Pesti Srácok

A szexuális felajánlkozás bűncselekménye

A szexuális felajánlkozás bűncselekménye

Ha valaki kicsit is ismeri a történelmet, az pontosan tudja, hogy a szexuális viselkedés szabályozása hullámszerűen változik megengedőből szigorúba, majd fordítva.

Élénken emlékezhetünk rá, hogy még 6-8 éve is nyaranként, a Balaton és egyéb vizek partján mindenféle korú tangában flangáló monokinis nők voltak megfigyelhetők a nemi erőszakok számának növekedése nélkül. Én nem elleneztem ezt az állapotot, fegyelmezett ember lévén, csak megfigyeltem az egyes egyedeket gondosan, hogy pontosan tudjam miről maradok le. Vagy mitől menekülök meg.

Most pedig rohamléptekkel haladunk az egész testet takaró klepetyus és a gardedám intézményének visszahozatala felé.

PestiSracok facebook image

Persze nem tudatosan és nem az iszlám fenyegetettség hatására, hanem csak úgy. Például most értesültem, hogy lemondott a brit védelmi miniszter, mert 15 éve megérintette egy nő térdét, „nem helyénvaló módon”. 15 éve a térdét. Na menjetek ti a jó édes kurva anyátokba. És amúgy erre az aktusra mindketten emlékeznek. Mondjuk, ha a nőnek az volt az utolsó „térdérintése”, akkor az érthető, hogy őneki megvan a dolog. Az is lehet, hogy miniszter úr se érintett 15 éve a visszautasítás hatására, gondolom azért van a balhé, mert a hölgy ellenezte az érintést. De ennyire csak nem viselte meg őket az eset?

Tisztán emlékszem, hogy boldogult ifjúkoromban, ha az ember fia (a férfi) a verbális és egyéb jelek ellenére bizonytalan volt abban, hogy a lány mit akar (és az ember azokban a boldog időkben is teljes bizonytalanságban volt tartva), akkor például a hölgy térdére helyezte a kezét (finoman). Mai hülye kurvák és liberálisok számára ideírom a lehetőségeket:

1) Azonnal kaptál egy pofont: a) Karakán csaj, de lehet, hogy bejössz neki. Azt mesélték, hogy egy srácnak foga is tört egy ilyen akciónál, pedig a lány később hozzá is ment, sőt ő forszírozta. b) Lehet, hogy nem jössz be neki, de csak lehet. Mindenesetre ezentúl másképp, ne tapizással próbálkozz.

2) Ha tehette arrébb húzódott vagy elugrott, de nem ment el: a) Nem jössz be neki vagy még tovább kell nyomulnod. b) Bejössz neki, de tovább kell nyomulnod.

3) Otthagyott: a) Ha egy másik sráchoz ment vagy a barátnőihez, akkor nem tetszel neki. b) Legközelebb kedvesebben próbálkozz.

4) Azonnal lelöki a kezed, akkor vissza a 2) ponthoz: a) Durván visszateszi a kezedet a saját térdedre. A düh érzelem, ha marad, van benne valami pozitív is, próbáld kedvességgel érdeklődéssé konvertálni. b) Visszateszi a kezedet a saját térdedre. Ha finoman, akkor próbálkozz tovább.

5) 2 és sok másodperc után reagálja le a kézrátételt: a) Lehet, hogy bejössz neki. b) Annyira sem érdekli, hogy le sem söpör magáról.

6) Finoman ráteszi a kezét a tiédre: a) Gyengéden akarja közölni, hogy menj a fenébe, mert mind a ketten érző lelkek vagytok. b) Bejössz neki.

7) Rámarkol a kezedre: a) Finoman jelezni szeretné, hogy tapizz már rendesen. b) Magára akar rántani: - Jobban ki van éhezve, mint te. - Nemi erőszak kísérletével akar megvádolni. - Bejössz neki.

8) Beleül az öledbe és hozzád bújik: a) Féltékennyé akar tenni valakit. b) Fázik. c) Bejössz neki.

