Pesti Srácok

A szalamandrák bolygója

null

Jó, nem a legfrissebb hír, de a most zajló törvényalkotói munka, azaz a Stop Soros néven ismertté vált, migráció-akadályozó törvénycsomag tárgyalása, másik oldalról pedig a demográfia-központú kormányzás kialakulása idején ismét aktuális a Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi ajánlásán elgondolkozni.

A pénzügyi-gazdasági világszervezet szerint „a fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és a gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulását.”

Életmód és népességcsökkenés

Én meg azt gyanítom, hogy az IMF vezetését átvették a szalamandrák, valahogy úgy, ahogy Karel Čapek (Harc a szalamandrákkal) megjósolta, vagy az ügydöntők agyába fészkelte be magát valami idegen faj, s onnan irányítja az emberiség kipusztításának finomra hangolt programját.

Igazi gyíkemberek kellenek a dologhoz, mert az ügyben nélkülözhetetlen a logikus gondolkodás.

PestiSracok facebook image

S ez emberi fajtánknál ma már ritkaságnak számít… Az IMF ajánlásán elgondolkodva azonban még emberi elmével is meghökkenve szembesülhetünk a végtelen naivitás és aggasztó rövidlátás gyilkos kevercsével. Lássunk egy kifogástalan szillogizmust! Ha a fejlett országok mindegyikében csökken a népesség, miközben a fejletlen országokban nincs ilyen probléma, akkor okkal feltételezhető a demográfiai hanyatlás valami módon összefügg a fejlettséggel. Nem kell megfejtenünk az összefüggés mikéntjét ahhoz, hogy megértsünk még valamit: mivel a népszaporulat (mikroszintű és természetes) hordozója a család, vagy még naturálisabban a férfi-nő páros, ezért nyilvánvaló, hogy az ő viselkedésük hordozza a népességcsökkenést. Hogy a fiatal, szülő, illetve nemzőképes európaiak (és észak-amerikaiak) miért nem szeretnék magukra venni a szülői lét felelősségét, miért nem akarnak gyermeket vállalni, miért nincs kedvük szerelmeskedni, miért nem tudnak intim és tartalmas kapcsolatot kialakítani, vagy ismét a biológia egyértelműségével fogalmazva, miért nincs bennük hajtóerő génjeik örökítésére, nos, az megint csak nem számít.

Azonban az igen-igen valószínű, hogy a reprodukciós ösztön hanyatlása összefüggésben áll fejlettségünkkel, vagy pontosabban a fejlett világban adott életmóddal.

S persze az életmódba bele kell értenünk a gondolkodási kereteket, az értékrendeket, a napi rutinokat, tapasztalatokat, élményeket, egyszóval mindazt, ami a fejlett világ polgárát megkülönbözteti a harmadik világ lakóitól. Azoktól, akik éppen életmódjuk mássága miatt, lelkesen és dinamikusan szaporodnak.)

Európa és a harmadik világ

Nos, az IMF szerint e szapora bevándorlók jelentenék a megoldást a „gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulására”. Bár a Valutaalap szövegében ez így konkrétan nem szerepel, mégis értelemszerű, hogy a harmadik világból kell jönniük a migránsoknak, hiszen a fejlett világban, mindenhol tapasztalható a népességcsökkenés. És akkor most vigyük tovább ezt az egyszerű logikát a távoli jövőbe! Ha a bevándorlók nem hajlandók felvenni az európai (és amerikai) életstílust, akkor nyilván úgy fognak élni, mint eredeti hazájukban.

Azaz sem a kvalifikált, sem a rendszeres munkára nem lesznek alkalmasak, még hosszabb távon sem.

A harmadik világ ugyanis nemcsak attól az, ami, mert gazdaságai tőkehiányosak, hanem attól is, mert társadalmai… hmm… európai-kultúra-hiányosak. Azaz például idegen tőlük az a mód, ahogyan a fejlett országokban a fiatalokat felkészítik a jövendő helytállásra, ahogyan megszervezik és erős monotóniatűréssel kivitelezik a napi munkálkodást.

Egyszóval idegen tőlük a humánerőforrás-gazdálkodás.

Ha azonban úgy élnek, mint eredeti hazájukban, akkor a migráció hosszabb távon nem a bevándorlókból csinál európait, hanem Európából csinál harmadik világot. Azaz az életmódjához ragaszkodó migránsokból nem lesz európai munkaerő, tehát Európában – hiába nő a népesség – továbbra sem lesz megoldás a „gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulására.”

Ha nem lesznek gyerekek…

Másik lehetőség, ha a bevándorlókat sikerül száz százalékosan integrálni. Ebben az esetben hosszabb távon kicsit színesebb bőrszínű lesz Európa, viszont a hétköznapok ugyanolyanok lesznek, mint ma. A felnőttek minden reggel elmennek dolgozni, a gyerekek meg iskolába.

Már, ha lesznek gyerekek.

Ha ugyanis életmódunkból következik a népességcsökkenés, s a bevándorlók átveszik életmódunk lényeges elemeit, akkor nyilván ők sem akarnak majd szülővé válni. A jól integrált bevándorló európaivá lesz minden tekintetben, s értelem szerűen a demográfiai hajlandóságait is Európához igazítja majd. Így persze ő is rá lesz szorulva a bevándorlók befogadására, amit – saját, személyes és ebben az esetben nyilvánvalóan nagyszerű tapasztalatai nyomán – bizonyára lelkesen támogatni fog. Új perspektíva nyílik a világ előtt, új munkamegosztás születik. A fejlett Nyugat termeli az anyagi és kulturális javakat, a harmadik világ pedig az emberanyagot. Az új egyensúly pedig egészen addig fennállhat, ameddig a bevándorlás-befogadás volumene meg nem haladja a születések nagyságrendjét. A dolog logikájából ugyanis szükségszerűen következik, hogy a migráció nagyságrendje folyamatosan dagad, a születésszám pedig világszerte csökken. (A növekvő gazdaság növekvő jólétet, a permanens migráció pedig – például a hazautalások révén – a jólét, s vele az európai életmód világszintű terjedését biztosítja.) Végül – tulajdonképpen elég rövid idő alatt – eljuthatunk oda, hogy minden ember a fejlett világban fog élni, ott fogja élvezni a kényelmes és szülői felelősségtől mentes európai (észak-amerikai) életmódot, és amikor minden korábbinál szélesebbre tárnák a bevándorlás kapuját, hogy megoldást találjanak a „gazdaságnak a népesség elöregedéséből adódó lassulására”, nem lesz senki, aki besétáljon rajta. Talán majd a szalamandrák…

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.