Pesti Srácok

Kunhalmi „sugar daddy-ként” tekint az EU-ra

null

Kunhalmi szerint „a Néppárt pedig már rég nem demokratikus, hiszen akkor nem engedte volna, hogy az EU pénzén autoriter állam épüljön Európa közepén.” Kunhalmi Ágnes, aki Tóth Bertalan Bangónéja, és akinek még az ajtó (még ha egy tűzszakasz ajtóról is van szó) működését sem sikerült elsajátítania, egy zseni. Kevés politikusnak sikerül ugyanis egyszerre egy darab ilyen mondattal üldöznie a saját választóit és felvillanyoznia az ellenfeleit, mint neki. Azt fel sem merem vetni, magára és eszmetársaira milyen kontextusokban gondolhat.

Kezdjük a mondat második felével, mert abból kiderül, hogy az ellenzék és sajnos a szavazóinak egy jó része egy kukkot sem ért abból, hogy mire jött létre az EU és hogy milyen működési elvekben egyezünk meg eredetileg. A mondat első feléből meg az derül ki, hogy a demokráciáról, a szuverenitásról sincs fogalma.

Legyünk optimisták, csak az ajtó volt túl kemény és egyszer elmúlik az amnézia és a kognitív funkciók korlátozottsága.

PestiSracok facebook image

A baloldal demokrácia iránti teljes érzéketlensége közismert, rohadtul nem szeretik a választásokat, ugyanis el szokták őket veszíteni, ha már az emberek szereztek némi tapasztalatot a kormányzási képességeikről. Ajtóallergiás hősnőnk szerint Magyarországon az EPP-nek a választásokat is be kellett volna tiltania, esetleg megtilthatta volna a Fidesznek, hogy elinduljon rajta. Persze az is megoldás lehetne, ha a Fideszt arra kötelezi az EPP (de-mok-ra-ti-ku-san!!!), hogy kizárólag Bangóné Tóth Ágnes javaslatait szavazhatja meg a parlamentben.

Ági néni jól láthatólag azt gondolja, hogy az EPP valami hatósági jogkörökkel rendelkező intézménye az EU-nak, amelynek módjában áll nem hagyni valamit. Egy pártszövetség, ha nem volna nyilvánvaló, leírom ide is, hátha hülyék is olvasnak bennünket, ebben az összefüggésben egyedül csak azt döntheti el, hogy kit vesz fel a tagjai közé. Meg, hogy kit zár ki.

A Néppárt felfogása a demokráciáról (most még) azonban eltér Tóthné Bangó Ágnesétől, és általában elégségesnek gondolja a választások érvényességéhez azt, hogy ha megtartják, mindenki elindulhat rajta és mindenki szavazhat titkosan. A győzelemhez pedig matematikai okokból elégségesnek érzik azt, ha valaki megszerzi a szavazatok majdnem ötven százalékát és harminc százalékot ver a második pártra.

Nem cáfolom Kunhalmi Bertalanné Ágnes azon értesülését, hogy a Néppárt tervezi a demokrácia kritériumai közé felvenni a nem liberális sajtótermékek és bármiféle nem liberális tájékoztatás betiltását, illetve a liberális sajtó kötelező olvasását, illetve a HVG, Index, 168 óra félórák kötelező bevezetését az állampolgároknak, CEU-n végzett instruktorok vezetésével (plusz egy adag szóma, ami feldobja). De még nem tartunk itt, tehát az EPP még nem nevezte ki helytartónak, sőt fel se vette az MSZP-t a tagjai sorába.

Mondjuk, ha akarja, sietnie kell, hogy még meglegyen.

De ez mind lényegtelen a mondat második részéhez képest. Ágika, az „oktatáspolitikus” ugyanis olyan mértékben keveri össze az EU-t egy sugar daddy-vel, hogy csak na. Jól láthatólag azt hiszi, hogy nekünk minimum szexelni kell a magországokkal azért, mert méltóztatnak idenyomni abból a pénzből valamennyit, amit kivisznek innen.

Az EU-nak nincs is saját pénze, csak a tagállamok befizetéseiből gazdálkodik és a kölcsönös gazdasági előnyök miatt jött elsősorban létre. Mi megnyitottuk a piacainkat és folyamatosan nyitva tartjuk, ők is az övéiket, mi segítjük őket a tőkéjük hatékony felhasználásában, ők meg munkahelyeket teremtenek itt. Az LMBZQ+-ról, Pride-ról, meg a liberalizmusról egyik szerződésben sincs szó.

Nagyon keményen megfizettünk és megfizetünk azokért az EU-s támogatásokért.

A lényeg azonban az, hogy ez az egy mondata Kunhalminak mindent elmond róla, az ellenzékről, az egész liberális bagázsról. Ezek azt gondolják, hogy mi a magországok szolgái vagyunk, akik kegyelemkenyéren tengődnek és mindent meg kell tennünk cserébe, hogy tovább pénzeljenek bennünket.

A számok alapján ők még csak nem is pénzelnek bennünket, inkább gazdagodnak rajtunk. Amikor az ellenzék gyengének és kiszolgáltatottnak akarja láttatni Magyarországot és a saját szolgatempóját kéri számon a kormányos és Orbán Viktoron, magáról állítja ki a „kitartottsági” bizonyítványát.

Lakájokat ritkán választ vezetőjének egy normális ország népe. Főleg olyanokat, akik reklámozzák is, hogy szeretnek egy erősebbtől függni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.