk meg a magunk tudományos műhelyeit, helyezzük vissza a jogaiba az embertudományokban a természettudományt és a valóságot kutató és nem a jövőt formálni kívánó társadalomtudományt.
