Pesti Srácok

Attól tartok, az Európai Unió egy hülye ötlet volt

Attól tartok, az Európai Unió egy hülye ötlet volt

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és a jelek szerint egyenesen Dobrev Klárához vezet, amit viszont nyilván az alapító atyák nem láthattak előre. De ez már csak így van: a fene gondolta volna, hogy például a Közép-Európában összeomló kommunizmus után a nyugatiak minden posztkommunista országban lepaktálnak a volt kommunistákkal a nemzeti politikai erők ellen. Rögtön a rendszerváltások után, még akkor, amikor még a nyugati jobboldali konzervatív pártok nemcsak nevükben voltak azok, mint manapság. A Kohl és Orbán közötti jó viszony is csak arra volt elég, hogy a német jobboldali elit néhány eszesebb tagja felfogja: ha nyugati magállamok helyi favoritjai a volt kommunisták, hogy azok segítségével foszthassák ki ezeket az országokat, az nem jó hosszú távon Európának. De a nyugati baloldal és a hozzájuk megdöbbentően erősen kapcsolódó nagyvállalatok csak azt tartották szem előtt, mit lehet kilopni a posztkommunista országokból.

Naivak voltunk 1990 után. A nyugatiak csináltak sztárt Horn Gyulából, az egykori pufajkásból, aki az ügyetlen Németh Miklósnál jobban építette fel magát rendszerváltónak, és a nyugati politikusok segítettek a volt kommunistáknak privatizáció címén ellopni a fél nemzeti vagyont. És mi mégis elhittük, hogy akik a nagybetűs Európából idejönnek, azok tényleg a javunkat akarják.

Hát nagyobbat nem is tévedhettünk volna

A brüsszeli és a brüsszelita elit egyszerűen nem akarja, hogy a keleti „életterükben” létezzenek nemzetállamok. Sem azt, hogy nemzetek, sem azt, hogy etnikumok, sem azt, hogy nyelvek. Valamiféle kevert népességet akarnak, amelyet hosszú távon is a Gyurcsány–Dobrev pároshoz hasonló szerveződések biológiai leszármazottai igazgatnak, valószínűleg szindikátusi-nagyvállalati rendszerben

.

PestiSracok facebook image

Két dologban tévedtünk alapvetően, amikor az EU-t választottuk. Egyrészt azt hittük, hogy a német, az angol és a francia politikai, gazdasági és kulturális elit tanult valamit a XX. század történéseiből. Másrészt azt gondoltuk, hogy a kommunizmus negyven éves tapasztalata után nem lesz olyan jelentős elitcsoport Magyarországon, aki a Rákosiékhoz hasonló lelkesedéssel és ambícióval árulja el a hazáját, vagy ha lesz is, külföldi támogatók híján nem juthat szerephez és értelemszerűen belföldi támogatói sem lesznek.

Ehhez képest a nyugati elitek egyetlen következtetést vontak le a megelőző száz évből, hogy nem egymással vetélkedve, hanem viszonylag együttműködve, közösen tudják uralni és kifosztani Közép-Európát.

Szociológiailag pontosan mérték fel akkor, hogy az olasz és spanyol, meg görög munkaerőnél jobb a magyar, a lengyel, a cseh vagy a szlovák, még a román is, amely akár rabszolgaként is tartható, és egyik sem olyan problémás, mint a török vagy az albán. Az unió az ő uniójuk; mi csak annak örülhetünk, hogy finomabb módszereket alkalmaznak a működtetése során, mint korábban. Persze ezt az elején nem gondolták ennyire komolyan, de az EU bővítésének már a gyarmatosítás volt a célja technikai értelemben; szemernyi jóindulat vagy politikai gesztus nem volt benne. Akik az egyes nemzetállamokban az Európai Egyesült Államok szekerét tolják, csak kis részben buta idealisták; döntő többségük főállású haza- és nemzetáruló, akiknek az a karriercélja, hogy valami jó pozíciót megcsípjen a helytartóság parancsnoki láncában. A magyar helyzetben különösen az az undorító, hogy az EEÁ-projekt fő szószólója unokája egy fő kommunistának és házastársa egy fő kommunistának.

Olyan internacionalizmus ez, amire Sztálin elvtárs se szólhatna egy rossz szót sem.

