Pesti Srácok

Migránsfalva

Migránsfalva

Zöldségek iránti önzetlen elkötelezettségem okán nekem is írnom kell a zöldek európai paralamenti frakciójának elnöknője, Ska Keller ötletéről.

A minap megjelent hír szerint az elnökasszony a menekültek nagyobb csoportjainak Kelet-Európai áttelepítését szorgalmazza, mégpedig úgy, hogy a lakosságcsere során egész szíriai falvakat kellene átköltöztetni, például Lettországba. A képviselőnő elmondta: egyértelművé vált, hogy a menekültek szívesebben mennek oda, ahol már honfitársaik is élnek, akik segíthetnek nekik az integrációban és a beilleszkedésben. „A szíriai falu ötlete egy lehetőség, amit fel tudunk használni. Például akkor, amikor a szír menekültek nem akarnak egyedül egy olyan országba települni, ahol még nincsenek letelepített honfitársaik." A politikus szerint az intézkedés elősegítené a bevándorlók integrációját. Valójában persze nem, és ezt mi, közép- kelet-európaiak meglehetős nagy pontossággal tudjuk. Hiába élnek idegen környezetben egyes népcsoportok, integrációjukat gyakorlatilag kizárttá teszi, ha zárt közösségekben, etnikai tömbökben, kisvárosokban, falvakban, vagy akár falutöredékekben a sajátjaik között élhetnek. Ez az együttélés a megtartó ereje a határon túli magyaroknak, vagy volt a nálunk élő németeknek, szlovákoknak, szerbeknek, amit el nem csereberéltük a nagyrészüket a világháborúk utáni össznépi elmezavarunkban. De egész Európában nagy divatja volt ennek a lakosságcserének becézett kitelepítési programoknak, példának okért nemrég ugyanezek a mindenen meghatottan könnyező liberálisok győztesnek szavaztak meg az euróvíziós dalfesztiválon egy ukránérzelmű krimi tatárt, aki arról énekelt, hogy mennyire rossz volt, mikor Sztálin Kazahsztánba telepítette őket a hit-és egyéb testvéreikhez. Pedig - Ska Keller óta már tudjuk - Sztálin csak jót akart, az nem kitelepítés volt, hanem maga a gondoskodó szeretet.

Nem is érdemes erről sokat beszélni, annyira nyilvánvaló.

Hanem arról talán lehet pár szót mondani, miféleképpen tehetnénk otthonosabbá szír barátaink számára Európai új hazájukat. Nos, következzen néhány szerény javaslat, remélve, hogy az európai zöldek némelyiket felkarolják, s – kötelezettségszegési eljárás fenyegető rémének árnyékában – rá is illesztik Európára.

  1. A születő szíriai falvakat a szíriai (illetve a menekültek származásának megfelelően, afganisztáni, feketeafrikai, stb.) építészeti megoldásokkal kell létrehozni, egyúttal erőteljes időjáráskutatási programot kell indítani, hogy a vályog, homoktégla, pálmalevél stb. konstrukciók – klímánkon óhatatlanul bekövetkező – erózióját megfékezzük.
  2. A mikrokörnyezet kialakítása során kellő mennyiségű homokot kell biztosítani a menekültfalvak közelében, hogy a befogadottak igazán otthon érezhessék magukat.
  3. A falvakat el kell látni a szükséges mennyiségű kecskével, szamárral, tevével, szíriai aranyhörcsöggel, datolyapálmával, fügefával, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A megfelelő flóra és fauna kialakításával garantálható, hogy új polgártársaink semmit se nélkülözzenek szeretett Európánkban.
  4. Nem hiányozhatnak a mecsetek, a hozzájuk tartozó imámok és müezinek, saria-bíróságok, ítéletvégrehajtók, illetve a korszerűen felszerelt műtők az esetleg szükségessé váló csonkolásokhoz, előre kiásott gödrök a megkövezésekhez, s a célszerűen kialakított közösségi terek, ahol a megbotozásokat, lefejezéseket végignézheti az ilyesmire szomjazó közönség.
  5. A befogadó államokat az Európai Unió kötelezze arra is, hogy hagyományaik ápolásának céljából biztosítsa az új lakosok számára a megfelelő szolgáltatásokat és bevásárlási lehetőségeket. Nyilvánvaló embertelensége miatt elfogadhatatlan volna, ha a szír, afgán, pakisztáni stb. falvakban a nők nem juthatnának hozzá a megfelelő csador-, nikáb-, burka- választékhoz, vagy esetleg több ezer kilométeres utazásra kellene vállalkozniuk, ha kislányukon egy egyszerű, hétköznapi klitoriszmetszést szeretnének megejteni.
  6. Ugyancsak el kell várni a befogadó országoktól, hogy a migránsok anyaországaihoz hasonló életkörülményeket teremtsenek az érkezőknek. Ennek keretében a fogadó ország hadserege és/vagy rendőrsége legyen köteles minimum háromhavonta felprédálni a falut, megerőszakolni a gyereklányokat, kicsit kegyetlenkedni a férfiakkal, esetleg időnként megbombázni a települést, szigorúan az otthonosság elvárása mentén.
  7. Természetesen jogok nincsenek kötelességek nélkül. Ezért a befogadott migránsokat is kötelezni kell arra, hogy biztosítsák a maguk és szűkebb-szélesebb környezetük számára a hagyományaiknak megfelelő életkörülményeket. Ennek keretében minden szír falu legyen köteles évente legalább egy robbanóövvel kellőképpen felszerelt öngyilkos merénylőt az európai polgárok rendelkezésére bocsájtani.
PestiSracok facebook image

De ezt talán maguktól is megteszik…

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.