Pesti Srácok

Az ápoltak hatalomátvétele a diliházban

Az ápoltak hatalomátvétele a diliházban

Margaret Court 1942-ben született és nagyon sok nagy teniszversenyt nyert meg valamikor a hatvanas-hetvenes években. Jelenleg lelkészként dolgozik és ellenzi a melegházasságot. Ez manapság egy veszélyes álláspont, mert például a Qantas légitársaság, meg a Virgin Atlantic támogatja. Court berágott ezen és kinyilvánította, hogy ha teheti, nem utazik a Qantassal.

Ezt nem kellett volna, ugyanis szokás szerint az összes barom nekiesett és azzal a velük született kedvességgel, ami csak a liberálisok, meg a közbuzik (Aristo terminológiája) sajátja, kezdték el, igen bátran, kórusban gyalázni. Még a Navratilova meg a McEnroe is, pedig azt hittem nekik több eszük vagy gerincük van. Pedig nincs. Istenem! Court 75 éves, szerintem 25 éves koráig nem is hallott róla, hogy nő is csinálhatja nővel vagy férfi férfivel. A kecskéről szerintem máig sem tud.:) Nehogy már buzit akarjatok csinálni belőle öregségére!

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a fenében van véleménye egy légitársaságnak a melegházasságról? Vagy bármiről? Hogy a náthába kampányolhat egy cég egy ilyen ügyben? Persze nem a cég döntése ez vagy a dolgozóké, hanem a CEO-é, aki nem mellesleg közbuzi.

PestiSracok facebook image

De hogy jön a cégvezetőség a közbuzuláshoz? Igen meg lennék lepve, ha mondjuk egy hasonló cég hetero vezetője azzal traktálná a közt, hogy támogatja a heteroszexuálisok házasságát. Vagy homoszexuálisokét meg nem. Egyébként megtörtént, nyilván jött utána a szokványos háborgás-tüntetés-bojkott hármas és mindenféle szenátorok, elnökök ráncolták homlokukat, hogy hát hogy jön ahhoz egy cég, hogy beleszóljon a legszentebb magánéleti ügyekbe.

Azokba csak a buzerancia reklámozása céljából szabad beleszólni.

A dolog arról szól, hogy jelenleg a történelem egy olyan szakaszában vagyunk éppen, amikor az aktuális őrület épp az elszabadulásra gyúr. A homoszexuálisok akcionalizmusa mögött egy egyetlen mondattal leírható kompenzációs kényszer rejtőzik: Homoszexuálisnak lenni nem jó, sőt látványosan rosszabb, mint heterónak, pedig az se fáklyásmenet. Ráadásul a heterók ezt ki is szokták mutatni a buziknak, mondjuk a kispéniszűeket, a kismellűeket, a lapátfülűeket is ugyanígy szívatják, de azok nem állnak össze civil szervezetbe és próbálják az inverzeiket, mondjuk a nagypéniszűeket kasztráltatni hatóságilag.

Viszont a szexuális nehézségekkel küzdők felszabadult korunkban hatalmas energiákat képesek a kompenzálás érdekében a személyes karrierjük és a szexuális alapú egyenjogúságuk érdekében mozgósítani. Vagyis a világot a maguk képére formálni.

De aki nem nő és nem férfi, hanem valami más, az mit is érhetne meg a többi 99+% problémáiból?

Tudom szemét dolog egy ilyen alapvető dologban a szemébe vágni valakinek, hogy az Univerzum jól kitolt vele, de ez nem a heterók hibája. Az persze igaz, hogy lehetnénk kedvesebbek, de az élet nem egy romantikus hajókirándulás, mindenkit érnek atrocitások.

De a homoszexuális „világösszeesküvés” már teljesen agyament lett, ugyanis, mint minden ilyen mozgalmat, a legszélsőségesebb, tehát legelmeroggyantabb idióták vezetik, akiknek legfőbb célja csak a rombolás. Áltudományos kutatások tömege igyekszik a legteljesebb fogalmi zavarban tévelyegve bizonyítani, hogy biológiai nem célja nem a fajfenntartás, hanem azt csak rátukmálják az egyénre (alapvetően a ciszhetero anyák, gondolom).

És ha a teljes agyalágyultságot akarjuk kiélvezni a tárgyban, akkor a minden marhaságot lelkendezve ünneplő 444 cikke tökéletesen kielégít (nem szájjal) bennünket:

„Két meleg képviselő ugyan elvesztette helyét a brit parlament Alsóházában, viszont lett nyolc új, és ezzel 45-re emelkedik a vállaltan meleg képviselők száma a törvényhozásban. Közülük 36 férfi, 9 nő. Ez a 650 képviselőt tekintve 7 százalékos melegarányt, egyben világrekordot is jelent: az USA 535 tagú Kongresszusában például csak heten vannak olyanok, akik vállaltan melegek. A magyar parlamentben meg nincs egy szál se. Mármint vállaltan meleg képviselő.”

És akkor panaszkodnak, hogy melegszik a föld. A kormánypropaganda részeként, mert ugye én egyébként imádom a melegeket és csak pénzért vagyok hetero, most lefordítom ezt a szöveget Önöknek.

„A nyüves homofóbok két csodálatos meleg ember helyett két olyan gazembert szavaztak be az Alsóházba, akik hetero létükre el mertek indulni egy meleg ellen. Viszont lett nyolc új, akik büszkén képviselik majd a melegek érdekeit a hetero elnyomás eme szimbólumában. 36 férfi testbe és 9 női testbe kényszerített melegtársunk vállalta nyíltan, hogy homoszexualitását a ciszheterók pofájába dörgöli. Ez sajnos világrekord, még egy ideig, hiszen egyetlen szabad ország parlamentjében sincsenek még a tizenötszörösnél jobban túlreprezentálva a melegek a heterók rovására. Még az amerikaiak sem eléggé melegek. Sajnos a magyar parlamentben csak heterók vannak, pontosabban csak olyan melegek, akiket a hetero önkény még visszatart a comingouttól.”

Megvallom én hülyefób vagyok és ezért rettenetesen undorodom a cikk szerzőjétől. Meg az összes a cikkben említett idiótától, aki a saját szerencsétlenségén keresztül akarja látni a világot vagy csak azt bégeti, amit körülette a többi identitás nélküli senki.

A világ mindig is egy diliház volt és bizony néha az ápoltak kezébe került a főkulcs.

Általában akkor, amikor egyéb baj is volt, mert ugyebár nincs olyan válság, amelyet egy hülye ideológiával ne lehetne nagyságrendekkel mélyíteni. A heterofóbia terjedése, akkor, amikor milliónyi homófób muszlim férfi látogat hozzánk pont a heterofóbok meghívására, érdekes „couleur locale-t” fog létrehozni.

Hülyefóbok! Vissza kellene szerezni a főkulcsot!

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.