A nyugati vezető politikusok teljesen komolyan azt gondolják, hogy a közép-európai országok kárára szanálhatják az EU-n belüli dél-európai szövetségeseiket, úgy, hogy a pénz nagy része azonnal vissza is áramoljon hozzájuk. A németek még mindig többet és jobban dolgoznak, mint az olaszok, a spanyolok, a görögök, viszont nem azért élnek kevésbé jól, mint eddig, mert eltartják a délieket, hanem azért, mert már közel tízmilliós, teljesen inaktív, nem európai bevándorló réteget tartanak el ideológiai okokból. De azt teljesen komolyan gondolják, hogy úgy vesznek fel egy évszázados pénzügyi kihatású gigahitelt, hogy sem a felvétel feltételeibe, sem a felhasználás módjába és politikai feltételeibe nem szólhatnak bele azok a közép-európai államok, amelyek eleve kevesebbet kapnak belőle. Persze a törlesztés tekintetében nem lesznek majd ennyire visszafogottak, ha eljutunk odáig. Ott majd gondolnak ránk. Az EU-tagság egy csúszós lejtőnek bizonyult: folyamatosan veszi el a szervezet a tagállamok szuverenitását, azért, hogy azt a saját, illetve általában Németország hasznára használja fel. De ez a Németország valójában nem egy nemzetállam már, hanem a liberális politikai, gazdasági és kulturális elit szűk konglomerátuma, amely ugyanúgy nem törődik az átlag némettel, ahogy az átlag magyarral sem.

Az átlag magyar ellenzéki szavazó nem fogta még fel, hogy a jelenlegi magyar kormányon kívül sem az ellenzéknek, sem az EU-nak nem érdeke az ő jóléte, mert egyik sem akar már tőle semmit.

Nem akkora demokraták ezek, hogy ragaszkodjanak holmi választásokhoz. Valószínűleg az utolsó olyan pillanatban vagyunk, amikor még a brüsszeli és a német elit ragaszkodni kénytelen a szavazáshoz és az EU formális szabályaihoz valamilyen lényeges döntéshozatal során. Folyamatosan és egyre brutálisabban avatkoznak be a nemzeti választásokba, és egyre több pénzt öntenek bele a szuverenitás-ellenes civil szervezetekbe és ellenzéki pártokba. A németek nem is titkolták, hogy liberális köztársasági elnököt akarnak megválasztatni Lengyelországban, és a III. Birodalomhoz hasonló gátlástalansággal avatkoztak bele Lengyelország belügyeibe. Az a szerencsénk, hogy jó liberálishoz méltóan hanyagolja el Németország a haderejét, na meg az, hogy a pacifikált német átlagjóemberek annak kiderülését azért rosszul viselnék, hogy demokrata és humanista kormányuk egyébként rablóhadjáratra készül keleten. Habár a mi megszállásunkat simán el lehet adni "rabszolgafelszabadításnak" a befolyásolás ("közösségi" média) jelenlegi lehetőségei mellett.

A németek és a poroszok, általában a nagyképű nyugatiak pontosan ugyanúgy viselkednek most is, ahogy a történelem során szoktak; mi voltunk ostobák, amikor elhittük, hogy megjavultak.

Ajánljuk még

Simlis szélhámos, vagy áldozat? - Gál László, a magyar futball örök túlélője

Sport exkluzív 2019 május 17.
A magyar foci mindig kitermelte magából a zavarosban halászó holdudvarát; különösen igaz volt ez a kilencvenes évekre, de még a 2000-es évek sem feltétlenül a nyugalomról szóltak. Rengeteg adócsalási és bundaügy rontotta az amúgy is egyre mélyebb morális és szakmai szinten álló hazai futball renoméját; kalandorok és menedzsernek álcázott csalók szálldostak dögkeselyűként, és markoltak ki annyi pénzt a fociból, amennyit csak tudtak. Időnként most is kiesik egy-egy csontváz a szekrényből, azonban a jelenlegi viszonyokból visszatekintve félelmetes volt ez az időszak. Sok emblematikus figurára emlékszünk, akik így vagy úgy részt vettek ebben a kavalkádban: az egyikük Gál László, aki megfordult a Fradiban technikai igazgatóként, a Videotonban és a Honvédban ügyvezető igazgatóként, szerepet vállalt a Vasasnál is, jelenleg pedig az Ózdi FC elnöke. Gált folyamatosan zavaros ügyek követték, adócsalási botrányok és gyanúsítások, legutóbb pedig az Ózdnál is furcsa pénzügyi szituációba kerültek, melyben tudomásunk szerint az MLSZ vizsgálatot rendelt el és a NAV is nyomozást indított. A PestiSrácok.hu személyesen is beszélt Gál Lászlóval, aki szerint személye mindenhol csípte valaki szemét, többször kvázi balek volt, és vele próbálták elvitetni a balhét. Vajon mindig rosszkor volt rossz helyen, vagy ügyeskedő, simlis bajkeverő, aki mindenhol igyekezett kibújni a felelősségre vonás alól, és új helyen folytatni az üzelmeit?

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.