Pesti Srácok

Egy Gordonkaszóló elemzése

Egy Gordonkaszóló elemzése
Amikor Bajnai Gordon felbukkan a magyar közéletben, rögtön lehet sejteni, hogy nagy események előtt állunk. Válságkezelésre lesz szükség, és a külföldön külföldieket más külföldiek kifosztásában szakmailag segítő szakembereink készek hazatérni, hogy megmentsék a hont.

A Heller Ágnes alatt található barlangrendszer alatt található bunkerben folyamatosan ülésező liberálisok, arra a következtetésre jutottak, hogy az Orbán kormány meg fog bukni. Például azért, mert Orbán Viktort őrizetbe veszik az Uniós csúcson a kormányfők a liberális értékek semmibevételének vádjával, és szakértői kormányzásra lesz szükség.

Mint ismeretes, a magyar gazdaság jelenlegi látszólagos pozitív eredményei, amelyek az összeomlást előzik, részben a Bokros csomagnak, részben pedig Bajnai Gordon parádés 2009-es válságkezelésének köszönhetőek. Adja magát, hogy ehhez a két korszakos zsenihez forduljunk segítségért, akik már annyi jót tettek velünk.

PestiSracok facebook image

Ha kedves olvasónak most gyomorgörcse és pánikrohama van, ne csodálkozzon, azért csinálják.

A HVG című kiadvány (ami jobb napokat sosem látott, mert régen is ilyen volt, csak harminc éve még benyaltuk a hülyeségeit) „elemzést” kért Bajnai Gordontól. Arról például, hogy merre megy Magyarország.

Én komolyan javaslom mindenkinek, hogy ha van bármilyen illúziója a liberális szürkeállomány létezésével kapcsolatban, olvassa el ezt a szöveget.

A liberális klisék – még a magyar ellenzéki sajtóban is példátlan – használatán kívül azt az eredetiséget lehet még felfedezni benne, hogy az Európai Uniót Noé bárkájához hasonlítja. Gondolom az nincs meg neki, hogy Noé bárkájáról gyakorlatilag mindenki lemaradt. Ebben a hasonlatban az utolsó európai emberpár Emmanuel Macron és egy félmeztelen néger férfi.

Az elemezés elemzése következik.

  • „Elemzésének” első pontjában, helykitöltés céljából, felsorolja azokat a nyilvánvaló tényeket, amelyek Európa világpolitikai hanyatlásához vezettek, gondosan kihagyva a felsorolásból a liberalizmus áldásos hatásait. Hitet tesz az integráció fokozása mellett, természetesen a nemzeti sokszínűség megőrzésének elengedhetetlen hangsúlyozásával. Persze Magyarország rúdja kifelé áll. A mi rúdunk áll a legkifelébb.
  • Aztán az a gondolata támad (hahaha), hogy erős középosztály kell. De azért, mert a forradalmat nem a szegények, hanem a csalódottak csinálják. És most a középosztály csalódott. Ipari forradalom 4.0. Orosz militarizmus. Radikális populizmus. Csak a liberalizmus. A demokratikus intézmények nem gyökereznek elég mélyen.
  • A 2008 és 2010 közötti válságkezelés eredményeit (hahahahahaha) részben az ország megtartotta, de utána nagyon leszakadt. Minden rossz, de legalább az ország nincs a veszélyeztetett államok első sorában válság esetén. (Ahol volt, amikor ők kormányoztak.)
  • Az országot lassan ölő daganat fenyegeti. Öregedés, kivándorlás, munkaerőhiány. Növekedés nem tartható.
  • Háborút visel a kormány Európa többsége ellene. Vagy Európa orbanizálódik, vagy nem. Csak kihasználjuk szegény Európai Uniót. Kicsi ország vagyunk.
  • A jelenlegi rendszer tönkreteszi a fejet és a lelket. Agymosás, manipuláció. Messzebb vagyunk a szélsőliberálisok által elképzelt utópiától, mint 1990-ben. (Hurrá!)

Aristo kolléga szerint Bajnai főpolgármester akar lenni, ami mintha felmerült volna már 2014-ben is. Főpolgármester is. Miniszterelnök is, a Nemzeti Bank elnöke is. Ezek univerzális zsenik, bármilyen poszton képesek hatékonyan kiszolgálni a multinacionális pénzügyi szereplőket.

Egészen megdöbbentő, hogy Bajnai Gordonnak mennyire nincsenek nézetei a világról.

Nem csoda, hogy jól kijöttek Gyurcsánnyal, hiszen annak sincsenek elképzelései, csak a jelentés nélküli fogalmak amorf rendszere van a fejükben. Így gondolkodnak azok, akik azt hiszik, hogy ha az átutalások rendben megtörténnek, akkor a valóság is rendben lesz. Kivéve persze a libák ellenértékét.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek az ideális társadalmukat úgy képzelik el, hogy ott a pénzügyi műveletek zavartalanságát szolgálja a reálgazdaság és az átlagemberek munkája egyaránt.

Meg kellene végre azoktól szabadulnunk, akik mindig úgy intézik, hogy mi fizessünk először.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.