Liberális az, aki élvezi a saját undorítóságát

Szoktam olvasni liberális felebarátaink Facebook-posztjait. Kutatási céllal, hiszen az emberi butaságról és gonoszságról még nem tudunk eleget, sokat, sőt inkább még csak a sötétben tapogatózunk a mélységeit illetően. Az alábbi szöveg a maga teljességében tárja fel a liberális lélek mélységeit. De az undorító fogalmát is meg tudja ragadni a maga teljességében.
Idézet következik egy liberálistól:
Én tényleg, őszintén örülök, hogy nagy az átoltottság Magyarországon, és ezt nem iróniából mondom, és ne kössél bele, ha kérhetem. Van itt viszont egy apró probléma. Nekem legalábbis, aki Szputnyikot kaptam. Szóval elvileg védett vagyok, van egy igazolványom, ami csak néhány országban érvényes. Ha utazni szeretnék, akkor teszteltessek, mert ugye vannak helyek, ahol bizony kötelező. Aztán látom, hogy megy a reklám az újranyitásról, örömködünk, mert dől a lóvé egyesekhez (a kiváltságosokra, csókosokra gondolok konkrétan, mert ugye mire is jó a vírus, ha nem arra, hogy még jobban kitömjük a rendszerhez lojális állampolgárokat), úgyhogy egy kósza ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy én is benyújtom az igényemet, mert van itt pénz bőségesen. Szóval írok ma egy cuki levelet az illetékeseknek, hogy hová mehetek ingyenes tesztre, mielőtt utazom. Mert, akiknek nem az EU és a többi sok-sok ország által elfogadott vakcinát adtak be, azok nem lehetnek kirekesztve az utazásból, ugye? Szeretettel várom majd a válaszukat, addig is sok puszit küldök nekik. Mármint a vezérkarnak.
Pszichológiai elemzés következik. Kérem, ne rémüljenek meg, a liberálisok gennykiválasztása sem sértheti meg az anyagmegmaradás törvényét, tehát nem fogja liberális felebarátunk televáladékozni az univerzumot: Liberáltunk nagyon boldogtalan attól, hogy nagy az átoltottság.
Annyira féltette a tyúkszaros életét, hogy elárulva Ferit és Klárát, elhitte, hogy van vírus, azt is, hogy meg lehet halni tőle, sőt, még azt is, hogy az oltás megvédi az embert. Főbűnként azt is, hogy mindegyik. Annyira be volt szarva, hogy még a kínait is elfogadta volna. Beadták neki az oroszt és most gyűlöli Orbánt.
Elülni látszik a járvány, ő pedig tudja, hogy igazán DK-kompatibilisen csak akkor tudta volna gyűlölni a miniszterelnököt, ha az intenzíven meg kell küzdenie minden korty levegőért, mielőtt eggyel csökken az ellenzéki szavazók száma. De gyengének bizonyult és most miatta nem bukik meg a patás. Hálás nem lehet neki, az oltási program a védekezés sikerét nem ismerheti el, valamiért újra gyűlölnie kell.
És akkor rájön, hogy korlátozva van a szabadságában.

Vannak országok a bolygón, ahová a védettségi igazolványával nem utazhat be szabadon világjárvány idején. A fene ismeri a szabályokat, de ő biztos olyan helyre menne nyaralni, ahová a Szputnyik miatt nem engedik be, csak ha negatív tesztje van. Tehát beengedik, csak tesztelnie kell.
De sajnálja a pénzt a tesztre. Mindenre sajnálja igazából, meg mindenkitől sajnálja, de különösen az fáj neki, hogy valamit nem kaphat meg ingyen. Vagy hogy más kapja ingyen.
Még nincs túl rajta, hogy mások is ingyen kapták meg az oltást, sőt, mások nyugatit kaptak ingyen.
Éjszakánként felriad és merev arccal nézi a sötétséget, és elálmodozik, hogy mennyivel boldogabb ember lenne, ha Pfizert kapott volna. De a mocsok Orbán miatt neki csak orosz jutott.
És ez a féreg minden másra költ, nem tesztre, meg rá, hanem bértámogatásokra, beruházásokra szórja el azt a pénzt, ami ő érdemelne meg.
Meg a rohadt gyerekesekre, a családosokra, a Nagybetűs Emberiség szemetére! Azokra, akik a saját gyerekeikre gondolnak és nem rá.
A dolog legszebb része az, hogy az egyenlőségeszme egy egészen beteg változata bújik meg mögötte. Liberális felebarátaink szerint mindenkit ugyanannyi védettség illet meg, immunrendszertől, testi állapottól függetlenül. A kormány hibája, hogy az emberek ugyanattól az oltástól különböző mértékben lesznek védettek, mint ahogy az is, hogy más országok kormányai másképp vélekednek a különböző oltások hatékonyságáról.
Politikai alapon persze, nem tudományos alapon.
Liberális hősünk nem vonja kétségbe, hogy az orosz oltás is hatékony. Meg van védve. De azt akarja, a magyar kormány kompenzálja azt, hogy mások másképp gondolják ezt külföldön. Ő ugyanis járvány idején is utazni akar és ugyebár ehhez neki joga van. Tulajdonképpen még önmérsékletet is tanúsít, mert nem akarja velünk kifizettetni az útiköltséget. Hiszen annyi ideig volt korlátozva a szabad mozgásban szegény.A liberáltat, meg a komcsit, két dologról lehet felismerni: a végtelen pofátlanságról és arról, hogy mindent irigyel, amit más bárki mástól megkap, jelen esetben a nem orosz és nem kínai oltást. Ezt a projektet is egész véletlenül a DK karolta fel természetesen.
Mondjuk érdekes, hogy a 9 millió éhenhaló országában a külföldi nyaralás extra költségeit akarja elintézni a "szegényeknek" Dobrev Klára pártja.