Pesti Srácok

Rommel az egyetemen

Rommel az egyetemen

Ha vannak szimbolikus pillanatai egy-egy történetnek, ha léteznek valóságban felbukkanó plot-pointok, akkor a Heti Világgazdaság tragédiája most érkezett ide. Álfelháborodásának, izzadságszagú nekigyürkőzésével a Hvg belezuhant abba a zavaros dögkútba, amelyből a minap egy hitlerbajusszal felékesített, metoo hősnő integetett felénk…

A hetilap – átvéve a Népszava, illetve annak tollnoka, Juhász Dániel modoros mű-bosszankodását – kiszerkesztette a Miseta Attilának, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektorjelöltjének pályázatában felbukkanó idézetet: „Ne adj olyan parancsot, amit nem lehet végrehajtani!” Ál-haragara gyúlva állapította meg, hogy az idézet Erwin Rommeltől származik. Majd így folytatta: „Úgy tűnik, a szenátust ez nem zavarta döntésében. A lap (mármint a Népszava) kereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, arról érdeklődve, hogy elfogadhatónak tartanak-e egy olyan jelöltet, aki a pályázatában egy náci tábornagy gondolatait idézi, de nem kaptak választ.”

Nem csodálom. Hülyeségekre a legtöbb minisztériumban nincs sajtóosztály…

Ami az idézetet illeti, helyénvalónak tűnik. Egy köztudottan kiváló katonatiszt csak tudja, milyen parancsokat érdemes kiadni. Hogy e tekintetben példaadónak tekinti őt a rektor-aspiráns, abban nincs semmi kivetnivaló. Ezer idézetet használunk, olyan embereket citálva, akikről semmit nem tudunk. Azonban, ha utána kutatnánk, bizonyosan kiderülne, hogy a széltében-hosszában elterjedt idézetek kiagyalói között számtalan gazember volt. Némelyik maga a megrestesült gonosz. Hogy mást ne mondjak: „Luke, I am Your Father…” De pont egy Rommel-idézetet kipécézni és azon eljátszani egy röhejes álfelháborodást, igazán méltatlan. Nem a Népszavához, nem Juhász Dánielhez, aki bizonyára nagyon szeretne megfelelni környezetének, de méltatlan a jobb napokat látott Hvg-hez.

Rommelt ugyanis mindenki kedveli, aki egyáltalán tudja, hogy kicsoda.

PestiSracok facebook image

Mint ahogyan kedvelte Hitler is és ha nem is kedvelte, legalább katonai tehetségét elismerte még Churchill is. Nem kellett sokat gugliznom, hogy megtaláljam: „Igen merész és ügyes ellenfél áll velünk szemben. Egy, a háború vérzivatarából kiemelkedő, nagy hadvezér” – mondta Rommelről 1942 januárjában, a brit alsóházban az angol miniszterelnök. (Legalább is a Wikipédia szerint…) Rommel ugyanis jó arc. Vagy ez talán túlzás, de mindenképpen kiváló katona, aki megérdemli, hogy az utókor megemlékezzen róla. Az álhisztit felvállaló Hvg-szerkesztő meg nem az.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.