Pesti Srácok

Minden liberális egyúttal főállású propagandista is!

null

A liberálisok olyan rendszert alakítottak ki, amelyben mindegyikük tulajdonképpen azért kapja a fizetését, hogy a saját szakterületén nyomja a legótvarabb liberális propagandát.

Akárhol is dolgozzon egy liberális, a fő feladatának azt tartja, hogy minden számára elérhető ember számára világossá tegye, ő az egyetlen igazi igazság tudója, és aki a kegyeiből akar részesedni, annak vele kell egyetértenie, nem mással. Akár az Index szerkesztőségében, valamelyik egyetem bölcsészkarán, a Színművészeti Egyetemen, vagy valamelyik kutatóintézetben dolgozik a liberális, sosem gondolja azt, hogy az államtól a munkája miatt kapja a fizetését. Mindegyik meg van győződve róla, hogy őt azért kell nagyon jól megfizetni, mert ő az egyetlen üdvözítő igazságot, a liberális propagandát terjeszti.

Mostanra oda jutottunk, hogy már egyik sem hajlandó más világnézetű emberekkel együtt dolgozni, sőt együtt létezni sem.

PestiSracok facebook image

A liberálisok már semmiféle szaktudást, műveltséget nem tartanak fontosnak, csak azt, hogy aki hallgatja őket, az megtudja, milyen undorító dolog nem liberálisnak lenni.

A liberálisok azt is elintézték maguknak, hogy a multinacionális vállalatok kizárólag olyan árukapcsolással hirdessék a termékeiket, amelynek a másik fele a liberális propaganda, Magyarországon meg természetesen kormányellenes tartalom is. Akár a borotvádról, a farmeredről, az elektromos autódról van szó, nem mellékesen megmondják neked, hogy mit is kell gondolnod hozzá.

Az Index nevű zavaros gazdasági konglomerátum része a Totalcar, egykoron minőségi brand is, amely a hazai autóskultúra zászlóshajója kíván lenni jelenleg is. Azt hiszem gazdaságilag független aloldala az Indexnek, tartalmilag, szerkesztésileg bizonyosan az. Engem nem érdekelnek az autók általában, viszont technológiai értelemben az elektromos autózás igen, ezért az evvel kapcsolatos anyagaikat szoktam követni. Miután pár napja három tesztelésre kapott új elektromos autó közül kettő megállt a kezeik között, meg akartam hallgatni az elektromos autók problémáival foglalkozó podcastjukat, az aktuális Égéstér című műsort.

A bő egy órás műsor először is valami édességelemzési blokkal kezdődött, bő öt percig promóztak valami csokigyártót, vagy a konkurenciáját, olyan gátlástalansággal, hogy csak pislogtam. És amikor aztán azt gondoltam, hogy csak eljutottunk az elektromos autókig, akkor minden átmenet és átkötés nélkül Winkler elvtárs elkezdte gyalázni Kásler Miklóst és persze Orbánozott is egy jót. Ekkor dőlt el, hogy sose tudom meg Winkler és haverjai, illetve elvtársai véleményét az elektromos autókról, mert ha annyit ért hozzá, mint bármi máshoz, akkor az teljesen lényegtelen. A hitelességéről nem is beszélve, hogy mennyire lehet „független” valaki szakmailag, aki emberileg ennyire nem.

De én voltam a hülye, hogy egyáltalán belekezdtem. Winkler tipikus liberális, újságírói tehetsége ellenére csak egy egyszerű propagandista. Az idézett műsor tipikus példája a liberáliskodásnak, mint hivatásnak a gyakorlására. Winklernek nyilván joga van hozzá, hogy utáljon bárkit, sőt ahhoz is, hogy ezt nyilvánosságra hozza.

Ahhoz viszont kultúrembernek kellene lennie, hogy politikai véleménye ne ennyire primitív módon üssön át a szakmája gyakorlásán.

Persze ehhez is joga van, hiszen a demokrácia szépsége, hogy mindenki a saját kontójára olyan, amilyen, de ezzel viszont elveszíti újságíró jellegét, mindennemű függetlenségét, és propagandistává avanzsál. Sőt, azonnal elő is léptethetjük aljas propagandistává, mert úgy tesz, mintha nem lenne az, mintha nem a liberális volta miatt kapná a zsét, hanem a munkája miatt.

Ennek a technikának a használata miatt veszítette el a kommunikációs háborút időlegesen a konzervatív oldal. Egy konzervatív mindig elsődlegesen konzervatív, vagy elsődlegesen szakember, a mi köreinkben vagy totálban nyomják a véleményt, vagy megpróbálnak szakmaiak lenni. A médiaműfajok nyolcvan százalékában eleve alig van konzervatív ember, hiszen valljuk be, kinek van kedve több ezer, egy kaptafára készülő celebhírt kibírni vagy száz számra benyelni évente néhány órás tesztautózásokat. A multik és a liberális gépezet időben, sok évtizede felismerte, hogy minden médiatartalmat, hírt, reklámot, sorozatot, filmet, valóságsót tele lehet szemetelni liberalizmussal, pont úgy, ahogy az egyetemi kurzusokat, a színészképzéstől az antropológiáig. Hitelesnek tűnő emberek ezreit építették fel minden szakterületen, akik bármikor képesek ugyanazt a liberális propagandaelemet elhelyezni két képlet között az egyetemi előadóban vagy egy autós rádióműsorban.

És mi idáig azt hittük, vagy ha nem is, akkor is úgy viselkedtünk, mintha úgy lenne, hogy ezek az emberek azért kapják a fizetésüket, a szponzori és reklámszerződéseiket, mert jók abban, amit csinálnak. Pedig szó sincs erről.

Ezek mind azért kapják a fizetésüket, mert terjesztik a liberális eszmét, minden eszközzel, mindenfajta etikai, emberi gátlás nélkül. Bárhol, bármibe belekeverve.

Egyszerűen szervezetszerűen elfoglaltak mindent, amit tudtak, és abban a hitben vannak, hogy ők függetlenek és szakmailag nagyszerűek. Ez az utóbbi a legkellemetlenebb. Ezek mint nagy művészek, csodás újságírók, frenetikus tudósok. Egymás szerint természetesen.

Nem, ezek hivatásos liberálisok, más szakmájuk nincs is.

Ne fogyasszunk liberális szeméttel szennyezett tartalmat! Coca-Colától az Oroszlánkirályig, a Totálkártól a Mi kis falunkig, mindegyik liberalizmussal mérgezett!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.