Pesti Srácok

A „holland kereszténydemokraták”

A „holland kereszténydemokraták”

Tényleg itt az ideje, hogy a Fidesz távozzon az Európai Néppártból. Ehhez a politikai környezethez egy liberális pártszövetség is elég lenne, mondjuk a Nekrofilek, Homofilek, Zoofilek és Pedofilek Európai Képviselőcsoportja, amely a jelek szerint épp szervezés alatt van. Nyilván a Fidesz számára kényelmes, ha nem magának kell kilépnie a tudtán és beleegyezésén kívül szélsőliberálissá lett pártszövetségből, hanem hosszas hercehurca után, Soros György személyes kérésére teszik ki onnan. S persze az is játszik, hogy még nem ismerik és tisztelik nyugaton elegen Orbán Viktort, alapvetően pártolandó, hogy az összes hülye csinál még neki egy kis reklámot.

Jellemző, hogy a „holland kereszténydemokraták” (haha) annyira fantáziaszegények, hogy még egy harmadik indokot sem voltak képesek kiizzadni magukból, megelégedtek Soros ügynökképző intézetének megvédésével és az illegális muszlim invázió akadályozásának emlegetésével. Amúgy nem könnyű „holland kereszténydemokratának” lenni, ez az az ország, ahol gyakorlatilag a szülés természetes megindulásáig lehet abortuszt végrehajtani. „Hollandiában nincs konkrétan szabályozva, hogy hányadik hétig legális a beavatkozás, csak egy intervallumot határozott meg a jogalkotó: a fogamzás és az életképesség elérése közötti időszakban. Az életképesség elérését általában a terhesség 24. hetéhez kötik, ugyanakkor a 22. hét után csak ritkán végeznek abortuszt. A beavatkozás elvégzését mindig megelőzi egy 5 napos várakozási idő.”, írja a TASZ.

A sikeres próza titka az elhagyás technikájában rejlik, gyilkosság végtelen sorozata bújuk meg az „általában” szócska mögött.

Na ezeknek a „holland kereszténydemokratáknak” az értékítéletére kellene hagyatkoznunk nekünk, fejlett kelet-európaiaknak. Szerintem ne tegyük. Amikor mi annyira elnyomtuk a kisebbségeinket, hogy azok simán kiszaporodtak bennünket az országunkból, a hollandusok az összes olyan emberiesség elleni bűnt elkövették a kereskedelem és gyarmatosítás címén, amit manapság kizárólag csak a náciknak tulajdonítanak. Az semmilyen módon nem menti fel őket, hogy a XX. században ők is rápacsáltak, és annyit hülyültek tovább, lusták lettek a gazdagságtól és felhagytak korábbi életmódjukkal. Hollandia bizonyosan jó hely azon magyarok számára, akik nem hiányoznak innen, ha elhúznak Progressziába, de nem ártana felidézniük, hogy Hollandia is csak azért működik még, mert annak a jó kis gyarmattartó konzervatív zárt társadalomnak a maradékain élősködik, amit még nem sikerült szétszívni.

A „holland kereszténydemokraták” meg egy identitás nélküli ótvar söpredék, akik már rég elárulták „Hollandiát”, a maradék néhány hollandot és persze legfőképpen a kereszténységet.

PestiSracok facebook image

Amíg az Európai Néppárt tagja a Fidesz, addig mi használjuk ki őket, hiszen az jelent egy minimális védőernyőt a szélsőliberális elmebaj tombolásában, habár egyre kevesebbet. Nem engedhetünk semmiben. Itt már rég nem a kereszténységről van szó. Alapvető emberi attribútumainkat akarják elvenni tőlünk, olyanokat, amelyekről még pár éve sem gondoltuk volna, hogy elvehetőek. Ezek többet akarnak, mint az életünk, a lelkünk is kell nekik. A gyermekeink lelke és teste, minden, a teljes jövőnk.

Semmi közünk a „holland kereszténydemokratákhoz”!

És nem is lesz, mert ezek az emberek majd nem menekülhetnek ide, amikor kezdődik a buli odaát. Most meg kell üzennünk nekik, hogy kimutatkoztunk egymásnak, a Fidesz reakciója egyébként pont kifejezi ezt az alapállást. Nincs semmiféle kompromisszum, sőt! Feltételek nélküli párbeszéd sem lehetséges az ilyesfajta szélsőséges internacionalistákkal és ateistákkal, akik ki tudja miért hollandnak és kereszténydemokratának hazudják magukat. Az amúgy már szintén eljelentéktelenedő „holland kereszténydemokraták” keménykedése egy teszt az Európai Néppárt részéről, hogy a Fidesz meddig hajlandó elmenni, tudniuk kellett ezt, mert nem akarták megkockáztatni, hogy Orbán Merkelnek mondjon egy nagyon kemény nemet. Az Európai Néppárt már annyira meggyengült az elmúlt három évben, hogy a Fidesz kirúgása már nekik jelent nagyobb kockázatot és nem a Fidesznek. A migrációra kihegyeződő európai politikában a Fidesz a fügefalevél a bevándorláspárti „kereszténydemokrata” pártok szövetségén. Ha a Fidesz távozik, sokkal több szavazót visz magával Európa szerte, mint azt a gyorsulva gyengülő „kereszténydemokraták” megengedhetnek maguknak.

Nem is biztos, hogy jó az nekünk, hogy hozzájárulunk a liberalizmus kereszténydemokráciaként történő eladásának legitimációjához.

Az nem kétséges, hogy jó lenne, ha megmaradna az EU. De az is kétségtelen, hogy ez csak akkor lehetséges és akkor jó, ha a liberalizmus ocsmány eszméje távozik belőle a történelem szemétdombjára, a nácizmus és a bolsevizmus mellé. A poén az, hogy a bolsevizmus és a nácizmus majd riadtan bújuk össze, amikor meglátja a liberalizmus szörnyetegét kikapaszkodni a kanálisból, mert ennyire undorító valamit még ők sem láttak sohasem.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?