Pesti Srácok

Nemetvesztett gyerekek

Nemetvesztett gyerekek

A minap az

Index összeállítást közölt

a megerőszakolt gyerekekről. Sajátos módon nem említik meg a nemi erőszak tényét, sőt az újság úgy ír ezekről az esetekről, mintha valami pozitív dolog történt volna kisfiúkkal és kislányokkal. Pedig a portál által összegyűjtött történetek valószínűleg sokkal súlyosabb testi-lelki gyötrelmet okoznak a gyerekeknek, mint amit a szokványos családon belüli abúzus nyomán elszenvedni kénytelenek. O

PestiSracok facebook image

lyan gyerekekről ír az Index, akik nemet változtattak.

A békés olvasó hökkenten szembesül azzal: eljutottunk odáig, hogy a nyilvánvalóan ártalmas, nyilvánvalóan gyermekellenes, emberi értékvilágunkkal nyilvánvalóan szemben álló jelenség, úgy szerepeljen egy szélesen olvasott médiumban, mint valami előnyös, követendő, példa értékű gyakorlat. Erkölcsi világrendünk tragikusan kettéhasadt. Ufók garázdálkodnak a Földön, Alienek próbálják ránk erőltetni saját értékrendjeiket.

Evilági, földi, emberi logika mentén ugyanis súlyos probléma van a gyermekkori nemváltoztatással.

Törvényeink, de amúgy, józan eszünk szerint is nemi erőszaknak tekinthető minden szexus felnőtt és gyerek között, egyszerűen azért, mert azt feltételezzük, hogy a gyermek nem rendelkezik a belátás képességével. Ezért gyerek. Ezért nincs szavazati joga, ezért nem lehet felelős például a tetteiért, ezért van szüksége gondviselőre és így tovább. Annyira magától értetődő, normális és természetes ez az álláspont, hogy abból egy egész gyermekjogi struktúra kerekedett ki az elmúlt párezer esztendőben.

Az embergyerek

Mi, emberek tisztában vagyunk vele, hogy a gyerek gyámolításra szorul, nincs készen egészen addig amíg testi, lelki és szellemi fejlődése be nem fejeződik. Míg például a csimpánz agya születéskor a későbbi teljes méretének 70%-a, s a hiányzó 30%-ot rövid hat hónap alatt pótolja, addig az embernél éppen fordított az arány. Az ember agya születéskor csak 23%-a felnőttkori agyának, s a hiányzó 78%-ot a következő huszonhárom év alatt építi föl. A csimpánz fejlődése hat hónap alatt befejeződik. Az emberé húsz esztendőnél is tovább tart.

Miképpen volna elképzelhető, hogy a hosszú gyermekkorral együtt járó hosszú tanulási idő alatt felnőtt döntéseket hozzon egy gyermek?

S, amikor ezeket a végtelenül egyszerű és régóta tudott tényeket felelevenítjük, mindjárt magától értetődő lesz, hogy

az Index cikke éppen olyan hazug, mint a gyermekpornó, amely úgy láttatja a kiskorúakat, mint akik élvezik amit velük tesznek.

(A hazugság persze nem az élvezet, hiszen nyilván pontosan ugyanolyan könnyen lehet szexuális örömöt szerezni egy gyereknek, mint egy felnőttnek. Ezt általában a gyerekek is tudják, meg is oldják maguknak az efféle igényeiket.) A hazugság a döntés szabadságáról szól.

Gyermekbántalmazók

Ma Magyarországon – mint a cikkből is kiderül – évente körülbelül negyven-ötven név- és nemváltoztatási kérelem érkezik az illetékes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz, akik évente egy-két kérelmet utasítanak el. Főként olyanokat, amit tizennyolc év alattiak adnak be. De jó esély van arra, hogy a negyven-ötven – nagykorúvá lett – kérelmező közül sokan legyenek olyanok, akik szüleik, vagy környezetük hatására váltanak nemet.

Szinte bizonyos, hogy sok esetben súlyos bűncselekmény áll a háttérben.

A nemtől való megfosztás, a biológiai nemmel való azonosulás hiánya, vagy ellehetetlenülése kétségkívül egyfajta csonkítás, s mint ilyen, maradandó károsodáskét értelmezhető tényállás. Igaz, tudomásom szerint ma még nem bünteti a törvény azt, ha a szülő arra presszionálja gyermekét, hogy biológiai nemével ne azonosuljon vagy arra szorítja, hogy az ellenkező nemre jellemző viselkedési mintákat sajátítson el, esetleg csak egyszerűen olyan módon hanyagolja el gyermeke szükségleteit, hogy nem biztosítja számára a biológiai neméhez kapcsolódó nemi szereprepertoár megismerésének és elsajátításának lehetőségét.

Pedig mindezt súlyosan büntetni kellene!

És persze az efféle gyermekbántalmazás propagálását is néven kell nevezni. Nem vagyok semmiféle cenzúra híve, nem hiszek a gyűlöletbűncselekmény fogalmában, de azért jó, ha világosan látjuk,

az Index genderpropagandája valójában gyermekbántalmazásnak egy igen súlyos módját népszerűsíti.

A gyermekkori nemváltoztatás ugyanis semmiben nem különbözik a klitoriszmetszéstől (olykor még fizikai valójában sem): egy olyan művelet, aminek következtében az áldozat nem lesz képes többé a biológiai nemére jellemző szexuális gyönyört átélni. Megcsonkítva, a felnőttek vakhitének áldozatául esve lesz kénytelen leélni életét.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.