Pesti Srácok

Az oltás véd meg a vírustól, nem a liberális jogászok, meg a TASZ

null

Soha semmilyen magánjellegűt nem posztolok a Facebookra, de figyelmetlenségből és kényelmességből egy csomó régi ismerősömet, felebarátomat bejelöltem nagyon régen még, és így látom néha, hogy miket osztanak meg. Szomorú látlelete ez a társadalmunknak és nehéz azokat szeretni, akik például 24.hu-s véleménycikkeket osztanak meg. Most viszont egy olyan baromságot sodort elém a sors, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, mert az emberi butaság új mélységeit tárja fel.

Van egy dr. Sándor Zsuzsa nevű exbíró, exügyész, író,

aki szerint a védettségi igazolványok

jelentős része bizonyos időszakokban hamis közokirat, amit értelemszerűen a kormány állított ki hamisan. Exbírónknak persze nem tetszik az sem, hogy a szerinte eleve hamis védettségi igazolvány hamisítását 5 év szabadságvesztéssel is lehet már büntetni.

Rémisztő az a természettudományos műveletlenség, amire egyébként a jogászok ezen fajtája még büszke is. Ha ez aktivista ellenzéki gondolkodással és buzgalommal is párosul, olyan gyöngyszemek keletkeznek, mint egykori bírónk "gondolatmenete".

PestiSracok facebook image

Illetve:

Habár a gondolat szó használata ebben az esetben is, mint a liberális agyjárás esetében általában mindig eufemizmus.

Jogászunk láthatólag abban a hitben van ugyanis, hogy a védettség a második oltás után varázsütésre "keletkezik"

. A dolog lényege az, hogy az ellenzék jogi okoskája tényleg azt hiszi, és ezzel eteti az olvasóit is, hogy a védettségi igazolvány egy csak komplex biológiai vizsgálatok és egyedi tapasztalatok alapján megállapítható tényt igazol. Pedig nem.

A védettségi igazolványnak kommunikációs okokból védettségi a neve, pont az olyan gátlástalanul buta ellenzékiek miatt, mint a szerzőnk. Ez a dokumentum pusztán csak azt igazolja, hogy az egyén megkapta az oltást. Miért ezt? Mert józan értelemmel több millió ember esetében ezt lehet bizonyossággal kijelenteni, és nem azt, hogy az illető éppen mennyire védett.

Azt, hogy ki, mikor és mennyire védett, éppen az nyilvánvalóan nyomon követhetetlen, ugyanis minden ember szervezetében másképp zajlik le az immunitás kialakulása.

A védettség vélelmezése pedig a természettudomány e tárgyban számtalanszor bevált statisztikai alapú ismeretein alapul.

A "védettség" ugyanis statisztikai valószínűséget takar. Az ember egyre védettebb lesz a fertőződés és a megbetegedés várható súlyossága tekintetében (ha mégis megfertőződik), már az első oltás utáni napokban, majd ezt fokozza még a második oltás. De ez a védettség egy rendkívül komplex állapot és statisztikai jellegű. Az emberek nem egyformán védettek és a "védettségük" az időben változik.

De az oltottak, mint csoport összemérhetetlenül kisebb veszélyben van, mint a nem oltottak.

A védettek statisztikai értelemben kisebb eséllyel fertőznek és fertőződnek, sokkal kisebbel. A tudomány más járványok és vírusok, illetve a jelen járvány és vírus alapján szerzett tapasztalatai alapján annyira kevéssé, hogy közöttük nem terjed a vírus és elhal a járvány. Sőt, ez igaz arra a statisztikai csoportra is, akiket az alapján nevezünk "védettnek", hogy megkapta bizonyos idővel korábban az oltást.

Ezt Magyarországon tökéletesen igazolta már maga a terasznyitás egyedi eseménye is, hiszen a teraszozók jóval hígabb csoportjában sem következett be a járványadatokban érzékelhető fertőződés növekedés.

Egy jogi tény nem természettudományos tény.

Egy statisztikai tény viszont lehet egy jogi ténymegállapítás alapja.

Járvány idején a védettség jogi igazolása akár a korábbi megbetegedés, akár az oltás okán, statisztikai alapon történik.

Az oltás megtörténte a kiállítás alapja és nem a 100 százalékos védettség.

Az oltás hatékonyságát nem a jog, hanem az orvostudomány szavatolja. A kormány meg azt, hogy a szervezetei, hivatalai olyan oltóanyagot szereztek be, amely megfelel a tudományos elvárásoknak.

Az oltás és a védettség ebben az esetben nem individualista jogi fogalmak, hanem közösségre, egymást megfertőzni képes emberekre és emberi életmódokra vonatkoznak.

Sem a tudomány, sem a kormány nem szavatol valamit teljes bizonyossággal, a teljes védettség és a jogegyenlőség ilyen helyzetben primitív jogi fantazmagória.

A különböző védettségű emberek ugyanabban a közösségi fertőződési szituációban különböző veszélyben lesznek.

A közösség a végső alanya a "védettségi" igazolvány járványügyi és társadalmi céljának.

A kormányzatnak, mint a járványkezelés főhatóságának az a célja, hogy a statisztikai értelemben védett emberek élete normalizálódjon és így a gazdaság és minden egyéb is, illetve az, hogy a nem védett emberek a lehető legkevesebb fertőzésveszélyes helyzetbe kerüljenek. Statisztikailag. Semmiféle jogegyenlőségről és semmiféle jogi alapú védettségi fogalomról nincs itt szó.

Ez a valóság, itt csak valószínűségek vannak.

A liberálisok egyébként persze a beoltottak jogait akarják korlátozni, hogy azoknak se legyen jó.

Nem, a társadalmat az alapján sorolják két csoportba, hogy az egyik tagjai nagyon nagy valószínűséggel védettek, a másik csoport tagjai meg nagyon nagy valószínűséggel nem védettek.

Ez nem jogi fogalom, ez tudományos statisztikai állítás.

Az egyéni szabadságjogokba és jogegyenlőségbe beleőrült liberálisok ostobasága újra és újra veszélyezteti a társadalmunk túlélését, a sikeres oltási program után pedig a normális élet újraindulását akarják csak akadályozni szimplán politikai okból.

Hergelik azokat, akik elég ostobák hozzá, hogy ezeket a marhaságokat bevegyék. Oltasd be magad és visszakapod a régi életedet. Ha ennek a megértéséhez buta vagy, akkor így jártál.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.