A szexuális zaklatást megelőző protokollról
A Nagy Liberális Lopakodó Világforradalom (NaLiLoViF) győzelme óta egyre több elmebeteget vagyunk kénytelenek elviselni a nyilvánosságban, miközben (Hála Istennek!) a mindennapokban még csak sporadikusán bukkannak fel. De a nyilvánosság ereje brutális és elég egy elmebeteg tünetfelsorolását néhány ezerszer meghallgatni, az ember máris kezdi azt gondolni, hogy az adott tünet maga a szükséges valóság.
Jelen esetben az Elmebetegek Világösszeesküvése (ElVilÖssz) azt találta ki, hogy protokollokat kell alkotni, érvénybe léptetni és működtetni, kikényszeríteni, megkövetelni, telefonvonalat működtetni, zaklatásvédelmi felelőst foglalkoztatni mindenütt a zaklatások megelőzése, feltárása és megbosszulása érdekében. (Az is közismert, ha egy ember sokáig kénytelen egy vagy több elmebeteg társaságában élni, akkor, ha csak nem kivételesen erős személyiség, valóságérzékelése, viselkedése eltorzul. Elkezdi normálisnak, természetesnek tekinteni az elmebeteg(ek) viselkedését, elvárásait.) Ez elsőre, mint a liberálisok bármelyik másik baromsága, már majdnem jól is hangzik. Ez az egyik oka a liberalizmussal és az általa forszírozott faszságokkal kapcsolatban, hogyha az ember nem gondolja végig alaposan miről is van szó, felszínesen akár egyet is érthet vele. Mert mi baj lehet abból, hogy van ilyen protokoll? Gondolkozzunk! Kezdjük azzal, hogy hol is robbantak ki ezek a zaklatásos ügyek? A művészeti világban, színházakban, a tévé és mozi filmeket készítő pénzügyi elit környezetében. Egy olyan közegben, amely mindig is a leghangosabb és leghatékonyabb támogatója volt a világliberalizmus ügyének. (Jelezném, hogy ez egy áthallás a világforradalom kifejezésre, ami kedvelt hülyesége volt a kommunistáknak.)
Ez a közeg reklámozza, különösen a hatvanas évek óta azt, hogy minden határt át kell lépni, minden hagyományt le kell rombolni, minden alapvető fogalmat el kell felejteni és különben is mindent szabad.
Tehetséges vagy csak kitartó elmebetegek, szocio- és pszichopaták, mindenféle perverzek, exhibicionisták, önértékelési zavarokkal küzdő neurotikusok, úgy általában identitás nélküli emberek tömegei jelentek meg ezeken a területeken az elmúlt harminc-negyven évben. Az egykori szórakoztatóiparból, a maguk kaotikus és beteges értékrendje mentén, lassan „morál és norma” teremtő rendszert hoztak létre, amelynek célja a saját torz képére formálni a világot. Ennek az elmebajnak édestestvére és legfontosabb szövetségese a politikai liberalizmus, amely konkrét tervekkel, politikai programmal rendelkezik arra, hogy életünk minden területén hatalmat, teljes ellenőrzést szerezzen fölöttünk, beleértve a nemünk megválasztását, a szexuális szokásainkat, egészen odáig, hogy mikor és hogy teremthetünk bármiféle kapcsolatot egy embertársunkkal.
A szexuális zaklatásokra vonatkozó protokoll ennek egy különösen veszélyes és gonosz eszköze.
A kedves olvasó is nyilván tapasztalhatta, hogy szexuális zaklatások persze előfordulnak az életben, vannak pletykák, de távolról sem annyira gyakoriak, mint azt most sugallni akarják nekünk. Mármint a mi köreinkben. Sajnos ezt az ő köreikről nem mondhatjuk el. A normalitásban, ami a számukra ismeretlen és érthetetlen, tökéletes eljárásmódok vannak és voltak arra, hogy az emberek, szexuális ébredésüktől kezdve hogyan is közeledjenek egymáshoz. Mint ahogy minden egyéb normális emberi viszonylatra is. Ez közös tudáskészletünk, amely ha nem is egyértelműen, de mindenképpen iránymutatóan világossá tette minden normális embernek, hogyan is kell viselkednie. Persze, ahogy az emberek között minden egyéb viszonylat esetén sem, így a szexuális közeledés esetén sem lehet olyan szabályrendszert felállítani, amely minden esetben egyértelmű, jogosan számonkérhető sorvezetőket állít fel arra, hogyan és mikor érinthetjük meg egymást, vagy egy férfi mikor és milyen módon közeledhet egy nőhöz.
Például mert megjósolhatatlan érzelmi és értelmi döntések kavalkádjához ugyanúgy nem lehet jogszabályt rendelni, mint minden pofonhoz rendőrt.
Mindig lesznek félreértések, tévedések, amelyek kibújnak a szabályok alól, sőt, csak azok lesznek. A saját felelősségünkre és kockázatunkra élünk, de pont ezt akarja elvenni tőlünk a liberális elmebaj. A személyes integritásunk legfontosabb eleme, hogy a szociális helyzetekben meg tudjuk magunkat védeni, mert ismerjük és értjük ezeket a helyzeteket. És rendelkezünk annyi bátorsággal, hogy ha a másik átlép egy határt, jelezzük azt, és ha minden határt átlép, akkor mi sem habozunk átlépni a védelmünk érdekében. De semmiféle protokoll nem segíthet hozzá minket ahhoz, hogy a valóságban miként kell cselekednünk, hogy jól érezzük magunkat, viszont ha egy eljárásrend szerint cselekszünk, pont az emberi része fog elveszni az egésznek. Hiszen a protokollt gender aktivisták, jogászok és/vagy elmebetegek fogják megírni, hiszen normális ember ilyenre nem vehető rá.
Aki pedig nem bírja, ha másoknak a szex jut róla eszébe, az ne menjen az utcára!
Habár általában az a baja ennek a bagázsnak, hogy pont nem jut róla eszébe ilyesmi senkinek, de nem azért, mert nem elég szépek, hanem mert hírből sem ismerik a kedvességet. De tényleg: mennyire kell betegnek lenni ahhoz, hogy valaki komolyan azt gondolja, hogy az életet egy safe-space-ben le lehet élni? Csak a valódi emberekkel történő, hol sikeres, hol sikertelen kapcsolatépítéseinkből tanulhatjuk meg, hogyan lehetünk normális emberek. Ez nem mindenkinek sikerül, de ettől még csak ez az egy módszer létezik erre.
