Pesti Srácok

Én is voltam csillogó szemű fiatal!

Én is voltam csillogó szemű fiatal!

Mindenki volt csillogó szemű fiatal, leszámítva azokat, akik már nagyon fiatalon és nagyon durván elkezdtek anyagozni, mert az ő szemük már csak akkor csillogott, amikor a szer koncentrációja éppen optimális volt. Habár egy patológus ismerősöm szerint, az ő boncolási tapasztalatai alapján, a közvélekedésnél sokkal többet kell inni vagy tolni ahhoz, hogy rögtön látsszon.

Ez onnan jutott eszembe, hogy én hülye, meghallgattam a május elsejei beszédeket. Mentségemre szóljon, csak a momentumosokét, mert ők annyira ostobák ahhoz, hogy forradalomról deliráljanak egy három napos motivációs tréning hatására. Aztán olvastam az 444-en, hogy lehitlereztük a főtisztatekintetű momentumos csávót. Engem mondjuk éppen nem Hitlerre emlékeztet, hanem a fiatal Visinszkijre, de mindegy.

(Amúgy az 444-esek az egyetlenek, akik azt írják, amit tényleg gondolnak. Ami azért rettentő gáz, mert ez sokkal rosszabb fényt vet rájuk, mint az, ha beismernék, hogy hazudoznak össze-vissza. De tudom, ennek megértése meghaladja a képességeiket, valamint rendkívül szórakoztató, hogy amikor az ő kis lieblingjükről olyasmit írnak, amiket ők szoktak rólunk, akkor tényleg és őszintén fel vannak háborodva. Mi már évek óta csak megjátsszuk, hogy fel vagyunk háborodva, amikor az 444 megsérti az alapvető emberi normákat vagy pofátlanul hazudik, de ők tényleg fel vannak háborodva, amikor mi írunk róluk valami rosszat. Szerintem mi jövünk ki ebből jobban.)

PestiSracok facebook image

Szép dolog az, amikor az ember azt mondja amit gondol. (Visszatértünk momentumékhoz.) A baj csak az, ha egyébként nem gondol semmit.

Mert erről nem kellene értesítenie sem a híveit, sem az ellenségeit!!!444!!!

Pedig ezt most a május elsejei igehirdetés alkalmából megtették. A jó hír az, hogy a választásokig már nem lesz május elseje és csak a március tizenötödikei meg az április negyedikei (vicces) beszédjüket kell meghallgatnunk addig. Ja, és a programot októberben.

Illetve a program sarokpontja már előkerült egy német sajtónyilatkozatban, amikor is a kishitler-visinszkij kijelentette, hogy neki a melegházasság intézménye fontosabb, mint a határok megvédése. Ebből is látszik, mekkora marhaság ez a hitler-visinszkij hasonlat, szerintem mindkettő úgy élte le az életét, hogy nem is találkozott olyanokkal, akiknek a melegházasság valaha is az eszükbe jutott. Pedig megérdemelték volna, hogy naponta erről kelljen beszélgetniük ezekkel, de úgy, hogy nem lövethetik le őket közben.

(Na, mindenesetre a náci és komcsi gyilkosok megbüntetésére sikerült kitalálnom egy kellően poszthumánus módszert, habár fennáll a veszélye, hogy emiatt néhányan még megsajnálják Hitlert.)

Szóval tisztán emlékszem, én is voltam csillogó szemű fiatal, sőt politizáltam is, és azóta is gyötör a kétség, hogy mi is ilyen tenyérbemászó idióták voltunk, mint a liberális utánpótlás?

Mondjuk a melegházasságot egyikünk se támogatta, sőt, eszünkbe sem jutott. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egyikünk sem dolgozott multinál és nem is szerepelt az életcéljaink között, hogy mondjuk regionális főadóbérlővé avanzsáljunk egy angol bejegyzésű, szaud-arábiai tulajdonú multinál, amelynél a legfőbb élelmiszeradalék a guárgumi és a majomszar.

Oké, beletörődtünk, hogy mi is ilyen idegesítő nyikhajok voltunk és ki se nőttük. De nekünk fontos volt akkor is Magyarország, ami most meg a magyar államhatár megvédését jelenti. De legfőképpen se akkor, se most nem tudnék olyan dolgot mondani, amit kevésbé tartottunk/tartok fontosabbnak a melegházasságnál.

Egyáltalán, hogy jön ide a melegházasság? Bárhová?

A bennem lakó csillogó szemű ifjú azt mondja, hogy sose bízzak meg olyan fiatal emberekben, akik nem azért borostásak, mert lusták borotválkozni, hanem mert azt mondta nekik a stylist, hogy jól áll. A bennem lakó kamaszfiú meg azt mondja, hogy messze kerüljem el azokat a lányokat, akik buknak azokra a fiúkra, akiknek stylistja van, de maguk úgy néznek ki, hogy rajtuk a stylist se tudna segíteni. Mert átjön a belső "szépségük".

A fundamentalista liberális elmebaj legújabb nemzedékével nem az a baj, hogy idegesítőek és nagyképűek, ez minden fiatalság jellegzetessége.

A baj az, hogy ezek az emberek ijesztő belső ürességüket minden eddiginél több gyűlölettel igyekeznek betölteni, úgy, hogy a gondolkodásnak a leghalványabb esélyt sem adják. Nem is az a cél, hogy ezekből a szerencsétlenekből új elit legyen. Ők arra kellenek, hogy romboljanak és hogy utánuk felbukkanhasson valaki, aki nem tűnik a folytatásuknak. De a piszkos munkát készek elvégezni, mert erkölcsi kifogásaik nincsenek, viszont a szemük az csillog.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.