Egy politikai karrier szomorú vége
Ha nem tudsz tömegeket megmozdítani, ne hirdess tömegtüntetést. Mondjuk a fáklyás felvonulás egy szélsőjobboldali pártnál elég ciki, ugyanis ezt a műfajt a Führerék eléggé lejáratták. Viszont legalább könyvet nem égettek a végén. Pedig Havas tanár úr vonás könyvét akár el is tüzelhették volna, más haszna úgyse lesz.
Ha valaki szeretné megérteni, hogy a liberálisok és a nemzeti radikálisok mekkora utat jártak be hónapok alatt, képzelje azt, hogy január elején kimegyünk tüntetni a felső határ nélküli betelepítési kvóta mellett. Ja! A Gyurcsányékkal közösen. Imádom a nácikok és a liberákok személyes integritását, ami annyira erős, hogy kibírják egymást.
A tegnapi tüncire úgy fogunk majd emlékezni, ha egyáltalán, hogy ez volt a végjáték kezdete a Jobbik számára.
A Jobbik mozgósítási képessége sosem közelítette meg Csurka Istvánét, többek közt azért, mert az öreg színházi tapasztalata garantálta, hogy a nézők az általuk remélt, magas színvonalú szolgáltatásra számíthatnak. A Jobbik mindig sajnálta a pénzt kommunikációs szakemberekre, pedig biztos lett volna olyan, szigorúan liberális szakember, aki nagyon jó pénzért nem hagyta volna, hogy nagyon hülyét csináljanak magukból. De hát a sóherség megbosszulja magát. Drága pénzért ugyanis bárki megmondhatta volna nekik, hogy karácsony előtt, péntek délután ötkor, sötétben és esőben a modern csőcselék nem fárad ki a szabad levegőre. Ezt a felsorolást egyébként konkrétan a wécés bácsitól hallottam a Keletiben. Igaz ő simán elszedett tőlem 160 forintot egy pisilésért, tehát tudhat valamit. Még az Index is igen szolid optimizmussal számolt csak be a végső győzelmet tényleg csak hajszállal elhibázó rendezvényről. Az ember nem tud szabadulni attól a képtől, hogy az egész egy összeesküvés, amelyet egy, a Habony Árpád fejében lévő kapcsolótáblán keresztül Orbán Viktor politikai zsenije irányít. Vagy elégséges magyarázat az is, hogy Vona és legszűkebb köre ennyi politikai tehetséggel rendelkezik. A liberális oldalról tudjuk, hogy az anyukájukat is feldolgoznák kolbásznak a hatalomért, de a szélsőjobbról azért szerettük volna, ha jobb lehet a véleményünk. A politikai pszichológiával foglalkozó szakemberek, mielőtt a liberálisok betiltották volna azt a tudományt is, csökönyösen állították, hogy a szélsőbal és a szélsőjobb ugyanaz a lelki alkat, közös ellenségkép esetén tudnak ők közös autodafét is rendezni.
El kell fogadnunk, hogy ezek se akarnak mást, mint mások javait és lerombolni mindent, ami működik.
Miután Vonának nincs állandó személyisége, nem gondolta komolyan a nemzeti radikális projektet sem, mint ahogy a mostani összeliberálisozódást sem. Az ész és a politikai tehetség hiánya abban nyilvánul meg, hogy ez utóbbit akkor is erőlteti, amikor már világos, hogy szétveri a sikeresen felépített szervezetét. Persze nem épített ő semmit, csak az élére állt - most már látszik, hogy teljesen véletlenül - annak a tömegnek, amelyet a szocialisták és a liberálisok impertinens kormányzása elüldözött a baloldali szociális demagógia táborából. Ez nem egy egységes ideológia, nem mozgat meg tömegeket, csak akkor és időlegesen, ha legalább a közeli jövőben remélhető a kenyér és a cirkusz.
De azt még a hülye exszoci szavazók is látják, hogy Vona kenyeret nem ígérhet, mert sose nyer, a cirkuszhoz meg nincs tehetsége.
Aztán amikor a rendszer-, ideológia- és személyiségfüggetlenül csak gyűlölhető liberális politikusok közé keveredik, az egyetlen értékét a maradék hitelességét veszíti el. Jellemzően Vona sosem értette meg, hogy neki min is alapul a hitelessége. A Jobbik hitelessége azon alapult, ahogy az egykori MIÉP-é is, hogy jobbról bírálva és nemzeti kérdésekben támogatva a Fideszt, a kormányra kerülés esélye nélkül vívják reménytelen harcukat. Vona a törzsszavazóit, az igazi jobboldali radikálisokat árulta el, amikor összehavasozta magát. A Jobbik most nem a pártot húsz százalék közelébe emelő, a szocialistáktól átmenekülő szavazóit veszíti el, hanem a régi MIÉP-eseket és a Fidesztől áttévedő rendpártiakat. Ennek a posztnak az első olvasója a macskánk volt (errefelé beszélnek is az állatok, nem csak olvasnak és a kiskutyás képek óta nagyon a begyében van a Vona), akinek az volt az első kérdése, miért szomorú? A butaság az, ami mindig szomorú. Vona 20 évig lehetett volna még a Jobbik elnöke (ha csak véletlenül valami tehetséges embert fel nem vesznek a pártba), és 10-20 százalék között pendlizve stabilizálhatta volna a NER-t, a baloldali-liberális szociális demagógia ellenpontjaként. Nemzeti válsághelyzetben talán még tárca nélküli miniszter is lehetett volna (szigorúan hatáskör nélkül). Most az a jövője, hogy bizonyosan bukik a választások után, sőt erősen benne van a pakliban az is, hogy januárban lecserélik, vagy a saját radikálisai vagy a Lajosék. Sőt lehet, hogy ez közös projekt lesz, mert szegény hülye Gábor már csak visz. Személyes tippem a Jobbik miniszterelnök-jelölti pozíciójára Dúró Dóra. Az ő személye kiegyezés a radikális szárnnyal, vizslakölykök (és erőlködés) nélkül is cuki és sokkal erősebb jellem Karácsony Gergelynél. Szél Bernadettnél meg sokkal kedvesebb. És látványosan emberibb Gyurcsánynál. Ez a szép az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekben, egyenként mindegyik a legrosszabb megoldás.
