Amikor a kommunista panaszkodik, miután rájött, hogy már nem az övék minden
A miénk volt itt már minden: miénk volt az ügyészség, miénk volt a rendőrség, miénk volt a Balaton, miénk volt az építőipar, miénk volt a turisztika, miénk volt a vendéglátás, miénk volt a szolgáltató- és a szállodaipar, miénk volt a divatipar, miénk volt a magyar tudomány, miénk voltak az egyetemek, miénk volt az összes út és az összes vasút, miénk volt az atomerőmű és a miénk volt a sportvilág (habár sose szerettük), tokkal-vonóval, miénk volt a honvédségi repülőgépeknek átkeresztelt, ám privátként használt repülő- és helikopterpark, miénk volt a vírus (a madár és sertésinfluenza), és azt tettünk vele, amit csak akartunk, miénk volt a média (nagyrészt még most is az), miénk volt a közszolgálatnak csúfolt pártszócső, miénk voltak a kastélyok és a miénk lett volna az utólag felhúzott reprezentatív erkély (ha eszünkbe jutott volna valamit is építeni), miénk a bűnöző- és maffiaipar (itt még tartjuk a hadállásainkat), a Kapolyi Lacié volt a hol privatizált, hol visszaállamosított Mátrai Erőmű, miénk volt itt minden, az iskolák, a gyermekek agya és lelke, a teljes erőszakgépezet a miutánunk sose nyomozó rendőrtől a szemkilövő rendőrig, miénk voltak a tankönyvek és az egyetemi tanszékek, miénk volt az összes haverunk kinevezése és az összes rohadt jobbos kirúgása, miénk volt a zsarolásra használt pénzek tömege, minálunk volt a kopasz bérelhető verőlegények csapatának listája, miénk volt az összes egyház, amelyik pedig nem, azt bírósági végzések ide, vallási és lelkiismereti szabadság alapjoga oda, a legócskább személyes bosszútól vezérelve kicsináltuk.
Kicsináltunk mindenkit, akik nem olyanok, mint mi, akik hozzánk képest mások, akik máshogy látnak, hallanak, éreznek, gondolkodnak. Kicsináltuk a gondolkodókat, akiknek tudásuk lehet nagy, de hozzánk nem voltak lojálisak. S közben szabadjára engedtük ideológiai keretlegényeinket, a kielégítetlen féltehetségeket és a reménytelen tehetségteleneket, már birtokoltuk teljesen a múltat, a röhej-pszeudo-intézeteinkkel, röhej-pszeudo-tanszékeinkkel, röhej-pszeudo-művészeinkkel, fakezű utcaszobrászainkkal, lazára maszkírozott, fiatalosnak látszani kívánó, kínos liberális-médiasenkiháziainkkal. A gátlástalan meggazdagodás rohamlépteiben mindent megszereztünk, de mintha maradt volna még valami apróság. A kultúra. Nem mintha érdekelt volna ez minket, egy nagy szart érdekes ez nekünk, de két okból erre is szükségünk volt: részben presztízsokokból, részben pedig azért, hogy frusztrált kegyenceinket, azokat, akik tehetségtelenségüktől, vagy ami még rosszabb: féltehetségüktől kínlódva-szenvedve előbb szabadon rombolhassanak, hogy a semmin, a saját barbárságunk által szétvert romhalmazon uralkodhassunk végre, és a miénk lehessen a jövő, mi oktathassuk saját torzképünkre és torzhasonlatosságunkra a jövő nemzedékét: ugyanolyanoknak, amilyenek mi vagyunk, ugyanolyan tehetségtelennek, ugyanolyan akarnoknak, ugyanolyan gátlástalan nímandnak, ugyanolyan falkában nyomulónak, amilyenek mi maguk vagyunk, hogy mi nevezhessük majd diplomáknak azokat a seggtörlésre sem alkalmas papírokat, amelyek igazolják majd a tanítványaink tehetségét, okosságát, kiválóságát, miközben egy lószart azok, s így végre garantáltan a miénk lett volna az ország, miénk a dicsőség, a világ végezetéig, örökkön örökké, ámen!
Már a kegyenceken a sor, végre a kultúrát is megkaptuk volna Gyurcsány urunktól, aki ezzel „Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek” (besúgóink és jelentőink úgyis olvassák e sorokat, keressék csak meg a Google-ban, honnan az idézet).
Mi lett volna, ha nem állítottak volna meg minket? Mi lett volna, ha nem tér vissza? A mi kegyenceink elődei, a Szabolcska Mihályok sosem voltak képesek legyőzni az Adykat, s ez az, amit mi nem akartunk tudni. Minden galádságot, aljasságot és embertelenséget elkövethettünk, ám még a Vörös Hadsereg tankjaival sem voltunk képesek bevenni a kultúrát.
Kizárólag egy külföldi haderő behívása lehet a megoldás. Legyen példa az Index Szabad Nép, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem Marxista-Leninista Egyetem Hallgatói Önkormányzatának nyilatkozata: sem a Szabad Nép újságírói, sem a Hallgatói Önkormányzat esetében az együttes megmozdulás nem volt a magyarok által bekalkulálva.
A magyaroknak és és a szabadon választott kormányuknak minden szavát el kell elhinni! Ezek tényleg szeretnek magyarnak lenni, és nem gyűlölik magukat, mint mi (magunkat is, őket is).
Csak a külföldi csapatok behívása segíthet, minden más halálra ítélt illúzió, gyáva és ostoba reménykedés az, hogy Rákosi elvtárs feltámadhat.
(A poszt a Gyurcsány egyik kedvenc háziértelmiségének hamis panaszkodását karikírozza ki.)
