Idegenek

Jóleső elégedettséggel cuppan bele megmondóembereinek véleményébe az ellenzéki olvasó: ma is derekasan le lett rasszistázva minden fideszes! Most egy plakát miatt, tegnap egy kevéssé píszí nyilatkozat okán, tegnap előtt sikerült valamire ráhúzni az antiszemita jelzőt, s holnap, meg holnapután is lesz nap. Lesz rasszizmus, lesz fajvédelem és fajüldözés, hogyan is ne lenne…

Mert bármit is mondjon a konzervatív oldal a migrációról, az integráció nehézségeiről – akár a cigányság beilleszkedésének kudarcairól – az mind rasszizmus, kár is tagadni. Nem is akarom én tagadni. Dehogy akarom én kiegyelni burjánzó rögeszmék terebélyes ültetvényét, csak pontosítanék, igazítanék rajta kicsit. Azt is inkább csak a magunk kedvéért.

Egyenlők és egyenlőbbek

Mert a nyitott társadalom eszméjének megszállottjai könnyen keverednek abba a zavarba, hogy az újbaloldali ideológiai csomag hittételeinek tagadását összetévesztik múlt századi tévtanok állításával.

Ők úgy hiszik, mi azért vagyunk rasszisták, mert nem vagyunk újbaloldaliak.

Szerintük az emberek egyenlőek. Eddig egyet is érthetnénk velük, ám az ő fejükben az egyenlőség nem pusztán jogi modell, vagy az esélyhez juttatás igénye, hanem tényleges valóság, egyenértékűség. Szerintünk meg nem. A nyitott társadalom elgondolása azon a posztmodern alapon áll, amely szerint nem lehet minőségi különbséget tenni az egyes tudattartalmak között. Gondolat és gondolat közül egyik sem jobb a másiknál, mindkettő szellemi termék, önkifejező erő, személyes elköteleződés, s mint ilyen, azonos értékű, bármi is legyen a tartalma. Ez a megfontolás áll az amerikai egyetemeken burjánzó safe space igény mögött, ez a felfogás tükröződik a gender-ideológia ezernyi nemi identitás-lehetőségében, tulajdonképpen ez az eszme lappang a metoo-mozgalom mélyén, s csaknem minden meghökkentő újbaloldali tünet mögött.

Természetesen a tudattartalmak, vagy – nevezzük nevén – a kulturális tartalmak egyenlőségének eszméje teszi elfogadhatóvá az újbaloldal számára a bevándorlást is.

A muszlim kádi fejében lévő rakomány e szemlélet szerint éppen annyit ér, mint egy európai asztrofizikus elméjének tartalma. És – most ugrik a majom a vízbe –, aki nem így gondolja, az rasszista!

Kultúrák rangsora

Pedig a szó szoros értelmében nem az. A konzervatív polgár nem a rasszok genetikai különbségében hisz, hanem az emberek tényleges különbségében. Egészen pontosan abban, hogy a fejekben lévő gondolati mixtúra határozza meg azt, hogy ki milyen ember, ki mennyit ér. És persze abban is hisz, hogy az említett mixtúra minőségére döntő befolyással van a kultúra, amiben az illető felnőtt, amiben él, ami ilyen vagy olyan irányba terelte szellemi fejlődését.

Nos, ebben az értelemben a konzervatív polgár nem pusztán az egyeseket tudja értékalkotta tornasorba állítani, de a közösségeket is.

Mi úgy látjuk, hogy a kimondottan káros, emberellenes ideológiáktól a szimpla hülyeségeken keresztül a magasan kvalifikált, proszociális eszmékig ezernyi dolog lehet a fejekben. Egyik magasabb rendű, másik alacsonyabb értékű, egyik fontos, a másik esetleg csak érdekes. S természetesen azt is gondoljuk, mi, konzervatív európaiak, hogy valamennyi kulturális eredmény közül éppen az európai műveltség az, ami a legtöbbet ér, ami a legmagasabb rendű, ami a legnagyobb jelentőségű, s bár folyamatosan változik, bővül, erősödik, azért mégis a legjelentősebb produkciója az emberi fajnak.

Ehhez, azaz éppen hozzánk kell alkalmazkodnia mindenkinek, aki az elérhető legmagasabb emberi minőség szerint szeretne élni.

Ember és emberi

Mi, konzervatív európaiak ugyanis pont azt gondoljuk a szellemi javakról, mint a reneszánsz humanisták, a felvilágosodás enciklopédistái, a tizenkilencedik századi gyarmatosítók, meg még a jóléti társadalom önfeledt turistái is, azt ugyanis, hogy a kultúra nem valami önmagában álló szellemi tartalom, hanem a közösségre vonatkozó, azzal hatásban álló jelenség.

Hatása pedig lehet jó és lehet rossz.

A kultúra – egyéni műveltség és közösségi szellem egyaránt – teheti szebbé, jobbá, gazdagabbá, teljesebbé világunkat, más kultúra pedig teheti sötétté és nyomorúságossá. Az azték halálvallás, az ókor rémületes babona-hálózata, primitív csoportok felelőtlen carpe diem felfogása, vagy, hogy aktuálisabb legyek: az iszlám erőszakos totalitása, nota bene, az újbaloldal értékhierarchiát tagadó nihilizmusa romboló, káros, visszahúzó világnézetek. Míg a Távol-Kelet szorgalomközpontú munkamorálja, a modern kereszténység józan és mértéktartó krédója, de leginkább a tudás, a belátás, megértés követelményén megálló európai kultúra tágasabbá, kényelmesebbé, szabadabbá, mindent egybe vetve boldogabbá teszi létünket. Nagyon leegyszerűsítve emennek van turmixgépe, szépirodalma, és távfűtés-hálózata, amazoknak meg nincs. Kétségtelen, hogy ez utóbbi értékesebb minden másnál, s mivel a kultúra nem valami elvont fogalmi háló, hanem az emberi fejekben és csakis az emberi fejekben lakozó gondolatiság, ezért kétségtelen az is, hogy az európai kultúrát képviselő emberek értékesebbek más kultúrák képviselőinél.

Nem emberi voltukban, hanem kultúremberi mivoltukban.

Azt már csak zártójelben – s csupán a rasszistázók kedvéért írom ide –, hogy az ember el sem képzelhető másképp, csak kultúremberként, azaz úgy, hogy az egyik alacsonyabb, a másik magasabb értékű… És akkor feltehetjük a kérdést: miért is kellene beengedni Európába millió és millió alacsonyabb rendű, értéktelen, sőt értéktagadó, emberellenes kultúrával bíró jövevényt?