Pesti Srácok

A doktor, a hit és a tudomány

A doktor, a hit és a tudomány

Meghökkentően lendületes kritikacunamit borított az ellenzéki sajtó Kásler Miklósra, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójára, a EMMI-tárca várományosára. A professzor színes és gazdag médiamúltjából előhalászott idézetgyűjtemény itt-ott valóban rémületes, de csak addig, amíg el nem kezdjük közelebbről is szemügyre venni a szövegeket. Amint ezt megtesszük, kiderül, hogy az ellenzéki kritikák inkább tükrözik a kritikusok primitív scientizmusát, haladásba vetett vakhitét, mint Kásler doktor gondolatainak kuszaságát.

Például a professzornak tulajdonított mondat – az emberi gondolkodás színvonala az utóbbi 2000 évben semmit sem fejlődött, a görögök már mindent leírtak – tagadásához azt kell feltételezni, hogy az emberi gondolkodás fejlődik. Tehát nem a tudás bővül, nem az egyre bonyolultabb emberi-társadalmi környezet kíván új világmagyarázatokat, hanem az ember fejlődik.

Miközben persze nem.

Az ember nem fejlődik. Ugyanolyan ember, mint évezredekkel ezelőtt élt ősei. Úgy is gondolkozik. A haladárok embernemesítő igyekezete azonban idővel mindig előhozza a selejt (eretnekek, rojalista arisztokraták, alacsonyabb rendű népek, osztályellenségek, stb…) kiirtásának ötletét…

Kétely és tudomány

PestiSracok facebook image

De kezdjük az elején, és mindjárt utasítsuk is vissza azokat a sugalmazásokat, amelyek a doktort a tudományos világfelfogás tagadásával vádolják. Persze nem tudjuk – és nem is kell tudnunk – mit gondol a professzor a világ keletkezéséről, de tény, hogy például az ősrobbanás elmélete valóban csak egy elmélet. Igen valószínűnek tűnő elmélet, de csak elmélet. Mint ahogyan az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képlet is az. (Ezekkel kapcsolatban tett a professzor zavarba ejtő kijelentéseket.) Csakhogy még a legkifogástalanabb materialista számára is világos kell legyen, hogy a tudományos narratívák nem tények, hanem a tények lehetséges – és pillanatnyi tudásunk szerint legvalószínűbb – elrendezései. Az ősrobbanás, a magyarság eredete, illetve a magyar történelem számos kérdése – az új miniszter kedvelt témái – valóban megengednek alternatív értelmezéseket. Szögezzük le, nincs olyan, hogy tudományos igazság. A tudománynak leginkább kérdései vannak.

Éppen az nem érti a tudomány lényegét, aki végső válaszokat vár tőle.

Tegyük mindjárt hozzá azt is, hogy a polgári értékrendben kívánatosnak látott „művelt laikus”, az ember, aki mindenféléről olvas, mindenféle tudományt kedvel, nívós (vagy kevéssé nívós) ismeretterjesztő irodalmakat fogyaszt, aki igyekszik megérteni a kort és igyekszik azonos lenni a kor világmagyarázataival, nos, ez az ideális ember sem képzelhető el tévedések, személyes meggyőződések, tudománytalan ideológiai megszaladások nélkül. Sok „művelt laikust” ismerek. Mindnek van valamilyen személyes rögeszmékből táplálkozó vesszőparipája. Éppen ettől szerethetőek…

Istennel vagy isten nélkül

A másik csoportba azok a kritikák kerülhetnek, amelyek Kásler Miklós vallásos meggyőződését érintik. Ateisták számára persze minden vallás eleve értelmetlen és értelmezhetetlen, de azért a legkeményebb istentagadónak is tudomásul kell vennie azt a tényt, hogy elég sokan vannak, akiknek isten léte bizonyosság, akiknek a vallásos hagyomány hétköznapi zsinórmérték. És ezzel együtt azt is tudomásul kell venni, hogy a hívő mellett ott áll a vallásos igazság minden esetben, amikor az ateista elbizonytalanodik. Hogy a Torinói lepel ügyes hamisítvány, vagy isteni csoda, ahogy Kásler Miklós tartja, az az ateistáknak és a hívőknek is egyértelmű. Hogy isten ott áll-e a haldokló gyerekek mellett, ahogyan arra a professzor utalt, az hasonlóan nem kérdés sem az ateistának, sem a hívőnek. Igaz, hogy homlokegyenest ellenkező a bizonyosságuk. A doktor ugyancsak elhíresült gondolata nyomán be kell látnunk azt is, hogy az izotópokra érvényes kvantummechanikai bizonytalanságból szintén eltérő következtésre jut egy hívő és egy ateista.

De van mindezek mögött egy a valódi csoda, tulajdonképpen az európai kultúra kivételes csodája.

Az, hogy hívő és ateista úgy tud együtt dolgozni például egy kórházi osztályon, egy tanári karban, egy hivatalban, vagy akár egy minisztériumban, hogy munkájukra, személyes viszonyaikra, emberi közösségi kapcsolataikra nincs hatással hitük vagy hitük hiánya. Nem kell tudniuk, kinek van, kinek nincs istene. Semmi közük hozzá.

Babona vagy józan ész

A harmadik kérdéskör viszont valóban megdöbbentő lenne, ha nem néznénk a felhánytorgatott gondolatok mögött lappangó összefüggésekre. A bulvárbaloldal babonasággal vádolja Kásler doktort például akkor, amikor azt állítja, hogy szerinte a halálos betegségek 70-80%-a a Tízparancsolat betartásával elkerülhető. Az ominózus mondat kétségkívül elhangzott egy tévéadásban, de máshol a prof pontosabban fogalmazott a Tízparancsolatról: „Én, mint orvos azt mondom: még népegészségügyi program is, mert ha azt betartják, el lehet kerülni a fertőző nemi betegségeket, néhány daganatos betegséget, de még a lelki és vegetatív betegségek jelentős részét is.” Lehet, hogy a televízióban röviden és velősen igyekezett fogalmazni, s valójában arra gondolt, hogy a Tízparancsolat betartásával elkerülhető „fertőző nemi betegségek, néhány daganatos betegség, lelki és vegetatív betegségek” jelentik a halálos betegségek 70-80%-át. Egyszóval a huszadik század dereka óta divatos racionalizálást láthatunk egy teista a professzor kijelentése mögött, olyasféle gondolatot, ami a vallásos, mágikus, népi hagyományokban észszerű életszabályokat próbált kimutatni. Hogy ez így igaz-e, én nem tudom, de amíg a leendő miniszter nem akarja a daganatot ördögűzéssel gyógyítani, amíg nem gondolja, hogy az egészségügyi problémáinkat a vallás terjedése fogja megoldani, addig az ellenzéki hisztéria dacára sincs okunk arra, hogy elvitassuk az orvosprofesszor józan értelmét.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.