9) Nem értél hozzá (nem értél a térdéhez): a) Mulya köcsög vagy. b) Biztos buzi vagy. c) Egy érzéketlen állat vagy. d) Kövérnek tartod. e) Tudod, hogy nem egyformák a mellei és ezért torzszülöttnek tartod. f) Csak dugni akarsz és tudod, hogy ő nem olyan. g) Minden férfi állat. h) Kínzod, hogy megalázhasd a nőiességében. i) Menj vissza az első ponthoz.

Aki ezt a teljesen egyértelmű kommunikációs rendszert nem tudja értelmezni, továbbá azonnal nem látja át a további kettő a harmincnegyedik hatványon számú egyéb permutációt, az annyira hülye, hogy evolúciósan helyes, hogy nem tud kamatyolni. Ráadásul ez mind igaz a nő kezének helyes és helytelen megérintésének körülményeire is, ami a lehetőségek számát a világegyetemben található összes proton száma körüli nagyságrendbe emeli. A melleket meg a feneket már nem is írom ide, mert ilyesmiért már úgyis statáriálisan felkoncolnak a nővédelmis rohamosztagosok a szomszédos leszbibár színpadán. Mert ugye nekik is kell valami szórakozás.

És akkor most vissza a szexuális felajánlkozás bűncselekményi tényállásához.

Csak a nőkre vonatkozóan írom ide a dolgot, mert a maradék néhány esetben, amikor buzik ajánlkoztak fel nekem vagy kapacitáltak arra, hogy én nekik, egyetlen esetben sem mulasztották el hozzátenni, hogy majd nekem is jó lesz. Ezt a nők sosem mondták.

Szóval üldözze a törvény és teljes szigorával büntesse azt, hogyha nők bármilyen előny szerzése érdekében szexuálisan felajánlkoznak egy férfinak. (A nőket büntesse, mielőtt a feministák magukhoz nyúlnak.)

Könnyű belátni, hogy a nemi aktusok jelentős része azért történik meg, mert a nők munka nélkül kívánnak anyagi vagy egyéb előnyhöz jutni.

Ebben a tekintetben természetesen bűncselekmény a férfi írásbeli előzetes és közjegyzőileg hitelesített beleegyezése nélküli teherbeesés, a vacsora kifizettetése, bármi, ami a férfiakat hátrányos helyzetbe hozza a női szexualitással történő visszaélések miatt. Ugye azt, hogy mi minősül szexuális felajánlkozásnak női részről természetesen a férfiak határozzák meg, annak az érzésnek az alapján, hogy mely női magatartások gyakorolnak rájuk ajzó hatást. Az is természetes, hogy a konkrét cél nem szükséges a tényálláshoz, sem konkrét célszemély, elég az ajzás magában álló cselekménye. Mindegyik férfi a saját perverziója alapján ajzódik, nehogy már a nőknek legyen listája róla, hogy mit kell kerülniük.

Én amúgy lelkes demokrata és jogegyenlősítő vagyok, tehát önként, emberségből kilistázok néhányat abból, amiért én máglyára akarom küldeni azt a nőt, aki szexuális felajánlkozásával el akar nálam érni valamit (de nem mindet, hogy kis izgalom is legyen) vagy csak egyszerűen úgy akar felizgatni, hogy nem szeret igazán (a szeretet egyébként beleegyezéses szexel lehet kifejezni). A lista:

Miniszoknya. Miniszoknya, magassarkú. Miniszoknya, magassarkú, leüléskor keresztbe rakott láb összezárva. Miniszoknya, magassarkú, leüléskor nem összezárva. Ugyanezek bugyi nélkül. Tangában. Szimpla filatélia iránti érdeklődés. (Esküszöm, hogy egy nő egyszer megkérdezte tőlem, hogy érdekelnek-e a bélyegek.)

De szerintem nők-férfiak vegyest, jobban járunk azzal, hogyha közösen rámegyünk a liberálisokra, meg a feminista-genderista bandára és visszavisszük őket az intézetbe.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.