Pesti Srácok

Attól tartok, az Európai Unió egy hülye ötlet volt

Attól tartok, az Európai Unió egy hülye ötlet volt

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, és a jelek szerint egyenesen Dobrev Klárához vezet, amit viszont nyilván az alapító atyák nem láthattak előre. De ez már csak így van: a fene gondolta volna, hogy például a Közép-Európában összeomló kommunizmus után a nyugatiak minden posztkommunista országban lepaktálnak a volt kommunistákkal a nemzeti politikai erők ellen. Rögtön a rendszerváltások után, még akkor, amikor még a nyugati jobboldali konzervatív pártok nemcsak nevükben voltak azok, mint manapság. A Kohl és Orbán közötti jó viszony is csak arra volt elég, hogy a német jobboldali elit néhány eszesebb tagja felfogja: ha nyugati magállamok helyi favoritjai a volt kommunisták, hogy azok segítségével foszthassák ki ezeket az országokat, az nem jó hosszú távon Európának. De a nyugati baloldal és a hozzájuk megdöbbentően erősen kapcsolódó nagyvállalatok csak azt tartották szem előtt, mit lehet kilopni a posztkommunista országokból.

Naivak voltunk 1990 után. A nyugatiak csináltak sztárt Horn Gyulából, az egykori pufajkásból, aki az ügyetlen Németh Miklósnál jobban építette fel magát rendszerváltónak, és a nyugati politikusok segítettek a volt kommunistáknak privatizáció címén ellopni a fél nemzeti vagyont. És mi mégis elhittük, hogy akik a nagybetűs Európából idejönnek, azok tényleg a javunkat akarják.

Hát nagyobbat nem is tévedhettünk volna

A brüsszeli és a brüsszelita elit egyszerűen nem akarja, hogy a keleti „életterükben” létezzenek nemzetállamok. Sem azt, hogy nemzetek, sem azt, hogy etnikumok, sem azt, hogy nyelvek. Valamiféle kevert népességet akarnak, amelyet hosszú távon is a Gyurcsány–Dobrev pároshoz hasonló szerveződések biológiai leszármazottai igazgatnak, valószínűleg szindikátusi-nagyvállalati rendszerben

.

PestiSracok facebook image

Két dologban tévedtünk alapvetően, amikor az EU-t választottuk. Egyrészt azt hittük, hogy a német, az angol és a francia politikai, gazdasági és kulturális elit tanult valamit a XX. század történéseiből. Másrészt azt gondoltuk, hogy a kommunizmus negyven éves tapasztalata után nem lesz olyan jelentős elitcsoport Magyarországon, aki a Rákosiékhoz hasonló lelkesedéssel és ambícióval árulja el a hazáját, vagy ha lesz is, külföldi támogatók híján nem juthat szerephez és értelemszerűen belföldi támogatói sem lesznek.

Ehhez képest a nyugati elitek egyetlen következtetést vontak le a megelőző száz évből, hogy nem egymással vetélkedve, hanem viszonylag együttműködve, közösen tudják uralni és kifosztani Közép-Európát.

Szociológiailag pontosan mérték fel akkor, hogy az olasz és spanyol, meg görög munkaerőnél jobb a magyar, a lengyel, a cseh vagy a szlovák, még a román is, amely akár rabszolgaként is tartható, és egyik sem olyan problémás, mint a török vagy az albán. Az unió az ő uniójuk; mi csak annak örülhetünk, hogy finomabb módszereket alkalmaznak a működtetése során, mint korábban. Persze ezt az elején nem gondolták ennyire komolyan, de az EU bővítésének már a gyarmatosítás volt a célja technikai értelemben; szemernyi jóindulat vagy politikai gesztus nem volt benne. Akik az egyes nemzetállamokban az Európai Egyesült Államok szekerét tolják, csak kis részben buta idealisták; döntő többségük főállású haza- és nemzetáruló, akiknek az a karriercélja, hogy valami jó pozíciót megcsípjen a helytartóság parancsnoki láncában. A magyar helyzetben különösen az az undorító, hogy az EEÁ-projekt fő szószólója unokája egy fő kommunistának és házastársa egy fő kommunistának.

Olyan internacionalizmus ez, amire Sztálin elvtárs se szólhatna egy rossz szót sem.

A nyugati vezető politikusok teljesen komolyan azt gondolják, hogy a közép-európai országok kárára szanálhatják az EU-n belüli dél-európai szövetségeseiket, úgy, hogy a pénz nagy része azonnal vissza is áramoljon hozzájuk. A németek még mindig többet és jobban dolgoznak, mint az olaszok, a spanyolok, a görögök, viszont nem azért élnek kevésbé jól, mint eddig, mert eltartják a délieket, hanem azért, mert már közel tízmilliós, teljesen inaktív, nem európai bevándorló réteget tartanak el ideológiai okokból. De azt teljesen komolyan gondolják, hogy úgy vesznek fel egy évszázados pénzügyi kihatású gigahitelt, hogy sem a felvétel feltételeibe, sem a felhasználás módjába és politikai feltételeibe nem szólhatnak bele azok a közép-európai államok, amelyek eleve kevesebbet kapnak belőle. Persze a törlesztés tekintetében nem lesznek majd ennyire visszafogottak, ha eljutunk odáig. Ott majd gondolnak ránk. Az EU-tagság egy csúszós lejtőnek bizonyult: folyamatosan veszi el a szervezet a tagállamok szuverenitását, azért, hogy azt a saját, illetve általában Németország hasznára használja fel. De ez a Németország valójában nem egy nemzetállam már, hanem a liberális politikai, gazdasági és kulturális elit szűk konglomerátuma, amely ugyanúgy nem törődik az átlag némettel, ahogy az átlag magyarral sem.

Az átlag magyar ellenzéki szavazó nem fogta még fel, hogy a jelenlegi magyar kormányon kívül sem az ellenzéknek, sem az EU-nak nem érdeke az ő jóléte, mert egyik sem akar már tőle semmit.

Nem akkora demokraták ezek, hogy ragaszkodjanak holmi választásokhoz. Valószínűleg az utolsó olyan pillanatban vagyunk, amikor még a brüsszeli és a német elit ragaszkodni kénytelen a szavazáshoz és az EU formális szabályaihoz valamilyen lényeges döntéshozatal során. Folyamatosan és egyre brutálisabban avatkoznak be a nemzeti választásokba, és egyre több pénzt öntenek bele a szuverenitás-ellenes civil szervezetekbe és ellenzéki pártokba. A németek nem is titkolták, hogy liberális köztársasági elnököt akarnak megválasztatni Lengyelországban, és a III. Birodalomhoz hasonló gátlástalansággal avatkoztak bele Lengyelország belügyeibe. Az a szerencsénk, hogy jó liberálishoz méltóan hanyagolja el Németország a haderejét, na meg az, hogy a pacifikált német átlagjóemberek annak kiderülését azért rosszul viselnék, hogy demokrata és humanista kormányuk egyébként rablóhadjáratra készül keleten. Habár a mi megszállásunkat simán el lehet adni "rabszolgafelszabadításnak" a befolyásolás ("közösségi" média) jelenlegi lehetőségei mellett.

A németek és a poroszok, általában a nagyképű nyugatiak pontosan ugyanúgy viselkednek most is, ahogy a történelem során szoktak; mi voltunk ostobák, amikor elhittük, hogy megjavultak.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.